Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint rendkívül visszafogott volt a rendőri válasz az országban múlt szerda este óta tartó tüntetésekre ahhoz képest, ahogy parlamenti képviselők és politikai aktivisták "megtámadták" a rendőröket és a közintézményeket.

Kovács Zoltán: a rendőrség visszafogott választ adott az ellenzék "támadásaira"

A Párizsban tartózkodó Kovács Zoltán szerdán az MTI-nek telefonon elmondta: háttérbeszélgetést tartottak újságíróknak Takács Szabolccsal, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, az elmúlt napok magyarországi történéseinek kontextusáról beszéltek.

Szavai szerint azokat a megmozdulásokat, amelyek mögött "nyilvánvalóan a parlamenti ellenzék képviselői, politikai aktivisták" állnak,

a nyugat-európai média megpróbálta úgy bemutatni, mintha "valami egészen más történne az országban".

Azt mondták – számolt be a háttérbeszélgetésen adott tájékoztatásukról –, hogy ez politikai akció, amely mögött nemcsak az ellenzék, hanem olyan aktivisták vagy nem kormányzati szervezetek állnak, akik és amelyek "egyértelműen a Soros-féle hálózathoz" kapcsolódnak.

Hangsúlyozta: azokkal a képekkel szemben, amelyeket a nyugat-európai média próbált sugallni az elmúlt napokban – hogy rendőri erőszak és túlkapások történtek –, valójában

ez "rendkívül visszafogott válasz volt" ahhoz képest, ahogy parlamenti képviselők és politikai aktivisták "megtámadták" a rendőröket és a közintézményeket.

Véleménye szerint a kettős mérce tipikus esetét lehet felfedezni ezeknek az eseményeknek a megítélésében. Példaként említette, hogy a tüntetéseknél "állítólag" a munka törvénykönyvének módosításáról van szó, és Judith Sargentini holland zöldpárti európai parlamenti képviselő emberi jogi kérdésekről beszélt az elmúlt napokban, miközben ismereteik szerint Hollandiában a túlórák száma az európai maximum, 416 óra, amely 16 órával több, mint amennyit az új magyar rendelkezés lehetővé tesz.

Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára ugyancsak telefonon az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt:

nyolc éve tart a "szisztematikus imázsrombolás" Magyarországgal kapcsolatban, ennek legfőbb példája a Sargentini-jelentés, az annak alapján elfogadott határozat és az azt követő események.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány tudatos lépéseket tett az EU gazdasági jogszabályainak betartására, ennek eredményeként került ki az ország a túlzottdeficit-eljárás alól, és azóta is jelentős gazdasági növekedést mutat, míg több uniós tagállamnak "büntetlenül" lehet 3 százalék fölötti költségvetési deficitje. Hozzáfűzte: több tagállam van, amely ellen több kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, mint Magyarország ellen.

Kiemelte: szeretnék eloszlatni azt a képzetet Franciaországban is, hogy a magyar kormány EU-ellenes lenne. Mint mondta, a magyar emberek az unió átlagánál jobban támogatják az EU-t, "és ezzel a kormány is így van". Úgy folytatta: ami ellen harcolnak, az a kettős mércét alkalmazó Európai Bizottság és a föderalista brüsszeli elit, amely

"megbélyegez" bizonyos, a brüsszeli fősodortól eltérően ténykedő országokat.

Ez szerinte leginkább azért van, mert Magyarország 2015 óta egyértelműen kinyilvánítja, hogy nem akar bevándorlóországgá válni, és elutasítja a kötelező betelepítési kvótákat.

Takács Szabolcs kitért arra is, hogy találkozott Nathalie Loiseau francia Európa-ügyi miniszterrel és és Clement Beaune-nal, az elnök EU-ügyi főtanácsadójával, akivel a francia és magyar közös érdekek megerősítéséről tárgyalt. Ezek közé tartozik – mondta –, hogy erősítsék az EU védelmi kapacitását, és ennek keretében került sor katonai beszerzésekre magyar részről.

Jelezte, az új költségvetési ciklussal kapcsolatban egyetértettek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások szinten tartásában, a nukleáris energia melletti kiállásban és a hatósági árak szabályozásának lehetőségében. Azt javasolta, hogy az európai parlamenti választási kampány idején is működjenek együtt ezekben az ügyekben.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Magyarán:nem ölték meg a tiltakozókat.
Sámannus
Elvesztette a vidék a szüzességét. Már nem csak Hódmezővásárhely esik el, hanem Szeged után, Eger és Debrecen is. Teljesen békésen vonultak Beígérték a gyerekek, hogy január hatodika után folytatódik a buli. Mostanra már vidéken is dühösek. Erre érzet rá most a fideszes cseka, és le csapott az egyik csicskájukra. Hamarosan a többieket is védőőrizetbe fogják helyezni. Úgy látom a január forró lesz a fütyinek..
solidedge
Hülye gyerek. Ha lett volna Molotov koktél, autók felgyújtása, rendőrök súlyos megsebesítése a rendőrség valószínű nem visszafogott választ adott volna. Pont úgy, mint 2006-ban. A különbség annyi, hogy akkor Gyucsányékat támadták, most meg Orbánt. Így ugyanaz a rendőri intézkedés 2006-ban bűncselekmény volt,most meg hősies tett. Etesd anyádat.
Sámannus
Ezeknek annyira nincs a pofájukon bőr, mindenki a pofájukba röhög, úgy viszik egyfolytában a magukét, mint ha nem is hallanának szót.
Márki Zay Péter világosan fogalmazott: Ha fidesz nem változtat az álláspontján, az emberek utcára vonulnak. Nincs választásunk nekünk kell itt maradni, ha kell az utcán, akkor ott.
Sámannus
@solidedge: Azt is elfelejtik, hogy még az ovisokat is tanították molotov koktél készítésére. Valójában igen aljasul gyermekjátéknak állították be a bombakészítést . A fityfasz ott árt ennek az országnak ahol csak tud.
Szarember még a felmenőjük is nem hiszem, hogy van közöttük egyetlen normális is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.