Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt.

Gulyás Gergely: törvénytelen volt a szerdai tüntetés, "Soros György kitartottjai" demonstráltak
Fotó: Mohai Balázs/MTI

A tárcavezető szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján az ellenzék előző napi parlamenti akciójáról – az elnöki emelvényre vezető lépcsők elfoglalásáról, hangoskodásról – azt mondta:

szomorú és példátlan, ami az Országházban történt, az ellenzék egésze tette magát nevetségessé a méltatlan, az alkotmányos rendet veszélyeztető akciójával. A kormánypárti többség azonban megőrizte a saját és a Ház méltóságát, és biztosította a parlament alkotmányos és törvényes működését

- hangsúlyozta.

A miniszter kijelentette: komoly, érdemi jogi vita fel sem merülhet az országgyűlési döntések törvényességével – sem a képviselői kártyákkal, sem az ülésvezető elnök helyével – kapcsolatosan.

A parlamenti történéseket követő esti budapesti demonstrációról úgy nyilatkozott: alkotmányos alapjog a gyülekezéshez való jog, de ez békésen és törvényes keretek között gyakorolható. Ami szerdán történt, törvénytelen volt, agresszív politikai aktivisták és szép számmal

"Soros György szervezeteinek kitartottjai" vettek részt a tüntetésen, a rendőrökkel szemben erőszakosan léptek fel, ami pedig súlyos bűncselekmény

- fejtette ki, hozzátéve, hogy nyílt kereszténygyűlölet világlott ki a megnyilvánulásokból.

A jelenlegi adatok szerint a rendőrség 34 embert tartóztatott le – közölte Gulyás Gergely.

(MTI)

