Újra kezdeményezi az MSZP, hogy ötven százalékkal emeljék meg a családi pótlékot. Azt is sérelmezik, hogy nem csökkentik a csecsemők gondozásához szükséges termékek adóját. 

Másfélszeresére emelné az MSZP a családi pótlékot

A párt frakcióvezető-helyettese, Bangóné Borbély Ildikó keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány hazug kampányt folytat, mert miközben a családok évének nevezi 2018-at, már nyolcadik esztendeje nem hajlandó megemelni a családi pótlékot.

A Fidesz azt a kezdeményezést sem hajlandó támogatni, ami nullára csökkentené a gyermekruhák és a csecsemőgondozási termékek áfáját – folytatta a képviselő. Hozzátette, hogy ennek a lépésnek körülbelül tíz milliárd forint lenne a költségvetési vonzata, ami "egy stadion ára".

A kormány a családok terheinek csökkentését is ígérte, de a cafeteriarendszer megváltoztatásával még az iskolakezdési támogatást is elvette – emelte ki az ellenzéki politikus.

Emlékeztetett arra, hogy az éppen zajló nemzeti konzultáció egyik kérdése arra vár választ, hogy a gyermekeknek joguk van-e anyához és apához. Eközben a parlament előtt fekszik az a törvény, ami alapján évi négyszáz túlórát lehetne előírni a munkavállalóknak – rótta fel Bangóné Borbély Ildikó, rámutatva, ha elfogadják a jogszabályt, előfordulhat, hogy a gyerekek csak heti egy nap találkozhatnak a szüleikkel.

Fotó és hír: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Pegero: ma, 14:32; Sőt már az Árpád- házi királyok is megemelhették volna a családi pótlékot és akkor a fidesznek erre sem lett volna gondja, csak a közpénzek elsíbolására.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/51/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1z.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Délután négy után ellenzéki javaslatokat "tárgyal" az országgyűlés.A kormány részéről nincs senki a teremben.Fideszes képviselők távol. Az Országháza nem az ország háza,a Parlament nem parlament.
ferenczalai33
----=_--Itt találsz meztelen lányok a városodban : tress.is/lanyok
Brandywinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
@Pegero: Te meg elmehet a halál f@szára, fideszes baromállat! Ki koszorúzott a
Tienanmen téren. A csúti cigányod bazdmeg! Te kommunistázol, a kurva anyádat!
uploads.disquscdn.com/images/3627de363154e22a20ce2f96e669cfea3a14080593f0e8a54baf273e57a9dfa3.gif?w=600&h=461
hirhatar.com/wp-content/uploads/csak_a_fidesz.jpg
Ezt is megéltük: Orbán Viktor a Tienanmen téren koszorúzta meg a kommunisták hősi emlékművét
444.hu/2017/05/13/ezt-is-megeltuk-orban-viktor-a-tienanmen-teren-koszoruzta-meg-a-kommunistak-hosi-emlekmuvet
cikicakk55
@kereső: Lehet,hogy neked van igazad.Számomra akkoriban nem volt annyira központi kérdés a családi pótlék,mert szerencsére akkor még egészségesek voltunk mind a ketten,dolgoztunk,így annyira nem figyeltem rá- Akkor kezdett feltűnni,mikor már lerokkantosítottak az agyhártyagyulladás miatt,majd hamarosan a férjemet is a parkinson miatt. 2009 körül már nagyon észre vettem,hogy szinte semmit nem ér a pótlék. Minden esetre az egész biztos,hogy 2010-től semmit nem emeltek rajta. Gyurcsányra épp azért nem mondok rosszat,mint emberről,mert Ő azért komolyan foglalkozott az emberek életével és nem csak a holdudvaréval. Őt inkább csak azért nem értékelem annyira,mert túlságosan elnéző,megengedő volt a minisztereivel. Orbán mellett nem tehetik azt a miniszterek amit akarnak. Mellette szétrabolhatták az országot. Na meg a 2006-os megmozdulás meg nem torlásáért,pedig még 4 évig voltak kormányon.Mindenki tudta ki áll a randalírozók mögött.
kereső
@cikicakk55: akkor még demokrácia volt,ha gyenge is-és abban nem szokás diktátort játszani-egyszemélyi vezetést gyakorolni.Micsoda különbség a mostanihoz képest.És ami még nagyon fontos szerintem-az embereknek,legalábbis jó részüknek nem igazán tetszik,ha megpróbálják felnőttként ,és felelős emberekként kezelni őket,nem dedósan kézi módszerekkel.Látod milyen szépen megy minden- még a legintimebb dolgokat is! megmondják hogyan-miként.És tetszik.
Tetszik,hogy a gyermekeiket vallási dogmákkal tömjék -nem ám önálló gondolkodásra tanitsák,hanem az alattvalói létre.Aminek velejárója a másként gondolkodók feljelentése,lásd az egyetemistákat. szóval megy minden szépen orbán tervei szerint- ezért kellett kiiktatni gyurcsányt.Mert orbán legnagyobb ellenségei a gondolkodó ember, a szabadság,a demokrácia értékei.Gyurcsány pedig mindig ezt képviselte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.