Majdnem annyi pénz megy el lakhatásra, mint az ennivalókra, alkoholos italokra pedig másfélszer annyit költenek el, mint alkoholmentesekre. Részletesen elemezte a KSH, hogyan költötték el a magyarok a pénzüket. A nemrég megjelent Területi statisztikai évkönyv, 2017 című kiadvány úgy számol: a legtöbb pénz élelmiszerre megy el, erre 225 ezer forintot költ egy év alatt egy átlagos fogyasztó. Ez máris nem tűnik annyira soknak, ha átszámoljuk napi kiadásba: ezek szerint naponta 616 forint jut ételekre. Ami az innivalókat illeti: alkoholra egy év alatt 33 ezer forint megy el, alkoholmentes italokra pedig csak 21 ezer – de nyilván nem ide számít, ha valaki csapvizet iszik. A lakhatásra egy év alatt összesen 215 ezer forintot, azaz majdnem havi 18 ezer forintot költenek el. Arra nem tér ki az elemzés külön, hogy ez mennyivel több azoknak, akik lakbért vagy albérleti díjat fizetnek. (Az egyetlen erre utaló adattal, amely szerint 23 ezer forint a lakbérek éves átlaga, sokat nem tudunk...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.