94 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Akkor te meg kitartottja vagy Orbánnak ! Nyünyegyerek !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
Akkor te meg kitartottja vagy Orbánnak ! Nyünyegyerek !
Pálinkás Pál
Te barom...aki tüntet az leszarja hogy törvényes-e!!! A tüntetésnek ez a lényege,és remélem kezd ébredezni a nép...nincs sok időtök hátra narancsbarmok!!!
Commenter
@Gauntlet: megelőztél ez a pápaszemes, üveges tekintetű nyikhaj a törvénytelen meg orbán kitartottja szép karrier.
kokopelli
...a hírt azzal frogják "überelni",hogy a Soros Gy.-.öt látták a büntető tömeg több
pontján egyszerre! Mert a S.Gy egy jóképességű felforgató,aki akár mindenre képes!
papa.49
Dudadani, nálad már BEÁLLT AZ AGYHALÁL !!!
mackoka46
Nem is lelezik magukat ezek a náci dögök, szájkosarat adnának a népre is. Mi jön még ?
kereső
S"zomorú és példátlan, ami az Országházban történt, az ellenzék egésze tette magát nevetségessé a méltatlan, az alkotmányos rendet veszélyeztető akciójával. A kormánypárti többség azonban megőrizte a saját és a Ház méltóságát, és biztosította a parlament alkotmányos és törvényes működését"- nem mond már te kigyó! Igy akarjátok beállitani, hogy az ellenzék "nevetséges" volt tegnap? Most ez hallatszik a vizscsapból is! Tudod Gergely, attól hogy ti ott tegnap a Parlament épületében vihorásztatok orbánnal,rogánnal az élen az ellenzék akcióján- világosan kiderült ,remélhetőleg sok-sok ember számára, hogy nem az ellenzék vált nevetségessé, hanem a ti aljasságotok nyilvánvalóvá. Tudod ,a tegnapi szégyenteljes-és minden jogot megcsúfoló szavazásotok után, én mélységesen szégyellném magam- remélem oktatóid ott a Pázmányon is hasonlóan éreznek.
Commenter
@papa.49: azért tűlélte...még mindig pofázik. A glasgow skálát kimaxolt szerencsétlen valódi agyhalott már nem beszél. A hasonlatért elnézését, de erre az embernek nevezett genetikai selejtre már nincsenek szavak.
kereső
A fenti tudósitásból nem tudom miért maradt ki ez a néhány mondat, de ismerkedjünk meg vele:
"Soros György szervezeteinek kitartottjai erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben, tette hozzá, ami bűncselekmény. Isten óvja Magyarországot a keresztényellenes megnyilvánulásoktól."
Gergely a Pázmányon szereztél!! jogi diplomát? Nem mondom,hogy kár volt,pedig igaz. Mit jelent az,hogy az "isten óvja Magyarországot a keresztényellenes..."- egy tüntetés, amely a kormányintézkedési ellen irányul mióta,és miért minősül "keresztényellenesnek"? Vallásháború zajlik Magyarországon?Nem tudtam, eddig. Vagy maga a kormány a "kereszténység?
papa.49
@kereső: Ez a bunkó tajt paraszt a kupaklaja akadémiára járt, a ,,diplomáját,, meg az Ecserin vette !!!
Commenter
@kereső: a Pázmányon ott már rég nem! Ki kell ábrándítsalak a nemzeti csicskaképző után a második "legfideszhezhűbb " egyetem lett. A rektor ha jól tudom, Erdő Péter. Van még kérdés? :((((
kereső
@Commenter: Azért "szakmai hitelesség" is kéne legyen. Vagy már az is "bolsevista trükk"?
kereső
Azt is mondta a "kormányinfó, hogy "nyilt kereszényelllensség" a tegnapi tüntetés, és az ellenzék tegnapi parlamenti "nevetséges"fellépése. Tényleg vallásháborúra játszanak? Igy kezdte az ISIS is, anno! Tényleg teljesen elment az eszük?
Eladott Ország
Arra van szó te tehetségtelen jogászhulladék/csinovnyik, hogy hamarosan kiderül ki is nevet a végén. Nagyon közel állunk ahhoz, hogy eme orbáni ámokfutás után, majd kijelenthetjük: ehhez képest még Antall is színvonal volt, sőt mi több, ezekhez képest még Rákosi is nyakkendős úriember volt.Elegünk lett abból, hogy a kormány bohócai szarnak az emberek fejére. Elegünk lett abból is, hogy a rendőrség inkább véd egy csapat bűnözőt, mint a saját állampolgárait. Elegünk lett abból is, hogy a bíróságok a mai naptól kezdve a Fidesz parancsára fognak döntéseket hozni. És elegünk lett abból is, hogy a magyar embereket halálukig kívánják dolgoztatni, akkor ugyanis még több pénzt lehet kizsigerelni és ellopni tőlük. Sokszor tettük már fel azt a kérdést, hogy mégis mi lehet az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban? Nos, ha engem kérdeznének én azt mondanám, ez volt az a csepp. Egy hatalmas társadalmi réteget dühítettek fel, amelynek meglehet a várva várt eredménye. Lehet, hogy még nem ma és nem is holnap, de hamarosan. Lehet hogy nem lesz az idei karácsony túl boldog a maffiakormány szánalmas balekjai számára. Hamarosan kiderül, ki nevet a végén.
Eladott Ország
@Shikari: 2006-os zavargásokban mit csinált a fidesz, te seggfej?
kokopelli
@Eladott Ország: Tényleg szégyen,hogy a teret nem ß@rták össze,tankot sem zsákmá-
nyoltak,a büffét sem rabolták ki...egyszóval (2-vel) "impotensek voltak"!
Yoda69
Mocskos fideSS!
orban diktarujaban a rendorokkel bunteti azokat akik a rabszolgasag ellen emelik fel a szavukat.
Remelem nem adjak fel a diakok, es egyre tobben csatlakoznak hozzajuk. Orszagos sztrajkra, utlezarasokra van szukseg!

