Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó: teljesen szabályosan lépte át a határt a volt macedón miniszterelnök

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

A politikus kiemelte:

a volt macedón miniszterelnök minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok.

Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle "csempészetben vagy menekítésben".

Először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, ekkor értesültek a menedékkérelméről – közölte.

Kérdésre Szijjártó Péter elmondta, nem tud arról, a macedón belpolitikai háttéralku eredménye lenne az, hogy Nikola Gruevszki elhagyta Macedóniát.

Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával – tette hozzá Szijjártó Péter, aki kapcsolatban áll macedón partnerével, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus elmondta, hogy legközelebb a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik a macedón diplomácia irányítójával.

Megjegyezte:

az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet.

Szijjártó Péter közölte: máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai.

Azt is mondta, tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről.

A miniszter közölte: Orbán Viktor miniszterelnök december elején Horvátországban részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés tanácskozásán, és a tervek szerint kétoldalú megbeszélést folytat horvát kollégájával.

Forrás: MTI

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Akkor most TELJESEN SZABÁLYOSAN ADD BE A LEMONDÁSOD FUTSALOSSZARGYÁRTÓ !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Egy biztos: a macedón ex-kormányfő bárhogyan jött Magyarországra, illegálisan érkezett, hiszen a macedón hatóságok 2017 júliusában elvették tőle az útlevelét. Az amerikaiak szerint Gruevszkit Macedóniában kell felelősségre vonni.
kereső
Teljesen szabályosan. A tiranai nagykövetségen kiállitott magyar papirokkal lépte át a Szerb-magyar határt."Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle "csempészetben vagy menekítésben".
Nessy
Minél többet magyarázkodnak, annál nyilvánvalóbb a kormány és benne Orbán szerepe!
papa.49
Akkor most TELJESEN SZABÁLYOSAN ADD BE A LEMONDÁSOD FUTSALOSSZARGYÁRTÓ !!!
RonaGyuri
egyértelmű: Szájjártatóéknak EZ A SZABÁLYOS! =))
kokopelli
@RonaGyuri: Ha valaki belép az EU területére útlevél nélkül,akkor nincs egyedi
luxus elbírálás,hacsak nem a "befogadó ország" nem egyeztet az elhagyandó ország
illetékes szervével!Évtizedek óta ez az EU gyakorlata! Ha okos emberek sumákolni
akarnak,akkor azt is okosabban csinálják!Nyeretlen kétévesek sorozatos bakijai! Mind
kirúgnám,ha Orbán V. lennék,és ha nem tudnák,hogy "vaj van az én fejemen is "! ;-)
Gauntlet
Nincs Magyarország. Orbánisztán van. :(
kereső
@kokopelli: azért érdekelne,hogy a tiranai nagykövetség milyen "papirt" állitott ki Gruevszki számára, amellyel szabályosan átléphette a Schengeni határt ? Csak nem útlevelet kapott??
Cicamama55
Hülyére vesznek itt már mindenkit! Nemcsak minket a Magyarországon élő embereket, hanem az egész világot!
simmering73
"A menekültstátuszt kormányzati utasításra adták ki, s mivel a “kormányzat” kifejezés Magyarországon egyetlen ember megkérdőjelezhetetlen akaratát jelenti, Gruevszki kizárólag Orbán utasítására kapott menedékjogot Magyarországon. Oszt jó napot!"
nepszava.us/bartus-laszlo-nincs-magyar-allam-a-helyet-bunszervezet-foglalta-el/
Sámannus
Emberkereskedelem és bűnpártolás. Ismert bűnözői magatartás, különösen, ha a csapból is ez folyik. Nem titkolhatjátok bunkókám.
Szalai33
Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
tudode
Nem volt üdvrivalgás a MINDENHATÓ karénekének, amikor a macedon HAVERJA elhasalt, sőt RÁKOPPINTOTT a nép az ormányára, de a VILÁGHÁLÓ megörökítette, hogy a fiatalember ELÍTÉLÉSEKOR letartóztatták az ÚTLEVELÉT, mely szerint
