Egy másik dimenzióból érkezett üzenetet közvetített a legkormányközelibb oldal, a Magyar Idők. Az üzenet interjú formájában érkezett Kovács Zoltántól. A beszélgetés apropója a Semjén-féle, 2021-es vadászati világkiállítás volt, amire Kovács szerint, aki nemrégiben lett az esemény kormánybiztosa, akár egymillió látogató is érkezhet. Csak az előkészületekre 2019-ben 7 milliárd forintot különített el a kormány, de a végső költségvetés az 50 milliárdot is meghaladhatja. Kovács a világkiállítás várható magas költségei és azok megtérülése miatt aggódó kételkedőknek üzent, amikor azt mondta, "Nem ez lesz az első, nemzetközi figyelmet felkeltő rendezvény, amit az elmúlt nyolc évben megvalósítottunk. Eddig bármilyen világeseményt szerveztünk, legyen szó a Forma–1-es versenyekről, a FINA-világbajnokságról vagy a Budapesten tartott nemzetközi rendezvényekről, a befektetésünk minden alkalommal busásan megtérült. "

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Látod Zottyóka ezt el is hiszem, csak a dologban az a gond, hogy mi fizettük és nektek térült meg, de nagyon! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Szőrösszar! Kitettél magadért megint !!!
Sikeres volt a számotokra sikeresen elloptátok a 50 milliárd legalább felét, ha nem a 2/3. át !!!
bencemacska
@Commenter: ma, 15:40
Ő már nem szóvivő.

"Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár
december 1-jétől kormánybiztosként is tevékenykedik a 2021-es vadászati világkiállítás, az Egy a természettel expó előkészítésében és szervezésében.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára ezt szombaton a Facebook-oldalán közölte, hozzátéve:
a feladat nagy és megtisztelő, igazi csapatmunka lesz."
papa.49
@papa.49: Tévesztettem nem 50, hanem 150 milliárdot tapsoltak el erre a vizesnyolcasvébére !!!
Commenter
@bencemacska: így jártam, erre fel sem figyeltem. Megőrültek ezek? Vadászati világkiállítás. Remélni tudom csak hogy 2021 ben már nem lesznek hatalmon. Hány vadnak kell még meghalnia, hány rénszarvast vadászik még le tömjén?
Commenter
@papa.49: tudom melyik gyerekfigurára emlékeztet a minyonokra vagy mire, csak szőrösen.
papa.49
@Commenter: Mindenesetre van olyan ronda a pacák, hogy egy sötét utcában sokan nem szívesen találkoznának vele !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.