Most mar nem csak az a cel, hogy a rabszolga torvenyt visszavonjak, hanem az hogy ez a kabinet TAKARODJON!
kereső
@Eladott Ország: hagyd, hagy mondja. Ha százszor elismétli is, akkor is csak hazugság marad.
Yoda69
@Shikari: Nem a tomegbe lovetett te agyament. Akkor sokkal tobb serult lett volna.
Mellesleg a fideSS eles loszer hasznalatat kerte szamon Gyurcsanyon. Ez elore vetiti, hogy orbanek eles fegyvert fognak bevetni a diakok ellen, ha eszkalalodik a tuntetes. Mar eleve a konnygaz, es paprika spray hasznalata tulzott volt, hiszen nem voltak agresszivak a tuntetok.
Yoda69
@Shikari: Erre csak te emlekszel igy. Ha igy lett volna akkor a fideSSnek lett volna lehetesoge megbuntetni a bunosoket. Senki sem kapott letoltendo bortonbuntetest e miatt.
Serlules a felpattanao gumilovedektol szarmazott, azt nem kozvetlenul lottek a tomegbe. Maskulonben sokkal tobb es sulyosabb serult lett volna.
Szerinted hogyan allithattak volna meg azt a csurhet, amely szetverte teve szekhazat orban felbujtasara? Viragcsokorral?
sveikukac
Aki még mindig nem fogta fel, hogy bűnözők mellé áll, amikor védi a Fideszt, a gátlástalanul korrupt, alávaló vezetőinket, annak hiába is bizonygatjuk itt, hogy bűnözők ellen csak erőszakkal lehet harcolni, azok maguktól soha nem fogják abbahagyni a rablást, az ország kifosztását.
Itt valóban nem csak a "rabszolgatörvényt" kell támadni, hanem el kell söpörni végre a kártevő bandát.
Commenter
@kereső: persze. az is az. A tüntetés is bolsevista trükk ott, ahol 3 ember már tömegnek minősül és a tüntetésék az emberek (sic!) és a politikusok nyugalmát egyaránt zavarják. Törvénybe is van ez iktatva ám.
tudode
Figyú Gergő!
.
Kísérti a "csuti"-KÁT követő generációt a múlt!
.
Előkotortam a Világhálóról azt, hogy amit TEGNAP MŰVELTEK a NER-katonák az vég soron annyit jelent, hogy "csalás" MŰVELETI TEREP lett a parlamenti szavazó gépezet terepe, FEJÉTŐL BŰZLIK az Ország Háza is, mert ma már .. D U G N I ... sem kell, mármint a képviselői kártyát, és a CSENEVÉSZ NER-katonák teljesítik a PÉNZ, ÉS HATALOM éhes PÁRTVEZÉRÜK minden kívánságát, ellentétben azzal, hogy 2007-ben Kispál lemondásra kényszerűlt amiatt, mert a távol lévő padtársa gombocs-KÁJÁT nyomta meg.
.
Emlékezzünk, amikor még nem KOCSMÁNAK tekintették a fityiszesek az Ország Házában folyó munkát:
-----------------------------
.
Egy a sok közül:
.
------ Lemondott a csaláson kapott Kispál Ferenc
.
FIDESZPARLAMENT
.
nol.hu/archivum/archiv-467709-270431
.
""""Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, ezért a mai napon lemondok képviselői mandátumomról" - így jelentette be Kispál Ferenc fideszes parlamenti képviselő, hogy távozik a T. Házból.""""
.
Ennek a FIDESZES képviselőnek még volt 2007-ben TISZTESSÉGE!!!
--------------------------------
Összességében 2007-ben
.
"""Padtársa helyett szavazott a fideszes képviselő
Nagyjából 13 300 találat (0,42 másodperc)
.
www.google.com/search?q=Padt%C3%A1rsa+helyett+szavazott+a+fideszes+k%C3%A9pvisel%C5%91&oq=Padt%C3%A1rsa+helyett+szavazott+a+fideszes+k%C3%A9pvisel%C5%91&aqs=chrome..69i57j69i60.1970j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-------------------------------
