A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez kapcsolódó feladatokra, amelyekben az innovációért és technológiáért felelős miniszter, az emberi erőforrások minisztere és Debreceni Egyetem működik majd együtt – olvasható a Magyar Közlönyben.

A kormányhatározat szövegében az áll: a kormány egyetért azzal, hogy az oltóanyagoknál "a hazai ellátásbiztonság szavatolása és az importkitettség csökkentése nemzetstratégiailag kiemelt érdek", ezért indokolt megvizsgálni a hazai oltóanyaggyártás újraindításának lehetőségét.

140 millió forintból készítik elő a Nemzeti Oltóanyaggyárat Debrecenben

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Ezért felkérik az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével és a Debreceni Egyetem szervezetével együttműködve egy előkészítő szakmai tanulmányban vizsgálja meg a nemzeti oltóanyaggyár megvalósíthatóságát.

Ennek részeként május 31-ig meg kell vizsgálniuk a piaci környezetet, el kell készíteniük az oltóanyaggyár költség-haszon elemzését és a megtérülési számításokat, javaslatot kell tenniük az állami szerepvállalás intézményi hátterére, foglalkozniuk kell a létrejövő szellemi termékek, szabadalmak, oltalmak, fizikai termékek jogi védelmével, el kell készíteniük a kutatással, valamint a szakértői és klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos előkészítési költségek becslését, valamint az építészeti, technológiai koncepcióterveket és a tervezői költségbecslést.

Mindehhez a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia 140 millió forint forrásról a Debreceni Egyetem számára – olvasható a közlönyben.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ha Pénztáros Lőrinc építi, akkor engem inkább ne oltsanak...
papa.49
Jó lenne HA JATÓANYAG IS LENNE AZ AMPULLÁKBAN, NEM CSAK VÍZ !!!
simmering73
Nemzeti Oltóanyaggyárban készül a Nemzeti Injekció a Nemzet Rabszolgáinak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.