Ha a nemzeti konzultáción az emberek megerősítik szükségességét, lesz olyan támogatás, amely kifejezetten a fiatalok életkezdését segíti – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Novák Katalin elmondta, rákérdeznek arra: egyetértenek-e azzal az emberek, hogy nagyon nehéz önállóan elindulni, ekkor van szükség támogatásra, kezdőtőkére. Ha ebben megerősítést kapnak, meg kell találni a támogatás módját – szögezte le.

Novák: ha nemzeti konzultáción erősítik meg, akkor lesz a fiataloknak életkezdési támogatás

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az államtitkár kedden jelentette be, hogy még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára. Közölte azt is, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt.

Novák Katalin ennek kapcsán az M1-en elmondta, ez a program bevált. Csaknem 400 ezer emberen tudtak segíteni mostanáig, és sok az érdeklődő.

Arról is beszélt, hogy jelenleg valaki vagy ápolási díjat vagy családtámogatást kap, amelyik a nagyobb összeg. Ha a parlament megszavazza az ezzel kapcsolatos módosítást, akkor a gyermekek otthoni ápolása után mindenki egységesen 100 ezer forintot fog kapni. Ha pedig van a családban még egy gyermek, utána megkapja a családtámogatást.

A gyermekek otthongondozási díja (gyod) összegét 2022-ig – további három lépésben – az akkori minimálbér összegére emelik. Emellett 2022-ig – szintén több lépésben – összesen 30 százalékkal emelik azoknak a támogatását is, akik nem gyermekeikről, hanem más hozzátartozójukról gondoskodnak.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Az eredmény már megvan, most már csak postázni kell a kérdőíveket. Hogy az eredményhez kétség ne férjen, Hadházy Ákos kap 10 másodpercet, hogy öt helyszínen tisztes távolságból megtekintsen egy-egy kazal dobozt. Hozzáérni tilos.
Qqberci
Az élet egy dugással kezdődik. Lehet, hogy ez a némber ezt nem tudja?...
Aki Én
Ez most komoly? Miért, azt magatoktól nem tudjátok, hogy kell-e támogatás a fiataloknak az életkezdéshez? Micsoda népámító butaság ez újabb súlyos milliárdokért?
És van aki örül annak, hogy milliárdokért olyanokat kérdeznek, hogy akarunk-e több napsütéses órát? Van aki szerint ez a demokrácia? Hogy az embereket totál hülyének nézik és buta kérdésekkel bombázzák újabb vagyonokért.
tudode
""Ha, ha"" a társadalom nem vett "volna" szarkabőrbe bújt kígyót KORMÁNYPROGRAM nélkül, ragaszkodva a , akkor most a ŐFŐMÉLTÓSÁGA a Szabadság útja sarkán gesztenyét árul-HATNA!
.
----- Kétharmad: amekkora lehetőség, akkora felelősség TV2 Napló, 2010. április 19.
www.youtube.com/watch?v=GHIqyxm0ZHo&t=84s
.
Ideje lenne elbeszélgetni, bocsánatot kérve a társadalomtól arról a qva nagy FELELŐSSÉGRŐL!
.
Eddig ez a 37-ektől nyakunkba maradt KVAR-TETT mindig jó időben, jó helyen volt! De jón még kutyákra dér!
desiro
ZSAROLNAK A NÁCIK, EZ A NÉMBER IS KEZDHETTE VOLNA AZ ÉLETÉT DACHAUBAN!!!
Amyranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.