.
Amit TEGNAP műveltek, az a MUNKÁSOK, és a .. H A Z A nettó elárulása volt, és a NÉP KÉPVISELETÉRE való alkalmatlanságuk!
Commenter
@kereső: milyen kereszténység? Bocsánat de az amit ők képviselnek kereszténységként az nagyon nem az, egyébként pont kegyetlenségük és ember ellenességük okán mind az öt világvallás kivetné őket magából a humánum és a tiszta hit, a könyörületesség hiánya alapján. Hiába kereszténységeznek (egyébként ez csak egy új mantra az illiberális helyett) fullosan az egész érvelései voltak. Valaha őket is Soros emelte ki a mocsársorról ők is "kitartottak voltak". Kitartott a Rákóczi téri egyébként meg az érdekből sugar daddykkel meg mommykkal házasodók. A tüntetők nem ilyenek ráadásul igazságérzetük makulátlan az eszük és a szívük is a helyén van. A fidesz viszont kitartott. A saját maga által kreált korrupt rezsim elvtelen és gyáva kitartottja.
Yoda69
@Shikari: Joember! En nem magyarazok semmit. Ezek TENYEK! Erted?
orbannak az volt az aljas sunyi szandeka, hogy Gyurcsany valoban a tomegbe lovessen eles loszerrel. orban igy akarta megpuccsolni Gyurcsanyt.
Persze te ezt sosem ismerned el, mert a fejed ki sem huzod orban szaros hatsojabol
Commenter
@kereső: üres, törött link maradt csak. (Czeglédy Csaba ellen pedig felbújtóként megindul a vádemelés, ezt tegnap olvastam.)
justhpeter
@kokopelli: Igazad van. Ezért kellene őket felelősségre vonni. Szartak volna oda Kövérnek a parlament lépcsőjére, borogattak volna fel képviselői autókat a tahóval együtt, akkor dícséret járna. De így ?
SystemError
Sittes duma sittes köcsögöktől ... Szerintem ezzel, hogy most sorosoztok csak az eddigi sorosozást teszitek nevetségessé annak számára is, aki ezt eddig beszopta .. Amúgy elég öngól le-sorosozni a munkásokat, diákokat...de majd a sitten sorosozhattok, amikor 4 migráns között lesztek szendvicsben:)
interceptor
Anyád is a téren volt, csak nem a Kossuthon ,ha nem a Rákóczin.
Yoda69
@Shikari: Hagyjuk. Tolod itt a propaganda baromsagodat nem visz elobbre.
Mint mondtam, ha lett volna ilyesmi, akkor Gyurcsany hosszu bortoneveket kapott volna. Se terror nem volt, se allamcsod, se Sukoro. Pedig ha emlekszel Gyurcsanyt eveken at probaltak megfingatni. Es ha valaki orban bogyeben van akkor az nem Soros Gyorgy, hanem Gyurcsany.
De te ezt ugysem fogod fel agyilag, mert azt mar atmostak mosogatolevel.
szaboria1
Orbánnak ilyen miniszterek kellenek. Hallgatva őket felmerült bennem, hogy végeztek ezek az iskolákban.
A törvénytelenséget a fidesz idézi elő. Nem egyeztetnek senkivel sem csak hozzák a lehetetlen döntéseket. Orbán mára egy báb lett a multimilliomosok miatt. Ma már ők diktálnak Orbánnak.
nevemnick
@Shikari: jól mehet a vállalkozásod tibi, ha egész nap ide öntöd a fideszes szennyet és hülyeséget. A mantrád ismételgetése a valóságban valamilyen spirituális változást mozdíthatna elő az elme felszabadítására, de nálad ez lehetetlen mert nem rendelkezel vele.
Próbálj meg a vállalkozásoddal foglalkozni, de úgy látszik, hogy a Lendvai utcából kapod az alamizsnát.
desiro
@Shikari: Anyádra kellett volna lövetni mielőtt kibújtál a valagából...
tulipan
Te pofátlan, aljas, szemét!!!

