Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki szexuálisan bántalmazott egy, a X. kerületi Jászberényi úton futó nőt – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

"A tizedik autó meg is állt segíteni" – 11 évet kaphat a magyar futónő támadója
Fotó: Facebook/Makai Viktória

A közleményben felidézték, a 37 éves férfi október 14-én, az éjjeli órákban követni kezdte a futó nőt, hogy szexuálisan bántalmazza. Amikor a férfi utolérte a nőt, tarkón ütötte, majd megragadta és húzni kezdte magával. A kitartóan ellenálló sértettet a férfi többször megütötte, majd szexuális cselekményre kényszerítette. A nőt keresni kezdte a férje, aki amikor meglátta a bántalmazást, azonnal felesége védelmére kelt. A támadó ezután elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök rövid időn belül azonosították, majd pár órán belül elfogták – írták, jelezve, hogy a nő súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a férfi ellen szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádlott letartóztatásban van, maximum 11 évet kaphat.

Óriási szerencse, hogy a férje épp arra járt

Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki fut mögöttem. Hátranéztem, és körülbelül száz méterre jött egy férfi. Kicsit lendületesebb iramra kapcsoltam, de pár pillanat múlva, amikor hátranéztem, már nagyon közel volt, konkrétan rohant utánam” – mesélte korábban Makai Viktória a Borsnak, aki ezek után úgy döntött, hogy félreáll, és elengedi a gyanús férfit, ő azonban azzal a lendülettel lerántotta a földre.

A futónő ösztönösen ordítani kezdett, próbált segítséget kérni, de nem hallotta senki. A férfi ekkor kezdte el ököllel ütni az arcát, majd úgy leszorította, hogy nem kapott levegőt. Mikor megkérdezte, mit akar tőle, a férfi csak annyit mondott: „szexet akarok, úgyhogy kussolj, és ne nézz rám!”

A támadó elkezdte lökdösni, taszigálni, majd a hajánál fogva a közeli erdős rész felé rángatta. Az ütésektől már feldagadt a szeme, véres volt a pólója, de pont arra járt egy autó. Makai azt mondja, nem mert ordítani, mert attól félt, hogy a támadója agyonveri, viszont hiába intett oda a sofőrnek, az nem állt meg. A futónő elmondta, szexuális erőszak csak azért nem következett be, mert a támadónak nem volt „optimális erekciója”. Azonban voltak egyéb szexuális kényszerítő eszközei, ezzel tudta húzni az időt a futónő, míg abban bízott, valaki a segítségére siet.

A nőt végül a férje mentette meg, aki szintén futni volt egy barátjával, és amikor végzett utána ment. „Lekapta rólam a férfit, aki ezután menekülőre fogta. A férjem kiállt az útra leinteni egy autót, a tizedik meg is állt… Hívták a mentőt, a rendőrséget, amely forró nyomon volt, miután a támadó menekülés közben otthagyta a hátizsákját és a gatyáját

- emlékezett vissza a szörnyűségre Makai Viktória.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ez a történet vészesen hasonlít a szigetszentmiklósi gyilkossághoz, ahol szintén egy futó nőt támadtak, és gyilkoltak meg.
szalai777
-_-__Itt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
papa.49
@Horizont: A nyelvét húzzák ki a végbelén keresztül !!!
wagabund
új hír..döbbenetes..

lehet, hogy a faszinak nem kell börtönbe vonulnia az ügyvédje szerrint...mert ha "rendes a bíró", akkor figyelembe veszi, hogy ittasan nem beszámítható, nem tudja mit cselekszik, nem emlékszik semmire...valamilyen elmebetegségben szenved...

nos a munkahelyén ivott rendesen, majd bebaszva biciklizett hazafelé, amikor meglátta a futót, majd nekirontott a futónőnek...aztán ruha nélkül hazaszaladt, és elbújt a hűtő mögé, ahol a yard rátalált...

egyre több ember nem emlékszik semmire..és ezt mindenki beveszi...?
papa.49
@wagabund: Ezt is csak a hülye BIRKÁK VESZIK BE !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.