Kilépett a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportjából Székely Sándor – vette észre a parlament honlapján a 24.hu.

Kilépett a frakcióból az egyik DK-s képviselő, nyolcan maradtak Gyurcsányék

Székely már december 21-én kilépett, december 22-étől hivatalosan független képviselőként folytatja a munkát.

A képviselő az Indexnek megerősítette a kilépést, későbbre ígért bővebb nyilatkozatot. A DK a 24.hu-val annyit közölt:

Minden válás utólag is minősíti a kapcsolatot, mi szépen akarunk elválni egymástól, Székely Sándornak jó munkát kívánunk.

Székely a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője is egyben, és az Index szerint a szakításnak köze lehet ahhoz, hogy a mozgalom pár nappal ezelőtt meghirdetett egy tüntetést január 2-ára az Operaházhoz, majd egy újabb közleményben visszavonták a demonstrációt.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A vezérlő elv, a lényeg egy legyen minden ellenzéki párt számára a fidesz leváltása és felelősségre vonása. Azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a jelenlegi választási rendszer alkotmánysértő és csak két pártra van kalibrálva ( egy fidesz ellen egy ellenzéki jelölt, nem több) . A választás lébonyolításánál a fidesz bűnöző banda minden egyes lépését ellenőrizni kell ( a WC-re menéstől a számítógépre történő adatbevitelig/feldolgozásig ), mert mérhetetlenül, gátlástalanul/pofátlanul és rendszerszinten csalnak. Egyébként sok sikert a fidesz leváltásához.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
A vezérlő elv, a lényeg egy legyen minden ellenzéki párt számára a fidesz leváltása és felelősségre vonása. Azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a jelenlegi választási rendszer alkotmánysértő és csak két pártra van kalibrálva ( egy fidesz ellen egy ellenzéki jelölt, nem több) . A választás lébonyolításánál a fidesz bűnöző banda minden egyes lépését ellenőrizni kell ( a WC-re menéstől a számítógépre történő adatbevitelig/feldolgozásig ), mert mérhetetlenül, gátlástalanul/pofátlanul és rendszerszinten csalnak. Egyébként sok sikert a fidesz leváltásához.
Csizmás Kond
...hogy a vállásnak az lenne az oka, hogy nem tüntettek ez mese...szerintem nem jutott szóhoz és nem akart árnyékban maradni...mert minden pártérdek legelőször magánérdek...
colibri
Ha kilépett, isten áldja. Engem jobban foglalkoztat, hogy most akkor lesz demonstráció január 2-án az operánál, vagy nem lesz. Ez a kérdés most sokkal fontosabb, mint, hogy hova ülnek a képviselők, bár eddig mindenki a Gyurcsány-párt egységességét emelte ki.
verőce21
Majd elfogynak lassan, mint a gyertyaszál, mely elhagyott üres szobában áll.
Nincs ezek számára már levegő.
namihami
De a képviselői stallumot és a velejáró pénzecskét valahogy ez is elfelejtette visszaadni a frakciónak. Kiment a fejéből ez az apróság.
A gyomor izmosabb, mint a lélek. A pénzecske elnyomja a szív apró rezdüléseit.
Janelinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
tulipan
@verőce21: "Ábrándozás, az élet megrontója, mely kancsalúl, festett egekbe néz!"
relatív
Szerintem, ha valaki egyéni képviselőként kerül egy párt színeiben a parlamentbe, akkor IS problémás, de elfogadható a pártegységből való kiváláskor külön ténykednie továbbra IS, hiszen személy szerint támogatták a szavazók !

De aki pártlistáról kapja a parlamenti helyét, annak azt - amennyiben tisztességes ember - a pártnak vissza kell adnia, hogy más ( a párton belül ) képviselje e párt törekvéseit !

Ha ennek ellenére marad, akkor nem a nyomdafesték alkalmas a vele szembeni vélemény kimondására !
vörösbombázó
Székely az ellenzéki megélhetési politikusok mintapéldánya. A Szolidaritás mozgalom pedig kb. 5 embert jelent mert Székelyék csapata sikeresen kicsinálta a mozgalmat.
patyuka
@Eladott Ország: Megcáfolhatatlan tény, hogy április 8-án az azokra a pártokra /pl. az LMP, a Momentum, a Kétfarkúak/ és jelöltjeikre leadott voksok, amelyek nem voltak hajlandók részt venni a demokratikus ellenzék együttműködésében, egészen pontosan a koordinált jelöltállításban, a faramuci választási törvény miatt valójában a regnálókat segítették. Így lett meg 2014 után idén is nekik a kétharmad!
Bár ez tudható volt, mégis erre a 3 pártra összesen alig szavaztak kevesebben, mint az MSZP-re! És ehhez a hatalomnak nem kellett semmiféle számítógépes machináció!
Tény ugyanis: ha azemlítettek társultak volna, illetve a választók a különcködőkre nem vesztegetnek ennyi voksot, több helyen az ellenzéki jelölt nyert volna, és messze nincs kétharmad! Ez a szervezést/tájékoztatást meghaladóan matematikaalapú problematika is, így bizonyos, hogy lehetett volna rá részmegoldás!