Jól látszott tegnap, hogy a narancsos haramiák mennyire be voltak szarva!!!

momentum.blog.hu/2018/12/13/dicsoseges_nagyurak_hogy_vagytok
Csizmás Kond
nem az tüntet aki dolgozik hanem a ganaj banda.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: Ne szarj, be januártól ne csak a "ganajbanda" fog tüntetni, te fideszes mocsok!
tulipan
@Shikari: Te hülye, narancsos seglyuknyaló vándorcigány!!! Ugyebár, " Fleto" szervezte oda a üvőltöző, hugyoztó-szaró csőcseléket is a Patrlamennt elé??? NEM PEDIG A TE IMÁDOTT, narancsos NYALNI VALÓ GAZDASEGGED???
Csizmás Kond
@Eladott Ország: mindig a tetvek azok akiknek van idejük szarakodni...
solidedge
Ne bántsátok Gulyás Gergelyt. Az elhülyülés amivel küzd nem gyerekjáték.
Sullianta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Yoda69
@Shikari: Tévedsz. Nekem ez nem munkám. Ez hitvallasom.
Té nem látod át mi van itt, mert nem itt élsz, mert nem vagy magyar.
Aki magyar és szereti hazáját az pontosan tudja hogy mi az igazság. Orbán és sleppje egy mocskos kapzsi hatalom megamanias hazaarulo banda. Ez az igazság, bármennyire is fajjon. És biztosra tudom, hogy ezt TE is tudod.
kokopelli
@fideszes gyökér: Ideiglenesen M.o.-on állomásozó orosz-fidesz ügynönöktől?
Ne má'!... "ügyefogyott ügynök ürgétől"-től megtudni? (...szép alliteráció,mi?) (;-))
nevemnick
@Shikari: mi nem harmincan vagyunk, hanem kicsivel többen, de ha esetleg megkóstolnád a karikás csípős végét, szívesen állunk rendelkezésedre.
:D
egyember
Lassan megtanuljuk (megtanítják), hogy minden un. "ellenzéki" megmozdulás (azaz: ami nem dicsőíti pártunkat és annak dicső vezetőjét) ELEVE törvénytelen az előbbiekben írt okok miatt.
Érvényesül a klasszikus törvény:
1. Minden úgy van, úgy jó, ahogyan mondjuk.
2. Amennyiben nem, akkor automatikusan az 1. lépérvénybe.
creativehun
@Shikari: Hol van ez még a valódi népharagtól.Ha az lenne akkor te kis barátom nem irkálgatnál itt populista baromságokat..mert már rég valamelyik lámpaoszlon kalimpálnál. Persze.ha így lesz...akkor majd mindenre megesküdtök,hogy ti aztán soha nem fogtátok a fidesz pártját.Ismerem a fajtátokat..beszari kis faszkalapok vagytok...akik anyátokat is letagadnátok ha szorulna a kötél! Már pedig elhiheted...előbb - utóbb szorul..hiába reménykedsz...nem fogjuk a végtelenségig tűrni a mocskos fajtátokat!
Lepényleső
Abban az esetben ha nem lehetne tudni,hogy a kormány feje is Soros kitartott volt,azt lehetne
mondani,hogy a Sorosok inkább magyarok,mint azok akik pribékekkel védetik magukat?
tulipan
@durbincs: Te idióta narancsos segglyuknyaló félafroknyi Sügér! Te Űrtakony pofátlankodsz 1000km-ről itt-volt ? Ákkcentussal és Ploestiből ? báníalóvizeletpáleszt szivornyázva ?
