A Lokál úgy tudja, a rendőrség befejezte a nyomozást VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében. A portál szerint a gyanúsítottként őrizetbe vett B. László emberölés miatt felelhet.

VV Fanni egy évvel ezelőtt tűnt el, a rendőrség emberölés gyanújával indított nyomozást. B. László, akit az ügyben gyanúsítottként őrizetbe vettek, előzetes letartóztatását pedig november 27-ig meghosszabbították, továbbra is tagadja, hogy meggyilkolta volna a lányt.

A Lokál információi szerint a rendőrség befejezte a nyomozást és nemsokára bejelentik, hogy lezárták az ügyet.

A sértett édesanyját már értesítette a rendőrség, jövő héten iratbetekintésre kell bemennie a rendőrségre, hogy hivatalosan is közöljék vele a nyomozás lezárásának tényét

– tájékoztatta a lapot dr. Lichy József, a gyanúsított ügyvédje.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#poppy#dream#pink#love

VV Fanni (@vv_fanni) által megosztott bejegyzés,

A lap úgy tudja, B. László minden lépését és telefonhívását ellenőrizték. Kiderült, hogy

a férfi egy nappal később visszatért a tett helyszínére – a lap azt írja, feltételezik, hogy ekkor tüntette el a bűncselekmény nyomait. Mivel vérnyomokat nem találtak a lakásban, elképzelhető, hogy Fannit nem holtan, hanem csak eszméletlen állapotban vitte el onnan és valahol máshol ölhette meg.

A lap forrása szerint a tettes Székesfehérváron kitett az autójából egy bőröndöt, ám ezt a nyomozók nem találták meg. Az informátor szerint ebben lehettek a bizonyítékok. A lap forrása szerint B. László ellen nem csak emberölés gyanújával, hanem számviteli bűncselekmények miatt is eljárás folyik.

A Lokál úgy tudja, sem bűnsegédet, sem bűntársat nem találtak a nyomozók, így az ügyben egyedül B. László a gyanúsított.

Cikk- és címlapkép: Instagram/vv_fanni

(Lokál)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szalai77
=--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
maci0427
Azért így nem megnyugtató, hogy nincs meg a holttest !
Eriksson
"A lap forrása szerint a tettes Székesfehérváron kitett az autójából egy bőröndöt, ám ezt a nyomozók nem találták meg. Az informátor szerint ebben lehettek a bizonyítékok"
Akkor - ha jól értem -, nincs bizonyíték?
papa.49
Valószínű ez a pacák csak egy balek, de azért milyen érdekes megölnek másik prostit 2 hónap múlva lezárják a nyomozást ,,ismeretlen a tettes,, végzéssel, én szerintem itt valami nagykutya fütyiszes is benne van a buliba, akit rendesen takargatnak is !!!
Azt is suttogta a szél, hogy valami szerves specialista is érdekelt lehet a buliban !!!
volvós
" 2 hét alatt rend lesz "...mondta Sanyabácsi !! Lám lám igaza lett b+ !!!
colibri
Eddig azt tudatták az újságok, hogy a cikkben szereplő dr. Lichy József ügyvéd a Fanni családjának a képviselője, itt meg azt írják, hogy a gyanusítotté. Na, ennyit a hiteles média tájékoztatásról! (Lokál
szalai77
=--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Marivelsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
maci0427
Ki van csukva, hogy ne tudna mindent a gyilkosságról ! Sose legyen nyugta amíg csak él ! És nem az a lényeg , hogy kit ölt meg - kinek a megölését segítette elő , hanem az , hogy nem segíti a nyomozást , nem segíti elkapni a további tettestársakat és legfőképpen az , hogy nincs meg a holttest így a meggyilkolt nő anyja nem tudja hol van a lánya és ha meghalt nem tuja tisztességesen eltemetni !!! Szemét egy ügy , szemét résztvevőkkel !
papa.49
@maci0427: Az szemét ügy a politikai szál végett !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.