Szinte halászni kell az embereket a munkára, és gyakorlatilag bárkit felvesznek. A fizetés viszont megalázóan kevés.

Így lopják meg az utasokat Ferihegyen – vallott egy bennfentes
Fotó: Szegedi Ákos/MTI

Egy reptéri rakodómunkás mesélt az Indexnek arról, hogy milyen módszerekkel fosztogatják egyes alkalmazottak a csomagokat.

Ezerforintos órabérért végzünk nagyon nehéz munkát. Naponta több tonna csomagot is megemelünk. Kerozingőzben, sokszor térden kell dolgozni, ami tönkreteszi az ízületeket, a hallásvédő, amit kapunk, semmit nem ér, biztos a halláskárosodás

- vázolta a férfi a munkakörülményeket.

Az illető elmondta, a csomagokat nem a repülőtér épületében nyitják ki, hiszen itt a teljes út be van kamerázva. A "szajrézás" akkor kezdődik, amikor a csomag elhagyja az épületet, és elindul a repülőgép felé, majd a gépnél folytatódik, ahol nagyjából fél órájuk van a fosztogatásra.

A rakodást háromfős brigád végzi, egyikük lenn a futószalagra rakja a bőröndöket, két ember pedig a csomagtérben tevékenykedik. A poggyásztérben dolgozók közül az egyik munkás a rakodó, a másik a nyitogató. A nyitogató ember a munka elején falat épít a nehezen felnyitható csomagokból, majd szemre kiválogatja azokat a bőröndöket, amelyekben értéket sejt, és azokat berakja a fal mögé. A többi megy a csomagtérbe. Közben a fosztogató gyorsan átkutatja a kiválasztott bőröndöket.

Természetesen a munkásokat itt is ellenőrzik, de a rendőröket messziről kiszúrják, a biztonsági őrrel pedig meg lehet beszélni, hogy mikor fordítsa el a kamerát, amivel rögzíti a tevékenységüket.

Ezek nyomott órabérű emberek, akik valamennyi pénzért összejátszanak a rakodókkal. De volt olyan is, hogy a munkások mondták az őröknek: ha mindent lekameráztok, akkor jövő héten már ti pakolhatjátok a csomagot, mert mindnyájan elmegyünk a picsába

- mesélte a bennfentes.

E két pont egyébként a kulcsa a budapesti repülőtéren uralkodó állapotoknak. A csomagfosztogatás oka egyrészről a munkások alacsony bére, másrészről a munkaerőhiány, derült ki az informátor leírásából.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Tehat az utas fizet az utert + fizeti a koztorvenyes bunozo szemetet! Kurva jo!
A rablo, rakodo buziknak nem kotelezo ezt a melot vegezni, ez nem kenyszermunka.
wpym
Tehat az utas fizet az utert + fizeti a koztorvenyes bunozo szemetet! Kurva jo!
A rablo, rakodo buziknak nem kotelezo ezt a melot vegezni, ez nem kenyszermunka.
Aki Én
Undorító. A mihaszna selejt nem ért semmihez, bevállal egy csicska melót mert csak arra alkalmas, aztán meglopja az embereket, és még meg is magyarázza, hogy ő egy áldozat.
szep napot
En sokat repulok Budapestrol (is). Csomagot mar ritkabban adok fel, de problema (lopas) meg nem tortent. A repteri csomagfoliazonakazonban lathatoan jol megy. Lehet, hogy fizetett hirdetest olvasunk?
Maganarra
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
fekete
Becsbe utazunk.Oda is es vissza fe'le is .
Sámannus
Szerintem a zsiványokat is meglopják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.