Csütörtökön ismét tüntetés kezdődött a Kossuth téren, a tömeg egy része a Margit hídról át Budára ment, majd a Bem rakparton keresztül a Lánchídhoz ért és visszament Pestre, aztán pedig vissza a Parlamenthez.

20:31: A Legfőbb Ügyészségnél a legfőbb ügyészt is emlegették

A Markó utcában haladva az Ügyészség előtt is elhaladt a tömeg, ott Polt Pétert emlegették. Az épületet rendőrök védik, azonban a demonstrálók elhaladtak mellettük a Kossuth tér fel. Az Országos Mentőszolgálat épülete előtt álló mentősöket viszont nagy tapssal köszöntötték.

A tömeg több kisebb csoportban, több utcán keresztül közelíti meg a Parlament előtti teret, ahol már nagy a rendőri készültség, a tüntetők részéről egyelőre azonban csak ad-hoc beszédek hallhatóak. (Mérce)

20:18: Elhagyta a Nyugatit a tömeg, irány – újra – a Kossuth tér

A Nyugatinál fordult rá a Bajcsy-Zsilinszky utcára a tömeg, a cél a Parlament előtti tér. A kis utcákon nagyban zeng a 

Szabad bíróságot!

skandálás is, mivel szerdán a Fidesz a közigazgatási bíróságok létrehozását is megszavazta. (Mérce)

Volt némi fennforgás még az Andrássyn: a Momentumosok egyik aktivistája egy füstbombát durrantott el közel a rendőrökhöz, akik körbekapták és igazoltatni kezdték. A tömeg megállt és az aktivista szabadon engedését követelte, ami végül meg is történt (hvg.hu)

19:59 Irányt váltott a tömeg, mennek vissza a Parlamenthez

Egy ideig úgy tűnt, hogy a Terror Háza, vagy a Lendvay utcai Fidesz-székház lesz a következő úticél, ám az Oktogonnál a tömeg irányt váltott, és visszaindult a Parlament irányába. (Mérce)

19: 43: A Terror Háza lehet a következő cél – de ez még nem biztos

A több ezres tömeg a Deák tér érintésével elindult az Andrássy úton. A cél elvileg a Terror Háza, de ez még nem biztos, a Fidesz Lendvay utcai székháza is szóba jöhet. (Mérce)

Hvg.hu: kb. 10 percig tartott, mire a tömeg átért a Lánchídon

A hvg.hu tudósítója megvárta a tömeg átvonulását, nagyjából 10 perc volt.

19:27: A tömeg eleje átért Pestre, de egyelőre nem a Kossuth tér a cél

A többezres tömeg, miután a Kossuth térről a Margit hídon és a budai Bem rakparton keresztül a Lánchídhoz ért, azon újra visszasétált Pestre, ám egyelőre nem a Kossuth tér, hanem vélhetően a Deák tér felé mennek. (Mérce)

Több ezren a Lánchídon:

Élő videókon a vonuló tömeg

Index:

Mérce:

Hvg.hu:

19:11: A tömeg eleje már a Lánchídon,

a vége viszont még a rakpartokon halad a híd felé. (Mérce)

19:08: Az alsó rakparton és a Bem rakparton halad a tömeg

A tömeg, miután elérte a Batthyány teret, továbbvonult a Lánchíd felé, ám nemcsak a Bem rakpartot, hanem az alsó rakpartot is elfoglalták. A tömeget rendőrök kisérik már a Kossuth tértől kezdve. (Mérce)

18:48: A Margit hídról a Lánchídra tart a tömeg

A Margit hidat teljes szélességében elzáró tömeg Budára érve a Lánchíd felé vette az irányt. Várhatóan a rakparton fognak odáig eljutni, a Batthyány tér érintésével.  A várakozni kénytelen autósok közül sokan dudálással jelzik, hogy egyetértenek a tüntetőkkel. (Mérce)

A BKK a vonulásos tüntetés miatt több járatát ideiglenesen tereli, ezekről bővebb információkat a társaság honlapján, illetve Facebook-oldalán lehet találni.

