Idén először kaptak húsvétra Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok, a szokásos tízezer forintot. A gesztust az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, az Idősek Tanácsa alelnöke, Novák Katalin azzal indokolta, hogy szeretnék, ha a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből. A húsvét és a tízezer forintos ajándékosztás éppen a parlamenti választás előttre esett, nem csoda, ha sokakban felmerült, hogy az akció a kampány része volt, magyarul kellettek a nyugdíjas szavazatok. De most fogadjuk el mégis az államtitkár érvelését. Megvolt novemberben a nyugdíjprémium, amit a törvény alapján akkor járhat, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot és az államháztartás egyenlegcélja is teljesül. Igaz, a kormány rendelkezése kiterjesztette a prémiumosok körét, így nemcsak a nyugdíjasok kaptak, hanem más járadékosok is, ahogyan már tavaly is. Ráadásul 18 ezer forintot, 6 ezer forinttal többet, mint az előző évben. De ha a

Forrás: 24.hu
Feltöltő: magyarbakancs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
@dr. prédikátor: Mert ahova adnak máshol elvesznek.
Az anyag nem vészel csak át alakul.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Nincs választás nincs Böske.
Idős ügyi tanács most kell fordulni a kormányhoz !
Mocskos pofátokat nem nyitjátok ki? egy kis Böske málnára nem.
dr. prédikátor
De a mocskos semmittevő geci államtitkárok milliós bérére van pénz!!! Úgy e mocskos tetvek!!!
magyarbakancs
@dr. prédikátor: Lehet ,hogy Böske pénz oda ment?
dr. prédikátor
@magyarbakancs: Ebben a tetves kurvaországban minden előfordulhat!!!
magyarbakancs
@dr. prédikátor: Mert ahova adnak máshol elvesznek.
Az anyag nem vészel csak át alakul.
papa.49
Most nem fontos senki, csak majd az EU. választások előtt !!!
kripton
Erzsébet utalvány a nyugdíjasoknak - 29 milliárd forint
Maccabi játékok támogatása - 30 milliárd forint.
Nessy
Jövőre tavasszal is, meg ősszel is lesznek választások! Akkor két Böskét kapunk? Vagy egyet és osszuk be? Tényleg gyengeelméjű, üveggyöngyért megvásárolhatóaknak tartja a nyugdíjasokat a kormány, és néha bizony igaza is van! Kézcsók, imalánc, szentmise. Hello röfi!
Nessy
@kripton:
Kórházak jelenlegi hosszú adósság állománya: 51 milliárd forint
2019 költségvetésben határon túliak támogatása + 50 milliárd forint.
Ez a kormányzati prioritás!
kripton
@Nessy: Nem! A prioritás a Maccabi. A kórházak adósságát indokolt feltételekhez kötve - átvállalták.
A határon túliak magyarok. A maccabisok nem. Maccabizzanak Izraelben!
Nessy
@kripton: Az "átvállalás" tavaly volt! De abból is a végén vissza kellett utalni egy részét. Tudod, ha nem tudná az ember, hogy élnek ezzel vissza olyanok, akik soha nem voltak "magyarok". Viszont a kormány által preferált ,magát "magyar pártnak "nevező szervezetek vezetői remekül profitálnak az egészből.
Eriksson
@Nessy: Mindenkinek annyi a nyugdíja, amennyi. A nyugdíjasok külön juttatásának összegét pedig költhetnék értelmesebb dolgokra is.
Úgyis csak gond van belőle.
kripton
@Nessy: Mindenféle kedvezménnyel vissza lehet élni, és azt is ismerjük, hogy "ingyen leves nincs, csak nem az fizeti, aki eszi."
De egy diszkriminatív Maccabira, amin csak zsidók indulhatnak, mi szükség van Magyarországon? Izraelben helye van. Itt nincs!
Nessy
@Eriksson: Fogadd hálás köszönetemet az ötletér! Remélem a Te nyugdíjadat nem degressziven fogják számolni, azaz a beszámítható tételeknek csak a 45%-veszik alapul. Később az 65% lett.( Anno 90-s évek, kormányokon átívelően)
Nessy
@kripton: A Maccabi témában teljes az egyetértésem Veled!
Eriksson
@Nessy: Nincs mit köszönnöd, az alapötletet te adtad 10:15-kor. Én csak tovább gondoltam. :)))

