Nem hitelesítette a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók képzési költségével kapcsolatos, valamint az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseket csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A választási bizottság nem akar népszavazást az állami vezetők VIP-ellátásáról

A testülethez Erőss Gábor, a Párbeszéd oktatási szakpolitikusa két kezdeményezést nyújtott be. Az egyik azt célozta, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük. Az NVB hitelesítést arra hivatkozva tagadta meg, hogy nem egyértelmű, mert a képzési hozzájárulás fogalma nincs benn a törvényben. A politikus második kérdése arra vonatkozott, hogy a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók képzését az első 10 félévben minden esetben az állam finanszírozza. Az NVB szerint a kérdés azért nem hitelesíthető, mert a költségvetés módosítását célozza, így az tiltott tárgykörbe tartozik, továbbá azért sem, mert a megfogalmazás túl általános, és akár a magánegyetemekre is vonatkozhat. Az MSZP az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetésével kapcsolatban három kérdést nyújtott be. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a miniszterelnököt megillető juttatások körébe ne tartozzon egészségügyi ellátás. Az NVB szerint azonban ez is tiltott tárgykör, mert az az országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi kérdés. Az MSZP második kérdése azt célozta, hogy az országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a minisztert megillető juttatások körébe ne tartozzon kiemelt egészségügyi ellátás. Ezt a testület azért utasította el, mert ez nem országgyűlési, hanem kormányzati hatáskör. A harmadik kérdés az államtitkárt megillető juttatások köréből vonta volna ki a kiemelt egészségügyi ellátást. Az NVB szerint azoban ez sem országgyűlési hatáskör és nem is egyértelmű a kérdés, mert nem derül ki, hogy az államtitkárok milyen körére vonatkozik. Az NVB határozatai nem jogerősek, azokkal szemben 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Tessenek tovább haladni,,elvtársak,,nincs itt semmi látnivaló,,kérem. Oszt jó napot.
Clavigo
Tessenek tovább haladni,,elvtársak,,nincs itt semmi látnivaló,,kérem. Oszt jó napot.
nezelodo
Megértem ezeket a hű sameszokat, még csak az kellene, hogy elő segítség, hogy elvegyék a vezetők előjogait! Nem akarnak a Patyi sorsára jutni, és megértem. Nem az országot, hanem Orbánt szolgálják.
Nessy
Ez a NVB is csak azért van, hogy egy pár haver jó pénzért mindenre nemet mondjon! Népszavazást csak Orbán kezdeményezhet!
Viszont van helyette milliárdokért soha ki nem értékelt, gyermeteg kérdésekkel, igen,nem válaszokkal konzultáció!
Gauntlet
Eggyel több szervezet amit fel kell majd számolni!
Maganarra
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
justhpeter
Ez nem NVB(Nemzeti Választási Bizottság), hanem OCSCS(Orbán Csicska Csapata).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.