takonykecos ? Hord el magad, de gyorsan!
csipetke
Hogy ezeknek az idiótáknak mindenről Soros jut eszükbe,ez egészen elképesztő.Lehet,hogy rebbenőszemű gulyás,mikor rendbe akarja tenni az asszonyt,és gond van a bránerrel,azt mondja a párjának(aki lehet hogy Béla) :-ez is a Soros miatt konyul...
tulipan
@durbincs:@durbincs: @durbincs: Te idióta narancsos segglyuknyaló félfaroknyi Sügér! a 30IQ-s 30milis & Sexmanias-bálvány,a Ploesti a bányakecokba ? Péntek este? Te Űrtakony pofátlankodsz 1000km-ről itt-volt ? Ákkcentussal és Ploestiből ? báníalóvizeletpáleszt szivornyázva ?
takonykecos ? Hord el magad, de gyorsan!
lampa laz
...a ti törvényeitek szerint, amiket ti magatok sem tartotok be. Segg hülye vagy gyerek, inkább hízzál tovább, az legalább látszik rajtad.
solidedge
A tüntetésnek semmi köze Soroshoz. Putyin pincsikutyája szajkóztatja a sleppjével ezt a bárgyú, hülye szöveget.
tulipan
TUDJATOK RÓLA! Ezért is akarja a narancsos haramia horda a FIZETÉSEK EMELÉSE helyett a
TÚLÓRÁZTATÁST!!!
www.atv.hu/belfold/20181214-a-masodik-legszegenyebb-nep-a-magyar-az-eu-ban/hirkereso
tulipan
@Shikari: Te ostoba narancsos segglyuknyaló vándorvcigány! Már megint tévedésben vagy! A CSÜRHE az vol,a melyik 2006-2010 között randalíorzott! Ezek felháborodott emberek, akiket a narancsos kúrmányod, saját elhatározásából, ki akar zsigerelni! Tehát,POFA BE!!!
Akkor, hogy is van ez??
www.atv.hu/belfold/20181213-rabszolgatorveny-megszolalt-az-audi-vezetoje/hirkereso
1magyar
Na miért lenne már törvénytelen?
Ha nem visszahívhatók a vezetők akkor valahogy ki kell fejezni a kizsákmányoltaknak a nemtetszésüket!
Nem azért választunk, szavazunk vezetőket, hogy utána kinyírjanak bennünket.
Eladott Ország
@tulipan: ma,07:45; Ha a fidesz bűnbanda marad még egy ciklusig, garantáltan a legszegényebb nép a magyar lesz az EU-ban. A jogállamot a demokráciát már telibeszarták. Már nem lehet tovább süllyedni.
1magyar
A fidesz köszönettel tartozna soros -nak amiért a migriket zsákolja erre, mert a választást másképpen nem nyerték volna meg.
Yoda69
gulyas!
A torvenytelen az vokt, ami ezt a tuntetes sorozatot kivaltotta:
1. A szo megvonasa lezsak geci altal az ellenzektol.
2. Konszenzus nelkuli elfogadasa a rabszolga torvenynek.
3. orbanek cinikus es geci viselkedese a parlamentben (orban es kover)
Tudod mit jelent az ok es okozat osszefugges? Gondolom igen, mert allitolag jogot vegeztel.
Nos, menj haza, merengj el rajta, es gondold ujra az eleted!
magyarbakancs
"Soros György szervezeteinek kitartottjai" vettek részt a tüntetésen, a rendőrökkel szemben erőszakosan léptek fel, ami pedig súlyos bűncselekmény"

