Az MSZP-s Mesterházy Attila szerint elfogadhatatlan, hogy a Párbeszéd csak feltételekkel hajlandó közös EP-listát állítani. 

A szocialisták szombati választmányi ülésén úgy döntöttek, közös EP-listán indul a két párt, majd másnap a Párbeszéd a taggyűlésén egy olyan szöveget fogadott el, amely szerint a szövetség egyoldalú felrúgásának tekintik, ha Karácsony zuglói polgármester-jelöltségét nem támogatják a szocialisták. 

Balos belharc: Karácsonyt vonta kérdőre Mesterházy

Forrás: Facebook

Mesterházy azt írta, Karácsony a választmányi ülésen semmiféle feltételről nem beszélt, most meg ultimátumot adtak az MSZP-nek.

Miért nem beszél Karácsony Gergely őszintén velünk? Lenéz minket?

Mesterházy kifogásolta azt is, hogy a médián keresztül üzent egy olyan párt, amelynek az MSZP nélkül nem lenne frakciója, támogatottsága pedig elmarad a Kétfarkú Kutya Pártétól és a Momentumétól is.

(HVG)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A cigányzenekar is csak úgy tud működni, ha nem csak a prímás mutathatja be a tudását, hanem a zenekar egyes tagjai is szólózhatnak, improvizálhatnak. Így teljes az egész, nem lehet egymástól elvenni a napot. "Élni és élni hagyni." Live and let live!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dodóka
Veszekedjetek csak veszekedjetek... A felcsúti more meg a térdét csapkodva röhög rajtatok...
Clavigo
Esetleg ezt a Mesterházit valaki lerugdoshatná,,,,,,az aktuális választások előtt.( országos,,önkorm.,,EU) Esetleg a száját kéne letépni a térdéig ( hogy megtudja,, mi az a hegesztőkötény ),,Legalább ,,addig se tudja képviselni a Zorbán -konda érdekeit,,,,,oszt jó napot.
Eladott Ország
Hány dudás fér el egy csárdában? Nálunk kettő is, mert az egyik dzsura-dudán, a másik kaba-dudán játszik. „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni.” www.youtube.com/watch?v=tM4myv3zxyQ&feature=youtu.be
Clavigo
@Shikari: Téged ki kérdezett,,,anyagyász ??
anima
A zellenzék.
Magyarországnak, annyi!

Büszkén viselte a hülye magyar a pólót, amire az volt nyomtatva, hogy "Idősebb vagyok, mint Szlovákia".
Az unokádnak már lehet, hogy más lesz a véleménye erről, buta fideszes!!!
Eriksson
Nézze meg az ember! Ennek a KariGerinek hogy kinyílt a csipája!
(Mondjuk nem csoda, mert minden posztra őt nyomják a szocik.)
wagabund
...Balos belharc: Karácsonyt vonta kérdőre Mesterházy"..

