Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Magyar Időknek azt mondta:„A munkaerőhiányt akár azok a szakemberek is pótolhatják, akik korábban nyugdíjba vonultak, de a nyugdíj mellett önként és szívesen vállalnak munkát. Ezt felismerve határozott úgy a kormányzat, hogy rendkívül kedvezményes körülményeket alakít ki azoknak a nyugdíjasoknak, akik úgy döntenek, visszatérnek a munkaerőpiacra.”Tállai elmondta, hogy a január 1. óta élő szabályok alapján a nyugdíj mellett dolgozók fizetéséből már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell levonni, az érintetteknek tehát sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. Tállai azt mondta, a nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek, ebben semmilyen változás nem lesz.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
van ettől okosabb ötleted még ? mert ez már nem fog bejőnni csak tudj róla ! 4 évet + ba dolgoztam nektek nyugdijasként, Szerinted milliomos lettem ?, nem, csak a lőrinc meg a simicska, a holdudvarosok. Gőzötök nincs hogy él a munkásember miből ? ti egy hétvégén elvertek annyit mint mi egy hónapban sem,Fizetési arányok 2,5 milla mert fideszes, 240 ezer bruttó mert melós ? akkor mit vártok még NOSZA TERMELJETEK TI ! van rét, kaszáljatok, van szántó, vessetek, arassatok! TÁN még fel is néznénk rátok de igy nem ám

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.