Szeretném tisztelt Gulyás úr a figyelmébe ajánlani ,hogy a soros embere az ön főnöke kit Orbán Viktornak hívnak.
Mivel ö volt Soros ösztöndíjas .
És Kovács úr ki a CEU-n végzet na ö is soros embere.
Kérném e tény állás szerint kommentáljon bármit is.
Eladott Ország
Hísz igazából csoportosan elkövetett főbenjáró bűn történt: ŐFENESÉGE-SÉRTÉS!
magyarbakancs
@Eladott Ország: "ŐFENESÉGE-SÉRTÉS!"
Megsértették Vitéz Alsó-Felső Felcsúti Ö királyi fenségét?
Van egy közmondás" szar felkerül a polcra elfelejti ki volt"
kokopelli
@Eladott Ország: Egy civilizált (továbbiakban "civ.")ország civ. belügyminisztere,a civ.
rendőrparancsnokot felszólitja,hogy a civ. rendőrők biztosítsák a tüntetés zavarta-
lan lefolyását úgy,hogy a civilizálatlan provokatőröket és a tüntetést ellenző politikusokat távoltatsa a tüntetéstől! Az "akkori fidesz" által felfűtött garázda tüntetést,még a "Bild Zei-
tung" is lehozta,mintegy iskolapédáját a primitív garázdaságnak,holott a "Bild" egy igazi
jobboldali "tákolmány"! A nyugati TV adókról nem is beszélve,amelyek féltek,hogy az '56
megismétlődik,de úgy mint a "szegényemberek primkó ellenforrradalma"!
kokopelli
@Yoda69: (09:53)
...honnan a f@ßból tudná egy bábu Orbán kezével a scheggében? Elég,ha rágni,nyelni
és ß@rni tud egyedül!
...ja meg a sportcsarnok 3milliárdjának a kamatát kiszámíttatni a kontóján!
Desischado
@Yoda69: A szivemből szóltál! Reménykedem, hogy az emberek felismerik a lehetőséget, és végre vége lesz a fidesz pünkösdi királyságának. Adják az égiek!!!
tudode
Gulyásról, és kortársairól az jut az ember eszébe, hogy EZEK a fiatal titánok rosszabbak, mint az ÖRÖMLÁNYOK, mert ők legtöbbje a megélhetésért árulja a testét, amellyel ők rendelkeznekj, de EZEK a fiatalok a SZAKMAISÁGUKAG, a SZELLEMÜKET bocsátják áruba, megszegve szakmai, és KÉPVISELŐI ... E S K Ü J Ü K E T !
.
A zemberek nem, de a VILÁGHÁLÓ megörökítgeti
.
Fideszes esküszegők
.
Nagyjából 17 900 találat (0,30 másodperc)
,
www.google.com/search?ei=_X8TXMGhK4zRrgTbi5bADg&q=Fideszes+esk%C3%BCszeg%C5%91k+&oq=Fideszes+esk%C3%BCszeg%C5%91k+&gs_l=psy-ab.12...48483.70419..72882...0.0..0.103.1311.14j1...0...1..gws-wiz...0i71j35i304i39.VyUFiF8eR6A
------------------------------------
.
Lázárhoz képest ez az ÁLSZENT akárkiből ki nézné ki, hogy ESKŰSZEGŐ azzal, hogy azt a DUMÁT mantrázza, aki a KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN rötyipapír kifundá-LÓJA!
.
Mikor esküdtek a NÉP SZOLGÁLATA helyett arra, aki SZÉGYENT hozott az egész országra azzal, hogy MEGHEKKELTE a demokráciát!
herczeg0210
Úgy látszik minden fideszesnek Soros fóbiája van. Pedig java részük az Ő pénzén tanult.(ha tanult valamit is...)
Eladott Ország
@magyarbakancs: Orbán Viktor Várba költözése 18.540,5 millió forintba fog kerülni, ami több, mit a Grupama Aréna költsége (az 14.735 forintba került). De ugye azért itt nem áll meg a dolog, mert ugye azt L. Simon László is elismerte, hogy az épülő, és a jövőben még bővülő mélygarázsok is voltaképpen a Miniszterelnökség és a további minisztériumok odaköltözése miatt szükségesek, hiszen a turisták busszal vagy gyalog érkeznek a várba, ergo nem kell nekik mélygarázs. Márpedig a Szent György téri mélygarázs 1,5 milliárd forintba került (és most a későbbi bővítés költségeitől nagylelkűen nem is beszéltünk). Ezzel meg is haladta a 20 milliárd forintot Orbán Várba költözésének költsége. Tehát köszönő viszonyba nincs az L. Simon által emlegetett 5 milliárddal. Annak pont a négyszeresébe kerül majd nekünk Orbán urizálása.
tulipan
@kereső: Ja, hogy ez a Bel Ami, egy felszentelt pap???Akkor sazért hazudik hát iiyen folyékonyan!!!
Commenter
