A Balassagyarmati Rendőrkapitányság rablás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy mohorai lakos ellen.

Ellopott egy sportcipőt, majd a WC-ben gyorsan kirabolt négy fiút

A nyomozás adatai alapján a férfi 2018. november 10-én 14 óra 30 perc körül Balassagyarmaton, az egyik áruházban, egy cipőről az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd a lábbelit felvette, és a boltból fizetés nélkül távozott.

R. Attila ezt követően az áruház mellékhelyiségébe ment, ahol készpénz átadására szólította fel az ott tartózkodó négy fiatalkorú fiút. A sértettek a fenyegetés hatására 800 forintot adtak át a férfinak, aki még több pénzt követelt tőlük, és veréssel fenyegette meg őket. Ezek után a fiúk félelmükben, még további 400 forintot nyújtottak át a gyanúsítottnak, aki a helyszínről távozott.

R. Attilát a rendőrök fél órán belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

(police.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
@papa.49: Az R.nálam kapásból Raffaelt sejtet . Ebből is látszik,hogy én nagyon előítéletes vagyok .( szégyellhetem is magam ...)
Fradigege
Ha lecsapnák a kezét, akkor ez többé nem fordulna elő. Mert nem lenne mivel a cipőfűzőt bekötni.
papa.49
@jancsipapa: Ne szégyelld magad, én is így gondolom...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.