Akadálymentes lesz a vakok és gyengénlátók számára a nyolcadik, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a kormányhoz fordult, mert szeretnék, hogy a vakok és gyengénlátók is részt vehessenek a nemzeti konzultációban – közölte Nyitrai Zsolt, aki megjegyezte, hogy Magyarországon több mint 80 ezer vak és gyengénlátó ember él.

A vakokat és gyengénlátókat sem hagyják ki a nemzeti konzultációból

Egy korábbi nemzeti konzultáció

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Elmondta, a konzultációs ívek akadálymentesítésének legjobb megoldását a szövetség szakértői határozzák majd meg.

Nyitrai Zsolt szólt arról, hogy Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, és a kormány szövetségesként, partnerként tekint rájuk.

Nyitrai Zsolt elmondta, a nemzeti konzultáció során visszaérkező állampolgári vélemények kijelölhetik majd a jövőben a családtámogatási intézkedések alapjait és irányait.

A kormány 2010 óta számos döntés hozott a családok védelme és megerősítése érdekében. A 2019-es költségvetésben 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ez a 2010-es összeg duplája.

Kitért arra is, hogy eddig 90 ezren vették igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, és már az eredmények is látszanak: húsz éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, továbbá másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma.

A népességfogyásra nem a migráció, nem a bevándorlók tömeges betelepítése a megoldás, hanem a gyermeket nevelő családok támogatása. Kiszámítható és hosszú távú családpolitikai kell – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

Mint elmondta, a konzultáció során kikérik az emberek véleményét – a többi között – a főállású anyaságról, az otthonápolásról, a fiatalok életkezdési támogatásáról, valamint arról: támogatják-e azt, hogy a családokkal kapcsolatos legfontosabb szabályok kétharmados védelmet kapjanak.

Nyitrai Zsolt közölte, a budapestiek otthonaiba már megérkeztek a konzultáció kérdőívei, vidéken folyamatos kézbesítés. December elejéig minden háztartásba eljutnak majd a konzultációs kérdések, amelyekre december 21-ig lehet válaszolni.

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szervezet alapítói azt a célt tűzték ki, hogy a vak és gyengénlátó emberek saját maguk intézhessék ügyeiket, önálló cselekvő részesei lehessenek a társadalomnak.

A vakok és gyengélátók számára a konzultációs ívek változatait a jövő héten készítik majd el. Ezek terjesztése a szövetségen keresztül történik majd – közölte.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Czibor32
Talál Meztelen Lányok a tied környékeen itt van : Huit.Re/Lanyok
Cieranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Ugyan az a = = > > www.3xDate.top
namihami
Még egy bőr ugyanarról a rókáról.
Ki meri mondani, hogy a fiúk nem találékonyak?
És persze nem pénzéhesek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.