A főzőműsorok kínálatába igyekszik új színt vinni a Borbás Marcsi szakácskönyve című új sorozat, amely január 6-án indul a Duna Televízión.

A műsor helyszínéül egy régi pajtában kialakított stúdiókonyha szolgál majd, amelyben a sparhelt és az indukciós főzőlap tökéletesen megfér egymás mellett – olvasható a produkció MTI-hez eljuttatott közleményében.

Borbás Marcsi aktuális vendégével hétről hétre a legjobb receptekkel, konyhai praktikákkal és a minőségi alapanyagok ismertetésével segíti a nézőket, hogy mindannyian a gasztronómia mestereivé válhassanak.

Leleplezi a legnagyobb konyhai titkokat, igyekszik lerombolni a tabukat, megtanítani a leghatékonyabb praktikákat, miközben számtalan újdonsággal ismerteti meg a nézőket.

A műsor bemutatja, hogy az egyszerű háziasszony és a Michelin-csillagos séf is jól megfér együtt a konyhában, és remekül inspirálhatja egymást, de az is kiderül, hogy bár fontosak a hagyományok a főzésben, néha érdemes áthágni a szabályokat és csavarni egyet a jól megszokott recepteken.

A vidám és lendületes műsor kiegészíti a Gasztroangyal kulturális, hagyományőrző tematikáját, hiszen aprólékos részletességgel magyarázza el a nézőnek egy-egy fogás elkészítésének fortélyait.

A Gasztroangyal továbbra is szombaton 17 órakor, míg a Borbás Marcsi szakácskönyve vasárnaponként 17.25-kor kerül adásba.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Mi a búbánatnak már minden csatornán főznek, NAGYON UNCSI MÁR !!!
Commenter
@papa.49: és mindenki szakácskönyvet ad ki, minden celeb.Nagy üzlet ez, már csak rezsié hiányzik birkafejestől.
papa.49
@Commenter: Én meg úgy vagyok ezzel, hogy kurvára nem kultiválom, a főzőcske nem az én világom, miért is pedig tudok én is főzni, de nem abban szoktam maradandót alkotni ami félóra alatt eltűnik )))))))))))))))))
Mikor a nejem beteg volt (ritkán) kénytelen voltam a háztartást is ellátni, így ezt is !!!
Commenter
@papa.49: én szeretek főzni, engem megnyugtat, kikapcsol.Ellomotolok vele. Sütni Igaz hogy hamar elfogy, és sok a mosogatnivaló de hát ez van. De a celebeknél mindenki Jamie Oliver akar lenni ami már kicsit sok.
Commenter
@papa.49: ez lemaradt: sütni nem nagyon szeretek. Sokkal könnyebb elrontani, és mehet a kukába az egész.Inkább veszek süteményt, A bejglit nem szeretem de mások miatt inkább megvettem mint megsütöttem.
papa.49
@Commenter: Valahogy úgy érzem én ezt a ,,házimunkát,, amit általában a hölgyek végeznek, hogy monoton, folyton ismételgető meló, megmondom őszintén szalag mellett se dolgoznák sohasem !!! Volt idő mikor itt a Tisza Cipőben dolgoztunk a nejemmel, meg az ő családjával Após, Anyós, az öccse, a hölgyek szalagon (körön), az Após, meg a sógor a lakatos tmk. én meg a villszer. tmk. !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.