Közben az MTI kiadta az első két képet a csütörtöki tüntetés elejéről:

Tüntetés: visszatért Pestre Budáról a tömeg – élő videó

A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevői a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 13-án

Tüntetés: visszatért Pestre Budáról a tömeg – élő videó

Tamás Gáspár Miklós filozófus felszólal a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstrációján a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 13-án

Fotók: MTI/Balogh Zoltán

18:33: A fővárosi főkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el január másodikáig Budapesten

A BRFK közleménye szerint december 13-án 15 órától 2019. január 2-án 8 óráig Budapest egész területén fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya. Az ok: az adventi időszak nagy rendezvényei, karácsonyi vásárok.

18:27: Pénteken egyeztetnek a folytatásról a szakszervezetek

A szakszervezetek pénteken egyeztetnek a továbbiakról, az országos sztrájk lehetősége sem kizárt – értesült több forrásból a Zoom.hu.

18:23: A rendőrök lezárták a Margit hidat, visszafordítják a forgalmat

A Margit hídra ért a tömeg, a rendőrök lezárták a forgalmat, az autósokat visszafordítják. A demonstrálók Budára tartanak egyelőre. (Mérce)

Ezerfős tömeg tart a Margit híd felé

A Zoom.hu élőben a Margit híd felé vonuló tömegről:

A Mérce videója ugyancsak az általuk jó ezerfősre saccolt tömegről a Margit híd felé

Szerdán így nézett ki a Margit híd elfoglalása

Tüntetés: visszatért Pestre Budáról a tömeg – élő videó

A fénykép a szerdai tüntetésen készült

Fotó, címlapi kép: MTI/Mónus Márton

18:07: A tömeg egy része elindult a Margit híd felé

A tömeg egy része elindult a Margit híd felé, a csapat másik fele viszont marad egyelőre a téren. (Mérce)

17:55

A Mérce tudósítása szerint már ezernél is többen lehetnek a Kossuth téren, az egyik legnépszerűbb skandálás a 

Diák, munkás szolidaritás!

A másik népszerű rigmus az 

Orbán, takarodj!

és a 

Mocskos Fidesz!

- ahogy hallatszik az élő közvetítésben.

A lap szerint több ellenzéki politikus is feltűnt már a téren, ehhez csatlakozik majd a Szabadság téren gyülekező Momentum és szimpatizánsaik is.

Korábban írtuk:

A Mérce helyszíni tudósítása szerint csütörtökön is tüntetés indult a Kossuth téren. A Szabad Egyetem diákcsoport délután 5 órára hirdette meg a demonstrációt, a Momentum pedig fél hatra várja a Szabadság térre az elégedetleneket – onnan pedig majd átvonulnak a Kossuth térre ők is. 

Tüntetés: visszatért Pestre Budáról a tömeg – élő videó

A fénykép a szerdai tüntetésen készült a Kossuth téren

Fotó, címlapi kép: MTI/Mohai Balázs

A tudósítás szerint jelenleg olyan 500 fő körül lehet a tömeg létszáma a Parlament előtt, de a szám folyamatosan nő. 

A rendőrség is okult a szerdai eseményekből, testpáncélos rohamrendőrök állnak a Parlament körül.

Vasárnapra is szerveződik már egy újabb megmozdulás a lap szerint.

TGM mondta az első beszédet

Tamás Gáspár Miklós filozófus mondta el az első beszédet a tudósítás szerint. TGM szerint a Fidesz olyan rendszert épített ki, amely a multiknak kedvez a munkavállalók helyett. 

Ennek a korszaknak vége!

- jelentette ki a filozófus, aki szerint új dolog, hogy a munkásság, az értelmiség és a diákság így összefogott.

Elég volt, elég volt, elég volt ebből az egészből

- zárta beszédét.

A diákok utána annak az öt fiatalnak a szabadon bocsátását követelték, akiket a rendőrség a tegnap éjszakai tüntetés után állított elő és még mindig a rendőrségen vannak. Mindezek mellett a rabszolgatörvény ellen is tiltakoztak. 

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Pedig már örömködtek, hogy a Kossuth térről hazamentek.
SystemError
@durbincs: Nem sokáig lesz rátok pénze a fidesznek már...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.