A portál nem győzi hangsúlyozni, hogy milyen szerény körülmények között dolgozhat majd a miniszterelnök. A belsőépítészet és a híradástechnika azért 4 milliárd forintba került.

Az Origo közölt először képeket Orbán Viktor új dolgozószobájáról a Budai Várban.  

Az Origo megmutatta Orbán Viktor új dolgozószobáját a Várban

Fotó: Origo

Januárban költözik be Orbán Viktor az egykori Karmelita Kolostor épületébe. Itt és mellette lévő épületben a miniszterelnöknek és munkatársainak, a Miniszterelnöki Kabinetirodának, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek lesz külön irodája.

Az Origo megmutatta Orbán Viktor új dolgozószobáját a Várban

Fotó: Origo

A portál szerint a kormányfő számára komoly előnyt jelent majd, hogy a nemzetközi delegációkat méltó helyen tudja majd fogadni, ahol Budapest panorámáját is meg tudja nekik majd mutatni. 

Az Origo megmutatta Orbán Viktor új dolgozószobáját a Várban

Fotó: Origo

Az egész kormányzati épületrendszer egy zárt biztonsági rendszert alkot, így ezen a téren is megfelel a 21. századi NATO-követelményeknek. Az Origo itt megjegyzi, hogy a miniszterelnök dolgozószobáját puritán, fehér falak, egyszerű, sötét hajópadló, egyszerű kialakítású, letisztult vonalvezetésű fabútorok jellemzik. Szerintük ez cáfolja, hogy az iroda került 4 milliárd forintba, ahogy az a sajtóban megjelent. A két épület belsőépítészete, beleértve a híradástechnikai rendszer kiépítését, került ennyibe. Sőt még a szőnyegek is ingyen voltak. Az Iparművészeti Múzeum biztosította azokat. Az Origo megmutatta Orbán Viktor új dolgozószobáját a Várban

Fotó: Origo

Aki további képeket akar nézegetni az új kormányzati épületről, itt teheti meg.

(Origo)

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A szerénység és visszafogottság. Ez az ami tetszik benne. Mert lehett volna ugyebár 40 milliárd forint is. Bartus már akkor megmondta, hogy ide készül, amikor még csak bontogata a szárnyait ez a despota.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
@szalai48: Már az anyád anyjának az anyja is egy faszopó kurva volt - természetes, hogy te geci lettél.

Szaralak48, van kérdés?
anima
Valaha élt hősökről szobrok, képek...
Ez a geci Orbán, tényleg el van varázsolva, mert azt hiszi, hogy ő egy hős harcos.
Támad zsidókat, kereszttényeket, muszlimokat, demokratákat, dolgozókat, családokat... vagyis minden normálist a földön, aki él és mozog.
Bakker !!!

Kéne egy olyan Batman lámpához hasonló, ami azt vetíti az égre: O1G
szalai48
]]--Itt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
kokopelli
Várjatok "polgártársak",mert a következő ütem a "kötélvasút" a Várból Parlament-hez!
Na nem a székéig de min.a folyosó bejáratáig!Minden perc drága,amit az ország érdekei-
ért tesz a nagy Vezető! Nem lesz nála üresjárat! Vettétek magyarok?
kokopelli
@csipetke: ..az emberek sohasem voltak egyenlők,de az elbírálásuknál,a jogaiknál,a kül.
közös dolgok igénybevételénél kell,hogy egyenlő elbánásban részesüljenek! Érdekes,hogy
nyugatabbra megértik azt "a zemberek!Megfigyeltem,hogy ugyanúgy néznek ki mint kele-
ten! Érdekes,hogy nekem nem volt meglepő! (;-))
...vagy magyarhonban mostmár vannak "még egyformábbak" is ? (:-()
csipetke
@kokopelli: Egyformábbak?Ezek egyenlőbbek az egyenlőnél is.És ez szerintem minden jóérzésű embernek piszkálja a csőrét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.