.
---- A bukott macedón miniszterelnök úgy kérte vissza az útlevelét, hogy Orbán Viktorra hivatkozott
.
24.hu/kozelet/2017/11/02/a-bukott-macedon-miniszterelnok-ugy-kerte-vissza-az-utlevelet-hogy-orban-viktorra-hivatkozott/
.
(...) """A fent említett botrány miatt Gruevszki útlevelét is bevonták, amit csak most kaphatna vissza, miután arra hivatkozott, hogy csak így tudja teljesíteni a politikai kötelességét. A politikai kötelesség pedig ebben az esetben azt jelenti, hogy ellátogat Magyarországra Orbán Viktorhoz.
.
Az útlevélkérelem mellé egy írásos meghívást is leadott a magyar miniszterelnöktől.
.
A kérelmet megtagadták.""""
.
Tehát a HAZUG EMBERT előbb utolérik, mint a sánta kutyus-KÁT, mivel a VILÁGHÁLÓ fidel!
kokopelli
@kereső: ..ez is a kölönbség a két EU-s rész között! A nyugati részen megbeszélik a
helyzetet ill. a hivatalos állásfoglalást és a szükséges kommunikációt".Erre van a kor-
mányszóvivő! A másik égtájon minden ß@rságról ill. hazugságról az nyilatkozik aki a mikrofonállványt éppen eléri! Primitív!
tulipan
@kokopelli: Egyszerűen elképesztő, hogy mindent KIFORGATNAK EREDETI JELENTÉSÉBŐL!!
HAZUG DISZNÓK!!!
papa.49
Kavarnak a fütyiszek, de nekik ez a gombolyag amibe teljesen belegabalyodnak a végére !!!
Cicamama55
@papa.49: Igen, csakhogy ezzel a gombolyaggal gúzsba kötik hazánkat...Élünk itt Európa közepén, mint egy kötözött sonka, s majd főlhetünk a saját levünkben...:(((
Sandor31
-=--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Beckybela
Üdvözöljük a legjobb a szex Társkereső = = > www.3xDate.top
babp1982
Ez s kakadu màr megint húlyének nézi sz embereket-:)))))
kereső
@Cicamama55: lassan főznek,mint a békákat.
egyember
Teljesen szabályosan. Előre (nem hátra) nézve, lábait egymás után téve (bal-jobb-bal-jobb ...), nem sasszézva stb.
Megértettük!
Zeta
Bevint útlevéllel, szabalyosan!
Szabalyosan a zőldhataron Macedóniából!
Szabályosan hülyének nez mindenkit!
tudode
Akkor minden MESSZIRŐL gyűtt, ment JOG-ÁSZ adja vissza a diplomáját, mivel MÉG a saját tákolmányukat sem TARTJÁK TISZTELETBEN!
,
A tiszteletre méltó Soros György egyetlen egy BŰNE, hogy felkarolta EZEKET a gyűtt menteket!
kisrigó
Már megint mekkorát hazudott ez a jellemtelen papagáj! Nem vettek részt magyar diplomaták a menekítésben? Azt akarod elhitetni a jámbor (hülyének nézett) közönséggel, hogy arra nincsenek is diplomaták, csak káprázat volt a kíséret meg a diplomáciai kocsi?!
mekkelek
Tehát a magyar adófizetôk pénzén (autó, üzemanyag, fizetett diplomáciai alkalmazottak) taxizgatták ezt a köcsögöt de nincs hozzá semmi közünk.
Borsodi
Gyomorforgató,hogy teljesen hülyének néznek minket,minden hazugságukat sokan el is hiszik.
Sajnos előbb utóbb Magyarország a hülyék,és kiszolgáltatottak országa lesz, akiket tud irányítani a kiválasztott.
volvós
Oetike !! Azért 3 hetente kimoshatnád a rózsaszín tangabugyikádat...
kereső
@Mirabilis: "reggel,délben és este"!,amint kinyitják a szájukat.
Csizmás Kond
Ha idáig eljött kellett legyen útlevele...de ez sokknak felfoghatatlanul...
tulipan
@Csizmás Kond: Há' méé'?? Olyat még nem hallóttál narancsnyikom, hogy az ilyeneknél a pénz a legjobb útlevél...
rdos
Annó a dúcsét is megszöktette a dolfi, aztán mire mentek vele?

Kulcsszavak: Skorzeny, Gran Sasso-hegység, 1943-9-12.
colibri
@Borsodi: 21:09 Már nem lesz! Már az!
Eladott Ország
– Főnök! Itt áll egy nő az ablaka alatt, magát keresi.
– Mondtam már, hogy nem foglalkozom nőügyekkel.
– Igen, tudom, de ez elég különleges nő.
– Különleges? Na, akkor csak kinézek rá. ….. Szűz Mária édes szentek az égben! Ez milyen
ronda!
hirhugo.hu/2018/11/21/kalman-olga-ismet-vicces-szatirat-irt-most-a-gruevszki-ugyet-tette-a-humor-celkeresztjebe/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.