Az ügyészség politikamentesen, objektíven, a jogszabályoknak megfelelően végzi munkáját – jelentette ki képviselői kérdésre Polt Péter legfőbb ügyész kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt.

A Legfőbb Ügyészség elmúlt évről szóló beszámolója kapcsán elmondta: a szervezet tavaly is törvényesen és eredményesen dolgozott.

Polt Péter: az ügyészség politikamentesen végzi munkáját

Polt Péter legfőbb ügyész azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 26-án

Fotó, címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán

Kérdésre válaszolva Polt Péter kifejtette: tavaly is folytatódott a rendkívül szoros együttműködés, amely korábban is jellemezte a magyar ügyészség és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) kapcsolatát. Az OLAF hat ajánlást tett, kérve a nyomozás megindítását, amit két esetben elrendeltek. Háromban a már folyamatban lévő nyomozás iratanyagához csatolták az OLAF ajánlását, a hatodik ügyben pedig – amelyben korábban már volt nyomozás, de megszüntették – újra elrendelték a nyomozást.

A legfőbb ügyész kiemelte: nem szokták "megvárni" az OLAF jelzését; ha megvannak a szükséges adatok, akkor az ügyészség elrendeli a nyomozást. Polt Péter hozzátette: tavaly személyesen is találkozott az OLAF főigazgatójával, Giovanni Kesslerrel, aki rendkívül elégedett volt a magyar ügyészség és az OLAF együttműködésével.

Polt Péter elmondta: bár a bűncselekmények száma összességében csökkent, a korrupciós bűncselekmények esetében kismértékű növekedés volt megfigyelhető tavaly, a 2016-os 984-ről 1123-ra nőtt a számuk, ezen belül több hivatali vesztegetést derítenek fel, a gazdasági vesztegetések száma viszont csökken. Hozzátette: korrupciós bűncselekményeknél a vádemelések aránya 58,1 százalék és emelkedő tendenciát mutat.

Kiemelte: a regisztrált bűncselekmények száma hat éve folyamatosan csökken, a 2016-os 290-ről tavaly 226 ezerre esett vissza. A biztonságérzet szempontjából fontos rablások száma jelentősen csökkent, 1141-ről 853-ra, a közlekedési bűncselekmények száma azonban évek óta emelkedik. Szintén nőtt a kábítószerrel visszaélések száma, a költségvetési csalásoké azonban az általános tendenciának megfelelően, 1880-ra csökkent.

A legfőbb ügyész hangsúlyozta: az ügyészség iránti bizalmat mutatja, hogy a lakosság a nyomozóhatóságok mellett, helyett az ügyészségen tesz feljelentést; tavaly 20 ezer, az ügyészségen tett feljelentést bíráltak el és több mint 8 ezer ügyben el is rendelték a nyomozást.

A váderedményesség 2013 óta folyamatosan emelkedik, tavaly 97,8 százalék volt, az utóbbi tíz év legmagasabb értéke.

A legfőbb ügyész Szabó Tímea (Párbeszéd) kérdésére elmondta, Hernádi Zsolt Mol-vezér letartóztatási parancsát a magyar bíróság szeptemberben megvizsgálta és törvényes indokok alapján elutasította.

Staudt Gábor (Jobbik) az Európai Ügyészséghez csatlakozásról kérdezte Polt Pétert, aki elmondta, az nem az ügyészség, hanem a kormány hatásköre.

Arató Gergely (DK) szerint számos ügy bizonyítja, "az ügyészség politikai függetlensége nem látszik bizonyítottnak". A politikus kérdésére a legfőbb ügyész elmondta: Elios-ügyben nem az OLAF hatására indult a nyomozás, már korábban is nyomoztak az ügyben, és annak megszüntetése után, az OLAF jelzésére újraindították a nyomozást.

Szabó Tímea (Párbeszéd) és Arató Gergely is sérelmezte, hogy a bizottság időkeretben tárgyalta a beszámolót, a frakcióknak 8-8, a független képviselőnek, illetve az LMP és a Párbeszéd frakcióvezetőjének 4-4 percet biztosítva a kérdések és vélemények megfogalmazására. A Párbeszéd frakcióvezetője egyébként annak az ügynek a részleteiről érdeklődött, amelyben a Honvédelmi Minisztérium a gyanú szerint néhány millió forintért ért adott el százmillió forint értékű fegyvereket.

Varga László (MSZP) a Voldemort-üggyel kapcsolatban kérdezte a legfőbb ügyészt, de Polt Péter közölte, az ügyészség 2017-ben vádat emelt, és az ügy jelenleg bírósági szakban van.

Demeter Márta (LMP) a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban tett észrevételt, kifogásolva, hogy az ügyészség nem indított eljárást.

A bizottság kormánypárti többsége 7 igen szavazattal, az ellenzéki képviselők nem szavazatával a beszámoló elfogadását javasolta.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Aki elolvassa a cikket, már a címtől is, meg a politika mentességtől is röhögőgörcsöt kap, szóval vidám karácsonya lesz, mert addig sem tudja abbahagyni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@mackoka46: Én amondó vagyok, hogy nagyon sok ész kell ahhoz, hogy valaki egy egész országgal - önként és dalolva - el tudja fogadtatni, sőt újra választatni ezt a vezetést.
A gazemberséghez több ész kell, mint a becsületes munkához!
bencemacska
Szerintem nem politika mentesen, hanem ETIKA mentesen!
Micike
"Polt Péter: az ügyészség politikamentesen végzi munkáját"
www.youtube.com/watch?v=l_ryuYuH-08
DR Eric CARTMEN
Bakker - megfájdúlt a hasam a röhögéstől !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.