Kiderült mi okozhatta a tragédiát. Közben a lány temetésére készül a család. 

Félreértett üzenet miatt szaladt az autópályára az elgázolt tankcsapdás lány

Fotó: Facebook

A telefonját elhagyta szórakozás közben, ezért az enyémet kérte el, hogy az együttes gitárosának megköszönje a jegyeket. Ám észrevett valami félreérthető üzenetet, amit valaki írt nekem. Ezen nagyon felhúzta magát, így elkezdtünk veszekedni, miközben mentünk hazafelé az M3-ason – mondta Zoltán a Blikknek.

Szerettem volna, ha mindketten lenyugszunk, ezért megálltam, hogy elmondhassam neki: én csak őt szeretem, nincs más az életemben, félreérti a sorokat. Ő azonban, ahogy megálltunk, kikapta a kocsikulcsot, kiugrott az autóból, amit egyetlen gombnyomással rám zárt.

A lány ezután az autók közé szaladt. Családját megrázta a tragédia, közben a temetésre kell készülniük.

Szerette a csillogást, imádott a középpontban lenni, ezért úgy gondoltuk, hogy nem hagyományos temetést szervezünk neki, nem temetői keretek között tartjuk, hanem inkább egy búcsúztatót, ahová eljöhet bárki, aki meg szeretne emlékezni Katáról. Nem kötelező a fekete ruha sem. Bármennyire is beleszakad a szívünk a történtekbe, a megemlékezésen azonban nemcsak sírni, hanem nevetni is szeretnénk, hiszen Kata is ezt akarná, és mosolyogva nézne ránk – mondta az anya a Borsnak. A búcsúztatón a lány kedvenc zenéit játsszák majd, természetesen Tankcsapdát is.

Nagyon szerette ezt a zenekart, sokat jelentett neki a zenéjük, együtt is rengeteget jártunk az együttes koncertjeire, így természetesen sok Tankcsapda-szám is elhangzik majd Kata búcsúztatóján 

(Blikk, Bors)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Mese,mese habbal, megy ferdítés ! Ennyi , többet erről nem mert az már sértené az elhunytat, ! De ki mint él, úgy hal meg ! Ő így halt meg...!!! Eddig élt és élvezte az életet, gondolom, hogy nagyon "meg volt elégedve magával" amíg élt ! Legyen ez példa más lányoknak, igaz azoknak is hiába...!
simmering73
Kresz 37§4.
Autópálya és autóút úttestjén - a forgalmi okból szükséges megállást kivéve - megállni tilos. Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve ha...
K
A kivételek között nincs a veszekedés.
Fradigege
Imádott a középpontban lenni. Úgy elcsapták az autópálya közepén, hogy Győőőőrig repült. Aki hülye, haljon meg. A vétlen autós kárát kifedezi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.