Kialakulóban van egy közép-európai identitás, mert Közép-Európában mindig is voltak olyan társadalmi, gazdasági, intézményes szempontok, amelyek különböztek a nyugat-európaiaktól – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Kovács Zoltán hozzáfűzte: ennek jó leképezése a visegrádi együttműködés. Olyan öröksége van a régió országainak – mondta a kormányszóvivő, aki bizonyos szempontból az "ötven év kommunizmust" is ide sorolta –, amely miatt hasonlóan látnak dolgokat.

Kormányszóvivő: kialakulóban van a közép-európai identitás

Fotó: Youtube

Meglátása szerint bár sokat segített a közös hang megtalálásában a migrációs válság 2015-ben, egyre több társadalmi, gazdasági és intézményes szempont teszi lehetővé, hogy a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) közösen szóljanak, szorgalmazva, egyenrangúként fogadják el őket.

Hozzátette: a közép-európai identitás kialakulását több felmérés is alátámasztja.

Kovács Zoltán azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a szlovák parlament a nap folyamán határozatban utasította el az ENSZ globális migrációs csomagját. A kormányszóvivő szerint ez a szöveg "intézményesítené az illegális migrációt".

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Szőrösszar miről hadoválsz a V4. már csak V1 maradtunk mink, mert a másik 3 ország nem hülye, hogy a saját érdekeivel szemben kövesse a csutigörényt, EZ A Z IGAZI MAI HELYZET !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Szőrösszar miről hadoválsz a V4. már csak V1 maradtunk mink, mert a másik 3 ország nem hülye, hogy a saját érdekeivel szemben kövesse a csutigörényt, EZ A Z IGAZI MAI HELYZET !!!
szép új világ
Az "ötven év kommunizmus" már inkább 60, ha hozzá csapjátok az utóbbi 10 évet.
A közép-európai identitás mit olyan valóban létezik, úgy hívják hogy Orbanisztán.
magyarbakancs
"Kormányszóvivő: kialakulóban van a közép-európai identitás"
Te idióta marha!
Milyen identitásról beszélsz mikkor olyan kevert nép vagyunk.
Nektek van identitás úgy hívják LOPÁS
madlaci66
Ami azt jelenti, hogy a nyugati pénzzel a zsebben nyaljuk a keleti diktátorok hátsóját?
Eriksson
A közép-európai identitás már régen kialakult, ezer éve ennek már.
Clavigo
NEM AKAROK KÜLÖNBÖZNI NYUGAT-EURÓPÁTÓL...,,ÉS NEM IS FOGOK !!!
cikicakk55
Nem olyan rég még arról hadováltak,hogy egységessé kell tenni Európát. Ne legyen kelet-nyugat Európa,hanem legyen egy egységes gazdaságilag is összetartó Európa. Most meg örülnek,hogy Kelet külön van Nyugattól. Jobb lenne ha tudomásul venné ez a szőrös mini Csubakka,hogy Ők magukban vannak,mert a másik 3 már elhúzott mellettünk úgy gazdaságilag,mint jogilag,politikailag nagyon
nevemnick
Ha ők úgy érzik, akkor legyen... csak az ország közel nyolcmillió polgárát hagyják ki belőle.
Mert mi nem kérünk a NER-ből, az legyen a ,,többségé".
papa.49
@cikicakk55: A csutigörény már rájött a ménkű nagy eszével az Unióban NEM TEREM BABÉR A SZÁMÁRA, tehát marad a közép európai régió, de itt se fog babér teremni !!!
Clavigo
@papa.49: Legfeljebb betársulunk a Nagy -Oroszországhoz,,,,( mint társult,,vagy eladott köztársaság )... ,,,hogy teremjen babér ( is ) a felsőcsutkai nemzethhyy Görénynek..
Eladott Ország
Szerintem is nagyon fontos, hogy Kovács Zoltán és a többi fideszes szarházi ingyenélő aki a mi bőrünkre gyarapszik, nagyon megőrizze az identitását. Meg a szuverenitását is.
Az indentitásunk forog kockán és a szabad lábunk.
cdn.blog.hu/te/tenytar/image/tumblr_nx1w2cxo5u1qbgoyio1_500.gif?width=500
papa.49
@Clavigo: A csutinak ott se terem babér miért mert a Putyin nem hülye, hanem aljas kinyírja a csutit mint a papírkutyát csak egyszer álljon szembe vele !!!
Gauntlet
Az milyen? Gucci táskás? Magánrepülős? Magunknak/ barát feleségének fizetést emelős? Titkolt palotában élős? Mindent Sorosra fogó? Bérrettegő? Kényszersorozó? Korrupt miniszterelnök rejtegető? Hajléktalan rugdosó? Fociba milliárdokat öntő?
Clavigo
NEM ÉRDEKEL,,,ÉS LESZAROM A ZORBÁN-KONDA ÁLTAL KIALAKÍTOTT--ELVÁRT "" KÖZÉP-EURÓPAI " --IDENDÍTÁST... oszt jó napot.
kereső
Földrajzból,és társadalomismeretből elégtelen kovács úr! Nem tudom,hogyan védett phd.-t,és egyáltalán hogyan sikerült diplomát szereznie. Hiszen a 8.osztályos általános iskolai teljesitményt sem teljesitette. Közép-Európa nem azonos a Visegrádi 4.-el.
Közép-Európába földrajzi -és kulturális értelemben is az alábbi államok tartoznak.:
Ausztria,Liechtenstein,Németország,Svájc,Szlovénia,Csehország,Lengyelország,Magyarország,Szlovákia.

Akkor most hogyan is állunk azzal a közép-európai intenditással?
szalai25
--_---Itt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
justhpeter
Kovács úgy gondolta még a héten erőlködik egy kicsit. Nem jött össze.
kokopelli
@Eladott Ország: (10:03)
..legalább addig "tarcsa meg a zidentitását",amig a kádi elé vezetik őt és állandó-
jellegű tettestársait! ;-))
Tracyotta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
Még jó hogy neked nincs indentitás válságod, Szófosó Zoli, havi 1,3 millióval + a cullangokkal és a haverjaidnak. Legalább havi 167 millióba kerül Orbán 196 fős apparátusa az országnak. Pontos számot azért nem tudni, mert a 66-ból csak 13 államtitkár fizetését töltötték fel a kormányzati portálra. Ők mind 30 százalékkal többet keresnek, mint az alapfizetésük, azaz havi 997 ezer forintos bruttó fizetés helyett 1,3 millió forintot kapnak. Csak azt nem tudjuk, hogy mi a szarnak fizetjük ezt a rakás pénzt nektek!
kokopelli
@Eladott Ország: ...igazi magyar "utópia",mint a másnapossára lehúzott "féldeci"!
Nessy
Amióta titeket hallgatlak/olvaslak, latensen manifesztál az identitás tudatom! Mindig van pár szó, amit unos untalan használnak, míg Orbán ki nem talál valami más "okosságot"! Most éppen identitás, kereszténység, szuverenitás. Persze a a Soros, Brüsszel, migráns, az örök!
Orbán az egyetlen, aki állandóan szembe megy mindennel, még a saját javaslatait sem fogadja el, ha másért nem egy írásjelér! A többieknek több eszük van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.