A kormánypártok szerint a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen az ellenzéki pártok folytatták a színészkedést, amelyet tavaly decemberben kezdtek.

Fidesz-KDNP: az ellenzéki pártok folytatták a színészkedést

Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa a kormánypártok képviseletében csütörtökön Budapesten azt mondta, ma újra lebuktak az ellenzéki képviselők, mert a saját maguk által kezdeményezett rendkívüli ülésnapról is kivonult egy részük.

Nem Magyarország érdeke, csak a pillanatnyi politikai balhé és a hatalom megszerzése az ellenzék célja

- értékelt Nacsa Lőrinc.

Megjegyezte, hogy decemberben már lebuktak az ellenzékiek, amikor – "gyenge színészi teljesítménnyel" – önmagukat áldozatként akarták bemutatni a köztelevízió épületében.

A KDNP-s politikus szerint az ellenzék Soros György pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez, és szintén a magyar származású amerikai üzletember forrásaiból politikai aktivistákat fizetnek, akik rátámadnak a rendőrökre és a Parlamentre. Mindezt Soros György azért teszi, mert azt szeretné, hogy az Európai Parlamentnek a májusi választások után ismét bevándorláspárti többsége legyen – fejtette ki Nacsa Lőrinc.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
"Nem Magyarország érdeke, csak a pillanatnyi politikai balhé és a hatalom megszerzése az ellenzék célja"
Milyen igazad van! Csak megállt nálad az idő 2002-ben! Még mindig 2002 - 2009 van nálad???
Vagyis igaz a mondás? KI MINT ÉL, ÚGY ÍTÉL.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Az ügyeletes LEMEZLOVAS tudja-e, hogy akit SZOLGÁL, valamikor azt énekelte, hogy RABLÓ VOLTAM KÖNYV ET VESZEK...(...)
.
Ha nem, nézze meg, és SÜSSE LE a szemét, mert az is maradt
.
www.youtube.com/watch?v=72rjX9dMVC4&t=133s
.
Azé arról tájékozódni kellene KINEK A FAGYIJÁT nyalo-gatya!
Ineslinsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > tinyurl.com/kp95cw8
czibor400
+==_--Itt találsz meztelen lányok a városodban: my.su/lanyok
nevemnick
A többségben lévő magyarok érdeke, hogy az illibsi, hazudozó, tolvaj csicskákat és gazdáikat a megérdemelt helyükre ültessék... és hamarosan oda is kerültök.
mackoka46
Szinte egy hadsereg védi a kormányzat hazugság központját. Ezeket is Soros fizeti ?
solidedge
Úgy tudom Gyurcsány alatt a Fidesz rendre kivonult a parlamentből mert nem akarta hallgatni a hazug kormányfőt. Orbánék bődületes hazugságait miért kellene nyugodtan végighallgatni az ellenzéknek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.