A kormányszóvivő szerint számtalan kérdést vet fel a migránskártyák ügye, például, hogy ki ellenőrzi az adatokat, mire használják a pénzt, miként szűrik ki a bűnözőket, esetleg a terrorizmussal kapcsolatban állókat.

Kovács Zoltán csütörtökön az M1 aktuális csatornán beszélt arról, hogy bár ezek a bankkártyák egy elvileg csak Görögországban működő program részei, mégis feltűnnek szomszédos országokban, a nyugat-balkáni útvonal mentén. Megjegyezte: egy európai uniós polgár számára elképzelhetetlen, hogy ha bemegy a bankba, ne kelljen azonosítania magát, de egy névtelen kártya ennek a feltételnek nem felel meg.

Kormányszóvivő: a migránskártyák ügye számtalan kérdést fölvet

Fotó: YouTube

Úgy fogalmazott: látni egy rendszer működését, a terv az lehet, hogy minél több embert hozzanak Európába. Hangsúlyozta: a bevándorlást szervező és megállítani akaró szándék ütközéséről van szó.

Kovács Zoltán feltette a kérdést a migránsvízumról: miért van egyáltalán az asztalon olyan javaslat, amely szerint Európától távol is lehetne olyan vízumért folyamodni, amely lehetővé tenné, hogy Európában adják be a kérelem elbírálásához szükséges dokumentumokat azok, akik ide akarnak jönni.

Kiemelte: a kormány álláspontja szerint minden problémát lehetőleg ott kell kezelni, ahol keletkezett.

Csak olyan ember léphessen Európa területére, akinek az ügyét már elbírálták – tette hozzá Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő úgy tudja, hogy újra az Európai Parlament elé fog kerülni az erről szóló javaslat.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@kokopelli: ja, nem hülyék- de az Eu-ban arról szól a fáma,hogy az USA /ENSZ mintát követik-tehát szó nincs bankkártyáról.
Az érintős kártyához is tartozik védelem, mondjuk itthon az én bankomnál 5000,-Ft a limit,utána már csak sms-kóddal működik,ami a megadott telefonszámra jön.
magyarbakancs
@Shikari: Mikköze a háttér hatalomnak a Bankokhoz.
a világot mindig a pénz uralta
csak úgy....
@Shikari: cs.tibi laci ,neked a durbincs a háttérhatalmad, még a zasszonyt is kiüldözted miatta a házból...
magyarbakancs
@Shikari: Háttér hatalom a multik amit ez a kormány szeret.
Itt van Audi,Mercedes,BMW,Opel,Susuki.
És a többi nagy vállat na ezek uralják a világot.
Mi miért nem építettünk ki az elmúlt 100 évben ilyen nagy cégeket mint a Neslé meg amit felsoroltam.
Meg mondom mert a minidiktátorok ehez képtelenek.
Mint Horthy,Rákosi,Kádár,Orbán.
Csak duma van tehetség meg semmi .
Ugyan azt a három szót kombinálják.
Haza, Megvédjük,Fügétlenség és ezt mi magyarok beszopjuk minden korszakban.
kokopelli
@kereső: ...a "bankkártyát azért írtam,mert az mindenkinek ismerős! Nevezd "Migri-
kártyának",vagy pénzes cipőkanálnak,vagy újjlenyomatos kifizető kártyának...vagy,
vagy akárminek!Egy "Institut" biztos meg tudja oldani az azonosítást,a pénzösszeget,
vagy a napi vásárolható limitet! ;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.