Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Nettó 220-at visz haza egy átlag magyar dolgozó, 11,6 százalékkal nőttek a keresetek az év első tíz hónapjában

A KSH adatai szerint az idén októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással

- közölte a KSH.

A tájékoztatás szerint októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 327 100 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 337 600 forint volt.

Októberben nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 100 forintra becsülhető

- közölték.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az idén az első tíz hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 324 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 100 forint volt.

Január-októberben a bruttó átlagkereset

a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 597 200 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 209 900 forint.

Az év első tíz hónapjában a rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – bruttó kereset 305 000 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 215 700 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 224 300 forintra becsülhető.

A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8200, illetve 7300 forint – közölte a KSH.

A bruttó, és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,6 százalékkal, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest tíz hónap alatt. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,8 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,6 százalékkal emelkedett.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 339 800 forint volt, 11,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt január-októberben – közölte a KSH.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ez azt jelenti, hogy ha néhány Mészáros Mangalica féle ember jövedelme megháromszorozódott, akkor máris nőtt az átlag úgy, hogy gyakorlatilag senki nem keres többet egy fillérrel sem.
Tehát fontos lenne tudni, hogy ezt az átlagot valójában hány ember éri el. Valószínűleg legalább 70 % a közelében sem jár.
Ha mondjuk tíz emberből kilenc keres 9 forintot, egy pedig keres 1.000 forintot, akkor az átlag 108,10 forint.
Ugye milyen jól hangzik a 9 forinthoz képest? Tízenkétszerese!!!
Pedig 90 % valójában ennek csak a 12-ed részét keresi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
ez a növekedés örvendetes..a dolgozó korban lévők minden forintot megérdemelnek...

...és a nyugdíjasok?
magyarbakancs
Ez az összeg hol található mert Észak-Magyarországon nem az biztos.
sokanvagyunk
@wagabund: Mi kosárba kapjuk - infláció a neve.
wagabund
@sokanvagyunk: bocsánat, nem tudtam megállni, és felröhögtem...pedig nagyon is húsbavágó a téma.

ott a pont.
sokanvagyunk
@wagabund: Köszi. - Hol lehet beváltani? :D
Aki Én
Ez azt jelenti, hogy ha néhány Mészáros Mangalica féle ember jövedelme megháromszorozódott, akkor máris nőtt az átlag úgy, hogy gyakorlatilag senki nem keres többet egy fillérrel sem.
Tehát fontos lenne tudni, hogy ezt az átlagot valójában hány ember éri el. Valószínűleg legalább 70 % a közelében sem jár.
Ha mondjuk tíz emberből kilenc keres 9 forintot, egy pedig keres 1.000 forintot, akkor az átlag 108,10 forint.
Ugye milyen jól hangzik a 9 forinthoz képest? Tízenkétszerese!!!
Pedig 90 % valójában ennek csak a 12-ed részét keresi.
Yoda69
Es egy nemet? Ahol mar csak 26 oras a munkahet?
Gauntlet
Ez a mesterséges állami pumpa kontra produktív.
Aki Én
Azt is tudjuk, hogy Mészáros Mangalica Stróman vagyona 2016-ban 100 milliárd forinttal nőtt (ez csak a publikus összeg). Ha én nem kerestem egy fillért sem, akkor is kettőnk átlag növekedése 50 milliárd forint.
Úgyhogy csak óvatosan az átlagbérrel. Ráadásul tegyük mellé az árnövekedést, vásárlóértéket.
Hát a minden idők legrosszabb forintját se hagyjuk figyelmen kívül.
Ez kizárólag arra jó, hogy a lebutított szekta elégedetten felsóhajthasson.
Aki Én
Na, ennyit a propagandáról. Miközben az fogyasztási cikkek árai közel azonosak, sok esetben itthon drágábbak és rosszabb minőségűek.

,,Az osztrák átlag 30,9 százalékánál tartunk, és a listavezető dániai átlagfizetések alig 20 százalékát érjük el.,,

24.p3k.hu/app/uploads/2017/11/atlagber-800x450.png

www.bumm.sk/uploads/images/2015/december/k%C3%A9s%C3%A9h%C3%A9.JPG
simmering73
Ez lefordítva a magyar valóságra: egy nyugdíj előtt álló kőzépfokú végzettségű közalkalmazott pontosan nettó ötven ezerrel kevesebbet keres. És ez nem a legrosszabb átlag. Csak a tisztánlátás végett.
kokopelli
."..a Statisztika olyan mint a bikini,mert mindkettő csak a lényeget takarja el!" Mondta már
régen egy okos ember,és hozzátette:"csak az a statisztikát hiszem el,amit én hamisítottam!"
Amennyiben a fityiszesek rendesen felpumpálják a saját táboruk havi "zsoldját",úgy igaz le-
hetne az állításuk!Lassan eléri az átlag a német félállásban dolgozó nők szintjét,akik csak
egy kicsit a férjeik bérét kiegészítik! Sokba kerül a szabi,meg az autó meg kütyük!! (;-))
wagabund
@sokanvagyunk: ezen még jobban nevettem.
balos
@RonaGyuri: Lehet vissza menni dolgozni,mert sok volt a here kinevezés így üresednek a "munka-helyek"!Ja és van új temetési biztosítás,hogy biztos főld kerrüljön ránk,ha már sokat éltünk!
kokopelli
@Yoda69:...kicsit tévedsz! A 2017 év hivatalos statistikája pl. Bajorországra:
Teljes foglalkoztatás 38 óra,... részleges 16,5 óra ,...együttes átlag 29,6 óra/hét!
Sok-sok éve majdnem állandó,akár tartományonként is! (;-))
1magyar
Jó lenne már a többkulcsos adó szerint számolnák ki, mert az nonszensz,hogy a 2 milliót és a 30 ezret átlagolják.
Minimálbér, szakmunkásbér és miniszteri, politikusok fizetése külön - inkább erre lennénk kíváncsiak.
szalai777
-_-__-_Itt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
Gyuri Géderről
Nem véletlen, hogy ezek a gazemberek ragaszkodnak a 400 órás túlóra kerethez.
Mennyit loptak össze 200 órával? Ezt mos törvényesen megduplázhatják.
terlasz
Nagyszerű, a fideszes törtető seggnyaló átlagkeresetét összemossuk a közmunkáséval és máris egészem jól él az ország, habár a 220-ból sem lehet nagyon ugrálni.
Nessy
Aki ennél kevesebbet visz haza, az átlag alatti ember! Vigye a fizetési papírját is, mielőtt az asszony keresni kezdi nála a 130 és a 200 ezer közötti különbséget!
teuton
Na birkak, itt a maszlag, most tapsikoljatok a kormanyotoknak a csodalatos statisztikaert! DE!!! Nezzetek meg, ti mennyit kaptok netto! Ugyanis a DOLGOZOK 80%-a az atlag alatt keres...
Lepényleső
...álom bér,ahol a realitás a feléig ér.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.