ezek nem egymást, ezek a választókat szopatják...miközben mindkettő egy zsíros brüsszeli képviselőségre vágyik..egy lófaszt!
kereső
Mesterházy eldugulhhatna!!! Most éppen ki veri szét a "baloldalt"?- ja nem is, csak az mszp-t.Megérett rá-ilyen fazonokkal.
Willissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Üdvözöljük = = > www.3xDate.top
Sandor44
==Itt találsz meztelen lányok környéken : Huit.Re/Lanyok
Lepényleső
Valaha a szél ha kisöpri a szemetet,akik így vagy úgy segítik a bán hatalmát,közte lesznek?
ittott
mesterházi menj a büdös kurva anyádba. egyszer már szétbasztad az mszp-t. most anyád van soron. azt!
Eladott Ország
@ittott: Mesterházy „Athos” Attila: "Egy mindenkiért, mindenki értem!" Az egy pettingpamacs, és nem szép dolog valakinek a külsején rugózni, de ez itt egy borotva kérdése lenne. Nem azért mert ronda, hanem mert gáz. Egyértelműen a kilencvenes évek közepe, középkategóriás andalúz drogdílerek viselete. Mondjuk, ha levágná, a vagina szakállát kiderülne, hogy egy kissé pohosodó karakter nélküli arc van mögette.
ittott
@Eladott Ország: tökéletesen igazad van. Julia Timosenkóról van egy képsorozat valahol a neten, hogy találta meg az Ukránon Nagyasszonya fazont. nagyon tanulságos. a senki csajból hogy lett Ukraina Maty
ittott
@Eladott Ország: azt nem találtam, de érdemes megnézni a róla fenn lévő képeket. mindig az "alkalomhoz" illően néz ki. gondolom emlékszel a történetére. no ne BIZTOS VAGYOK BENNE!
Eriksson
@Eladott Ország: Mindig ilyen arcdíszt viselt a Don, de amíg ő volt a pártfőnök, arra az időre megborotválkozott. Feltételezem Ildikó javaslatára.
hu.wikipedia.org/wiki/Mesterh%C3%A1zy_Attila#/media/File:Mesterhazy_Attila_2013-12-18.JPG
Mostanra újra felvette a régi arcát.
magyarbakancs
@durbincs: szoptál már hülye?Ha olyan hülye lennék mint a seggem, nem hagynám szóhoz jutni.
Olyan érthetlenül beszélsz, mint amikor az alföld kanász a bunda alól böfög!
Tátva maradt a szád? Ja, hogy másképpen nem is fér el a fogad.
Olyan karika lába van, hogy bumerángon kell vasalni a nadrágját.
Nem paraszt, csak egy kicsit messze lakik a bekötőútól.
Akkora paraszt, hogy discóba is traktoral megy!
Nem paraszt. Agrár csemete...
Olyan csúnya, hogy amikor a fényképét kirakták a tejesdobozra, a gyerekek rászoktak a sörre.
Olyan csúnya, hogy az anya telefonon szoptatta.
Olyan csúnya, hogy amikor lámpa alá értek vele az úton, szaladni kellet.
Akora paraszt, hogy ha kinyitja a száját, integet belőle a TSZ elnők.
Olyan sötét vagy, hogy a néger farka hozzád képest neoncső!
Többet iszol mint bilenős Zil hegymenetben.
Kevés vagy mint Deutch Tamásban a jószándék!
Olyan büdős, hogy a görény sírva kérte a receptet!
Lefejellek, mint teknősbéka a szamócát!
Olyan ronda, hogy én még gázálarcban is szebb vagyok nála!
Kevés vagy, mint lopótökben a bűnözési hajlam!
Akkora paraszt, hogy folyik a kukorica a zsebéből!
Olyan csúnya, hogy a bába inkább a méhlepényt rakta a pólyába!
Mi lesz, ha az SZDSZ és a KISGAZDAPÁRT egyesül? Szabad a gazda.
Annyit érsz mint Columbo szivar nélkül!
Olyan a hátad, mint az IFA plató. Nem olyan széles, hanem olyan koszos.
Én minden nap fürdök. Csak évente cserélek vizet!
Nem büdös csak kellemetlen a szaga.
Nem kurva, csak pénzért b***ik.
Áll, mint f*sz a lakodalomba.
Kellesz nekem, mint lónak a zab!
Tarkón váglak, mint Matula a pontyot!
Felrúglak műholdnak!
Ki vagyok, mint a Bulgár szatyor!
Eltűntök, mint Zrínyi a ködben!
Néz mint, Rozi a moziban.
Ha ilyen fejem lenne, akkor addig szaladnék amíg le nem esne.
Olyan csúnya vagy, hogy a születésedkor sötét üveget tettek az inkubátorra.
Simuljon ki az EKG-d!
Hogy neveznének el betegséget rólad!
Hogy folytál volna le apád lábán!
Tégy ma valakit boldoggá! Ne nyisd ki a szádat!...
Eladott Ország
A cigányzenekar is csak úgy tud működni, ha nem csak a prímás mutathatja be a tudását, hanem a zenekar egyes tagjai is szólózhatnak, improvizálhatnak. Így teljes az egész, nem lehet egymástól elvenni a napot. "Élni és élni hagyni." Live and let live!
ittott
@papa.49: Karácsony egyedül nagyobb elfogadottsággal bír, mint az egész MSZP. a takarítónővel együtt, pedig Ő fontos személy a szemétdombon.
magyarbakancs
@durbincs: látni a betűvetés-fonás nincs a vérébe,de a vetőmag meg hullik a szájából?
Ploesti-bánya tahó ? igaz babacsuka ? mert hát az is maga ? S Csak Átlátszó Süvegcukor ...
/S Csak Átlátszó Süvegcukor..ez most a másiknak / azt nehogy má még az 50IQ-ja ide fagyjon
maga fogyatékkal élő ? na @simmering73átni a betűvetés-fonás nincs a vérébe,de a vetőmag meg hullik a szájából?
Ploesti-bánya tahó ? igaz babacsuka ? mert hát az is maga ? S Csak Átlátszó Süvegcukor ...
/S Csak Átlátszó Süvegcukor..ez most a másiknak / azt nehogy má még az 50IQ-ja ide fagyjon
maga fogyatékkal élő ? na @simmering73: -ról a bezzeg tahóról, meg kár is beszélni ? bérmolykedves szarvagykedves szarvagy kedves szarvagykedves szarvagy
kokopelli meg döngeti karmát ? "mert végre 1 igazi férfi ? " mondja a 102 éves vigözvegy ?: -ról a bezzeg tahóról, meg kár is beszélni ? bérmolykedves szarvagy
kokopelli meg döngeti karmát ? "mert végre 1 igazi férfi ? " mondja a 102 éves vigözvegy ?
tulipan
@durbincs: Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább KIDERÜLT, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet?
tulipan
@durbincs: Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet?
Tünj el mielőbb a pokolban, Te undorító, szörnyeteg idióta!
tulipan
@durbincs: Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet?
Tünj el mielőbb a pokolban, Te undorító, iszákos, szörnyeteg idióta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.