Másrészt: amennyiben minden szavazóhelyiségben lett volna legalább két-két talpraesett választási biztosa az ellenzéknek, számítógéppel sem állhatott volna fenn a csalás ilyen döntő mértékben, illetve a leleplezett csaláshalmaz nyomán meg lehetett volna vétózni az egész választást!
Ugyanis: azok a biztosok a választás folyamán odafigyel(het)tek volna mindenféle gyanús machinációra és megakadályozhatták volna, illetve jelentették volna azonnal a saját választási bizottságuknak, amelyik már hivatalból beindíthatta volna az eljárást.
A választás befejeztével ugyancsak ellenőrizhették volna az összeszámlálás folyamatát már annak mikéntjével is, de a mégis felmerülő gyanú/kétség esetén se lehetet volna kecmec: újraszámlálás! A helyben született részeredményeket ezek a biztosok maguknak is feljegyezve és a megkapott saját jegyzőkönyvükkel összevetve szintén azonnal leleplezhető lett volna a csalás, a továbbítás nyomán pedig az egy-egy szinttel feljebbi választási bizottságok ellenzéki tagjai révén ugyanígy folytatva egészen a legmagasabbig!
A végén a részeredményeknek és minden azokból készült...
graycivil1
Pontosítsunk: A DK-Szolidaritás megállapodásos listáján bekerült, egy nem DK-s lépett ki a frakcióból, és nem a DK-ból.
Eladott Ország
@patyuka: Sajnos így igaz, csak ebbe egy ország döglik bele. Ez a rongyosra cincált, örök érvényű közhely: ezek ugyanazok. Miként a vesztes is ugyanaz. Egy hülyének nézett ország, amely ahelyett, hogy három évtized alatt felzárkózott volna Európához, a korrupció fertőjében vergődik és próbál meg túlélni a szarnak, bajnak nincs gazdája kezdetű népi bölcsesség dallamára. Az eredmény már "látható", csak meg kell nézni az Eurostat mutatókat !
Elad0tt 0rszág
@Eladott Ország: Talán Gyurcsány fan vagy? Végtére is a DK gyűlésein mindig fogatlan vénemberek ültek:-)
Eladott Ország
@Elad0tt 0rszág: Párton kívüli vagyok a gengeszterváltás előtt és után. Nyugatra nem a fogatlan vénemberek mennek. A Publicus Intézet Népszava számára készített közvélemény-kutatásából kiderült, hogy az elmúlt hónapban 41 százakról 30 százalékra, vagyis 11 százalékponttal csökkent azok aránya, akik elégedettek a Magyarországon zajló folyamatokkal. Ezzel egyidőben – logikus módon – az elégedetlenek aránya növekedett, 53%-ról 64%-ra. Vagyis az emberek jóval több mint fele – fideszes mértékkel: kétharmada – elégedetlen azzal, ami ebben az országban folyik. Annak ellenére is, hogy az Orbán-kormány még a csillagokat is lehazudta az égről, hogy úgy tüntesse fel az ország leszakadását/elszigetelődését, mintha óriási sikerről lehetne beszélni. Arról pedig, hogy a Fidesz és kitartottjai napi szinten nyilatkozzák azt, hogy ők bizony a teljes magyar népet képviselik, ezúttal is bebizonyosodott, hogy egy ordas nagy hazugság. Nem hogy az ország kétharmada, de még csak fele sem áll mögöttük. Sőt.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/12/2018_12_ppef-768x579.png
Recseg-ropog a ner. Előbb-utóbb dőlni fog. Orbán Viktor a várba költözött, vagy oda menekült?
Hogy rohadna meg …………… inkább nem folytatom. Most már egészen biztos, hogy a Horthy rendszer 30-as éveiben járunk. Ennyi nélkülöző, szerencsétlen, magáról gondoskodni nem tudó, mások könyöradományaira szoruló ember talán akkor volt utoljára Magyarországon.
Kitart a karácsony előtti harag, marad erő a további összefogáshoz, egy élhető, működő Magyarország felépítéséhez, a maffia felszámolásához, a tolvajok elszámoltatásához, az agymosás iszonyú kárainak felszámolásához...
bencemacska
Ez a Székely nevű manusz még akasztott ember nem volt. Azon kívül sok minden.
Legnagyobb bűnük, hogy pofára ejtették, és elüldözték Bajnait!
Caseridda
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.