@kereső: az is ócska, bolsevista trükk. Megdöbbenéssel fedeztem fel egykori, általam tisztelt és becsült oktatókat a mai tanári gárda között, sőt jó néhány évfolyamtársamat is. Róluk ezt nem gondoltam volna...
Commenter
@tulipan: Bel Ami: ez mióta szép és mióta haver? :)
kereső
@tulipan: Először nem esett le ,hogy ki is a "Bel Ami"- de szerintem nem az. Azzal a kedves csirkefogóval ne hasonlitsuk már össze ezt a hüllőszeműt.Olyan rezzenéstelen arccal -tudja mondani a legnagyobb hazugságokat is, hogy kinyilik a bicska a zsebben.Erre szerintem születni kell.Normális ember nem tudja igy csinálni.
kereső
@tulipan: ezt olvasd /olvassátok el! @AkiÉn rakta be-de "loptam" tőle,hogy minél több helyen olvasható legyen!
fideszgnosis.wordpress.com/
Commenter
@kereső: ne szépítsük sem Bel ami, sem Lucien de Rubempré nem kedves csirkefogók hanem hímprostik...
kereső
@Commenter: oké, de gg-hez/ ó megvan a neve!! és nagyon passzol még orbánhoz is,mert bevallása szerint eddig jutott az olvasásban/képest csak kedves csirkefogók gg= Gőgös Gúnár /Gedeon/
Commenter
@kereső: "a veszett kutya harap": harapása halálos. Ne kutyázzuk őket ezek inkább vicsorgó korcsok...
Eszembe jut Gulyás Karácsony Gergellyel folytatott beszélgetése egy zuglói alagsori pincében, na már akkor látszott milyen is ez a nótáskedvű GG valójában:
index.hu/belfold/2018/06/26/gulyas_gergely_karacsony_gergely_vita/
Commenter
@kereső: Gőgös Gúnár Gedeon nagyon rossz véget ért,emlékeim szerint a róka prédája lett. Gőgben, kivagyiságban, pökhendiségben, lekezelésben még most is van bennük több generációra való.Csak egy valóban országos, mindenre kiterjedő sztrájk és tüntetéssorozat süllyesztheti el őket remélhetőleg nem szakad meg a tüntetéssorozat.
Eladott Ország
Az nem törvénytelen, hogy szarrá lopjátok az országot és telibeszartátok a demokráciát, a jogállamot te jogászok szellemi toprongya!
csipetke
...és a szavazás nem volt törvénytelen az azonosítókártyák nélkül?Valamelyik ellenzéki videózta a telefonjával,hogy csodák csodája,a szavazógépek működtek,noha az összes ellenzéki magasra emelte a kártyáját,és a gépük életrekelt anélkül is.Ki szavazott vajon helyettük?Remélem,ezt nem hagyják annyiban.
csipetke
@Eladott Ország: Jól kitalálta ezt ez a gané banda...
Madácsi Pali
Mert a törvények csak a mostani ellenzékre vonatkoznak! A TV székházat anno törvénysen sikerült felgyújtani, felfogatni, szétverni. Vagy emeltek az ügyben vádat?
tulipan
@Madácsi Pali: Ugyan már! A szentséges narancsos, nemzethy csőcseklék ellen? Hogy képzeled???
kokopelli
@Yoda69: ...hogy hívták az a mélynövésű törölközöbe bugyolált fejű,fidesz "Che Guevará"-t,
aki anno a parlamentben játszotta háborús sérültet? A csehóban eltalálta egy mélyen repülő,
jelzés nélkül balróljövő korsó?! Mi lett a kitüntetése? Azonnali nyugdíjazás?Csillag a "Walk of
Fame"-n ?
papa.49
@kokopelli: Az révész márciusz ))))))))))))))
tulipan
@durbincs: Te idióta narancsos segglyuknyaló félfaroknyi Sügér! a 30IQ-s 30milis & Sexmanias-bálvány,a Ploesti a bányakecokba ? Péntek este? Te Űrtakony pofátlankodsz 1000km-ről itt-volt ? Ákkcentussal és Ploestiből ? báníalóvizeletpáleszt szivornyázva ?Te valódi Ploesti picsogó,takonykecos, bányaféreg ? Hord el magad, de gyorsan!
kokopelli
@papa.49: kösz! ..egy "igazi férfi ,(de nem egy olyan kis "schwuler"),egy ragtapasszal
ment volna be a parlamentbe!Ferdére röhögtük magunkat az "szinhászi alkotásán"! ( ;-))
papa.49
@kokopelli: Az egészben az igazán röhejes az volt a DÚLÁS ESTÉJÉN volt egy sebtapasz a tökfején másnap a kórházban már egy Gül Baba méretű turbánnal mutatkozott !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.