Pécsen és Szombathelyen is tüntettek a munka törvénykönyvének módosítása ellen ellenzéki pártok és civil szervezetek részvételével péntek este.

Pécsen és Szombathelyen is tüntettek a "rabszolgatörvény" ellen
Fotó: LMP Facebook

Pécsen az LMP szervezett villámcsődületet a Barbakánnál több más ellenzéki párt részvételével. Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke a többi között arról beszélt, hogy a kormánypártok mindent megtagadtak, amit egykor képviseltek, mindennel szembe fordultak, amiért egykor harcoltak és eladták az ország függetlenségét az oroszoknak.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy bérszínvonal tekintetében is fel kell zárkóztatni az országot és garantálni kell a tisztes nyugdíjba vonulás lehetőségét a magyar dolgozók számára,

"mert a magyar munkavállaló nem munkaerőállat".

A flashmobot követően tüntetők a helyi Momentum szervezésében a Széchenyi térre vonultak. A menetben nemzeti színű, árpádsávos, európai uniós lobogókat, valamint LMP-s, jobbikos és momentumos pártzászlókat lengettek, közben a kormány távozását követelték.

A Széchenyi téren Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke mintegy ötszáz ember előtt megismételte az ellenzéki pártok öt pontos követelését, majd kijelentette:

"ez a mi otthonunk és nem fogjuk hagyni, hogy ellopják; (...) 2019 az ellenállás éve".

Az eseményen Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója bejelentette, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. Az eseményen elhangzott, hogy a jelöltet az MSZP, a DK és a Momentum támogatja.

A szombathelyi demonstrációt az Éljen Szombathely! Egyesület, a V. mint Vas civil szerveződés, valamint parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéki pártok szervezték, a megmozduláshoz csatlakozott Vasas Szakszervezetek Országos Szövetsége.

Szakadó hóesésben, egymást követték a szónokok a Derkovits városrész szolgáltatóháza előtt felállított színpadon, ahol Vágó Gábor az LMP politikusa a szerinte soha nem tapasztalt méretű korrupcióért ostorozta a hatalmon lévőket.

Glázer Tímea, a DK győri képviselője szerint

"a kórházakra kellett volna sokkal több pénzt költeni, nem pedig stadionokra".

Csillag Tamás, a Momentum politikusa szerint a kormány intézkedéseinek hatására kényszerül egyre több fiatal külföldön dolgozni.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke elfogadhatatlannak tartotta a munka törvénykönyvének a módosítását és legalább kétszámjegyű béremelést követelt.

A mintegy 250 demonstráló a beszédek elhangzása után a belvároson keresztül a Fidesz helyi székháza elé vonultak, ahol Markó Péter volt fideszes megyei közgyűlési elnök mondott beszédet, egyaránt élesen bírálva a Fidesz belpolitikáját, jelenlegi politikusait és az ország külpolitikáját.

A demonstrálók végül elhelyeztek a Fidesz-iroda ablakán egy "Nem vagyunk rabszolgák" feliratú molinót, amelyet festékbe mártott tenyérlenyomatukkal hitelesítettek.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

relatív
Ezekkel egy időben Gödöllőn , illetve korábban több településen IS tüntettek, de már a regnáló teljes közélete ellen, leváltásáért !

A tiltakozási hullám elérte - országosan - azt a szintet, melyet már egyes törvények változtatásával nem lehet megállítani, az egész zagyvaságot kell újragombolnunk, valószínűleg !
tudode
Előfordulhat, hogy a RABSZOLGA izé túlnő a NET izén amiatt, mert Mr 20%-ra ráhagyta a Mr O1G a RABSZOLGA törvény "összekupakolását", mivel ez a
.
------- Szenzáció: Debrecenben épít gyárat a BMW, több mint ezer új munkahely – fotókkal, videóval
.
www.dehir.hu/debrecen/szenzacio-debrecenben-epit-gyarat-a-bmw/2018/07/31/
.
Úgy tűnik ez a KUPAKOLÁS nem jött össze, pedig erre rákéSZÜLHETETT, egyeztetés nélkül!
.
www.youtube.com/watch?v=9Cw7SzqhUwk
.
Nagyon pipáSOKK a dolozói szegények!
Ancrilinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > tinyurl.com/kp95cw8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.