Az ellenzéki pártok kezdeményezésére kormányellenes demonstrációt tartottak csütörtök este Kecskeméten. Békéscsabán a demonstrálók a "propagandasajtó" félrevezető tájékoztatása ellen tiltakoztak.

Kecskeméten a helyi ellenzéki pártok – a DK, az LMP, az MSZP, a Jobbik és a Momentum – kezdeményezéséhez szakszervezetek képviselői és civilek is csatlakoztak. A demonstráció részeként forgalomkorlátozó autós felvonulást is tartottak, majd a menet tagjai csatlakoztak egy bevásárlóközpont parkolójában gyülekezőkhöz. A tüntetők rigmusokat skandálva, nemzeti színű zászlókkal, pártlobogókkal és transzparensekkel a városháza elé vonultak.

Kecskeméten és Békéscsabán is tüntettek a kormány ellen

Kecskeméten és Békéscsabán is tüntettek a kormány ellen

Kecskeméten és Békéscsabán is tüntettek a kormány ellen

Kormányellenes tüntetés Kecskeméten 2018. december 20-án

Fotók, címlapi kép: MTI/Ujvári Sándor

A kecskeméti Kossuth téren mintegy háromszáz ember részvételével tartott demonstráción felolvasták az ellenzéki pártok országos ötpontos követelését: a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, kevesebb rendőri túlórát, független bíróságokat, csatlakozást az Európai Ügyészséghez és a független közmédiát.

Ennek alapján a megyeszékhelyen a helyi politikusok, a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselőivel és civilek együttműködésével összeállították a kecskeméti munkavállalók hat pontját. Többi között felszólították Kecskemét polgármesterét, hogy a város tulajdonában lévő cégeknél ne alkalmazzák a "rabszolgatörvényt" és követelték a közpénzen működő médiumoktól a pártatlan tájékoztatást.

A békés tüntetés résztvevői a beszédeket követően hatpontos követelésüket átadták a Kecskeméti Televízió főszerkesztőjének, otthagyták a polgármesteri hivatal portáján, majd átvonultak a Gong Rádió szerkesztőségéhez. Mivel ott nem nyitottak ajtót, a tüntetők egy része rövid várakozás után visszasétált a városháza elé, ahol krétával kormányellenes rigmusokat rajzoltak a tér kövezetére.

Békéscsabán is tüntettek, Zalaegereszegen félpályás útzárral tiltakoztak

Békéscsabán "Elég a hazugsággyárból" címmel tartottak ellenzéki tüntetést csütörtök este. A Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt helyi képviselői a mintegy 100 ember előtt azt hangoztatták, hogy tiltakoznak a "propagandasajtó álhírei, az egyoldalú, félrevezető tájékoztatása ellen".

A demonstrációt a Békés Megyei Könyvtár előtt tartották, ahol a Békés Megyei Hírlap szerkesztősége is található.

A liberálisok Békés megyei elnöke, Fülöp Zoltán felolvasta az ellenzék ötpontos követelését.

Zalaegerszegen több mint három órán át tartó félpályás útlezárással tiltakoztak csütörtök délután a város déli ipari parkjánál az ellenzéki pártok és a szakszervezetek a kormány intézkedései ellen. A demonstrációt a Jobbik, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség közösen szervezte.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
A gazdagabbak még gazdagabbak akarnak lenni.
Jozefina
Ha harc hát legyen harc!!! Mindenhol, minden időben!!! Hajrá Magyarország!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.