Az én nyugdíjam már meg van állapítva, és annyi nem volt a jövedelmem, hogy degresszíven kellet volna megállapítani.
Sámannus
A maffia fogához veri garast. ha én verném a fogukhoz elszállna a fejükkel együtt.
Nessy
@Eriksson: Akkoriban ez minden nyugdíj számításra vonatkozott.
Egyébként abban igazad van, hogy nem kevés az olyan nyugdíjas, akinek a legkisebb is a túlélést jelentheti. Aki ugyan 40 évet dolgozott, de abból 15 - 20 évet minimálbéren, annak a nyugdíja a bánya béka alatt van. Ez viszont siralmas! Az előző beírásomnál tényleg nem tettem a végére egy szomorú smilet.
Eriksson
@Nessy: Javíts ki, ha nem jól tudom. A degresszív számítás akkor van, ha valakinek túl sok a jövedelme. Olyankor valamilyen bevételi tényezőtől eltekintenek.
Eriksson
@Nessy: Emlékszem, az egyik barátom is minimálbéren dolgozott nagyon hosszú ideig, viszont még egyszer annyit kapott hozzá zsebbe. Nagyon meg volt elégedve a sorsával, hiába mondtam neki, hogy a nyugdíjalapba csak a hivatalos bér fog beszámítani. Aztán amikor eljött a nyugdíjba menetelének ideje, nagyon megdöbbent. Volt is baja magával, hogy legalább tett volna félre szűkebb időkre.
Na, ő az aki most nagyon örül minden nyugdíjemelésnek, minden kiegészítésnek, minden utalványnak, és gondolom nincs egyedül.
tulipan
@papa.49: Ja, műr értem, iéárt ez a rengeteg hirdetés, hogy aszonyógya "Ajándékozzon Ezséber utalványt a beosztottjainak Karácsonyra! Igy szabadulnk hát meg a kinyomtatott Böskéktől!!! Megvásároltatják a vállalatokkal!!
tulipan
@papa.49: Ja, már értem, ez hát az oka, az általam, sok helyen látott rengeteg hirdetésnek, hogy aszonyongya "Ajándékozzon Erzséber utalványt a beosztottjainak Karácsonyra!" Igy szabadulnk hát meg a kinyomtatott Böskéktől, visszaszedve ráköltött pénzt, vagy még többet!! Megvásároltatják a vállalatokkal!!
Nessy
@Eriksson: Elméletileg ez lenne. De a 90-s években minden nyugdíjat így számoltak, pedig akkoriban még nem igazán volt, legalább is a közszférában "magas nyugdíj." És hogy szebb legyen az élet, akkoriban az első Orbán kormány azonnal befagyasztotta a közszféra bérét. Infláció ide, infláció oda. Úgy, hogy nem igazán a szívem csücske a fidesz!
Nessy
@Eriksson: Ez ma is igy műkszik. Az Ausztriába feketén átjárókat is majd az első nyugdíjnál éri meglepetés. Amikor ezt mondod nekik, vállat vonnak, hogy az még messze van. Nekik most ez így jó.
dr. prédikátor
@Sámannus: Igen, csak én nem a garast verném a fogaikhoz ,hanem egy kibiztosított F1 es kézigránátot!!!
tudode
A "király tanács" alias Orbán-kormány KUPÁJA külföldről anno üzente haza, hogy ŐFENESÉGE micsoda FASZA GYEREK, elvett egy havi bért, és nyugdíjat ezzel ELHEBEGVE felcúti rafcsi dimáját:
.
Nézzük csak:"harson lengs" SIC, SIC, SIC
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
Oszt' mi lett a LENYÚLÁS VÉGE?
.
Az aktívak fogták magukat, KIÜRESEDETT a szakemberállomány!
.
A nyugdíjasokat ÚGY MEGRÖVIDÍTETTE az emútnyocban EGY HAVI NYUGDÍJJAL, mint a SIC a svájci indexálás helyett az un. INFLÁCIÓT KÖVETŐ "adományával", mivel a PIACGAZDASÁG kikényszerítette az AKTÍVAK bérét, miközben vakargatja egyre ritkuló fufrucs-KÁJÁT!
.
Lehet ŐFENESÉGÉHEZ kézcsókra járulni, vagy ALFENÉKEN billenteni amiatt "is", mivel mindenféle marhasággal KONZUULTÁCIÓVAL zaklatja a meghülyített társadalmat, miközben a HOKIZSEBÉT tömögeti!!!
.
Ijedtében, folyik a SÜKETELÉS:
.
----- Villámgyorsan felállt a Fidesz Központi Tájékoztatási Hivatala
.
index.hu/kultur/media/2018/11/28/meszaros_lorinc_erdekeltsegehez_kerult_a_magyar_idok_es_a_bors_is/
.
Az adófizetők lóvéját úgy osztogatja, mintha HÚZNÁK a bölcsesség fogát, amely lehet, hogy még ki sem nőtt neki!!!

-
magyarbakancs
@kripton:" Maccabira, amin csak zsidók indulhatnak, mi szükség van Magyarországon? Izraelben helye van. Itt nincs!"
Mi helye van e logika mellett amit te propagálsz a kormányban,minisztériumokban a zsidó munkaválólakra.?
magyarbakancs
@kripton: "Erzsébet utalvány a nyugdíjasoknak - 29 milliárd forint"
A Gangeszi Magyar Orsós Viktor azt propagálta húsvétkor ,hogy az idős ügyi tanács kereste meg őket ,hogy adjanak Böske utalványt.
Na most az idős ügyi tanácsnak eltörte közbe a lábát ,hogy nem keresi meg a kormányt?
Azt propagálták egész éven-át,hogy milyen faszán megy a gazdaság azért attak tavaly most akkor nem megy faszán a gazdaság.
Orsós elvtárs mikkor hazudik?
Csak most vagy mindig.?
magyarbakancs
@kripton: "Semmi."
Akkor miért támogatod a Fideszt mert tele van zsidókkal.
Nem érzel ellent mondást a irományodban?
Különbem meg kikérem a zsidóság ,és a magam nevében ,hogy burkoltan,nyíltan gyalázd őket.Mert ezért a házéért többet tettek mind bárki más.
Nevet és hírnevet szereztek művészet,tudomány színház,film művészét terén.
A Orsós Viktorunk meg csak rombol gyűlöletet kelt.
szép új világ
@magyarbakancs: Az általad idézett anyag megmaradás törvénye új verziója:
Az anyag nem vészel csak gazdát cserél vagy ellopják.
magyarbakancs
@szép új világ: Köszönöm a tovább fejlesztett változatot.
Géniuszok ha találkoznak.
kripton
@magyarbakancs: Ostoba kérdésre adekvát választ adtam.A Fidesz nem jobban kormányom, mint neked, vagy bármelyik magyar állampolgárnak. Én Mi Hazánk kormányt szeretnék.

Helyben vagyunk Zsidókkal nem egytérteni - Maccabi játékok - az zsidógyalázás, antiszemitizmus, Dunába lövés, marhavagon, gázkamra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.