A tavaly szeptember-novemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 494 ezer volt, 44 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal 69,7 százalékra emelkedett. A megelőző augusztus-októberi 4,502 milliós foglalkoztatási rekordhoz képest az adat alig változott – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 93 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 53 ezerrel lett kevesebb és 131 ezerre tette a KSH. A külföldi telephelyen dolgozók száma a mintavételi hibahatáron belül változott az egy évvel korábbihoz mérve és 110 ezerre becsülte a hivatal.

A 15-64 évesek körében az aktivitási ráta – azaz a munkaerőpiacon megjelenő foglalkoztatottak és munkanélküliek átlagos aránya a korosztály teljes népességéhez viszonyítva – tavaly szeptember-novemberben 72,3 százalékos volt, ami 0,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A foglalkoztatottak száma 28 ezerrel nőtt, a munkanélküliek száma 9 ezerrel csökkent, a korosztály lélekszáma 40 ezerrel, az inaktívak száma 58 ezerrel 1,758 millióra csökkent egy év alatt.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatottsága az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalékos volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népességben a foglalkoztatottak száma és a foglalkoztatási ráta a mintavételi hibahatáron belül változott, a ráta 84,0 százalékos volt tavaly szeptember-novemberben. Az 55-64 éves korosztályban 21 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma, a foglalkoztatási ráta pedig 3,3 százalékponttal, 55,8 százalékra emelkedett.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 0,5 százalékkal, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 76,8 százalékosra nőtt. A 15-64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 0,8 százalékkal, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,0 százalékponttal, 62,7 százalékosra nőtt.

A 20-64 éves korcsoportban – amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki az Európa 2020 stratégiában – a foglalkoztatási ráta egy év alatt 0,9 százalékponttal, 74,8 százalékosra emelkedett. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,6, a nőknél 67,2 százalékos.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ha az a sok szavazásra jogosult választópolgár hazaköltözik Magyarországra, lesz itt nemulass. Bizony, az a rengeteg hazaküldött pénz fontos a költségvetésben! Egyrészről, mert nélküle több lenne a hajléktalan, a kilakoltatott, az éhező, a saját lakásában megfagyott áldozat. Ami önmagában persze nem zavarja a fideszt, mert hulljon a férgese.Másrészt a hazautalt pénzek hozzáadódnak a GDP-hez, harmadrészt a külföldön élő és dolgozó, de magyarországi lakcímmel rendelkező, hivatalosan az országból ki nem jelentkezett (ahhoz le kellene adni a személyi igazolványt) munkavállalók beleszámítanak a magyar foglalkoztatottsági adatokba. Sőt, az ő kint született gyermekeik – amennyiben a szülők igénylik a magyar anyakönyveztetést – a magyar születési adatokat csinosítják. Járulékos (bár egyáltalán nem elhanyagolható haszon), hogy aki elégedetlen az itteni helyzettel és elég akarat, bátorság és eltökéltség van benne a változtatáshoz, az nem a Parlament előtt gyülekezik, hanem elhúz olyan országba, ahol meg tudja valósítani a terveit. Valójában a Fidesz arra gondolhatott, hogy azzal ők csak jól járnak, ha határokon kívül tudhatják ezeket az embereket. Sőt, nagyobb sorscsapás nem is érhetné Orbánékat, mint az az elképzelhetetlen eset, hogy valamiért tömegesen hazatérnek azok, akik már élőben látták a demokrácia működését, megtanulták, megszokták és igényt tartanak rá. Ugyanis az ő értékrendjükbe nem fér bele mindaz, amit a Fidesz és a kormány művel, egy demokráciában Orbán és bandája egy hetet sem húzna ki, nemhogy éveket.Maradjatok csak ti ott, ahol vagytok, drága külhonba migrált magyarok! Mi majd csinálunk gyerehazafiatal-jeligére jó kis pénzlenyúlási akciót, de ne vegyétek komolyan, maradjatok csak. Nekünk addig jó, ameddig ott vagytok és nem itt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.