Még idén elkészülhet az a templom, amelyet Nemcsák Károly építtet szülőfalujában, Mocsolyástelepen – írta a Lokál.„Régen megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék annak a közösségnek adni, ahol felnőttem – mondta a lapnak a József Attila Színház igazgatója. A színigazgató, miután megkérdezte a helyieket, és igény volt a templomra, végigjárta az összes hivatalos utat, és az egyház is beleegyezett. A tervek szerint 2019 végére el is készülhet a templom, mert a pénz rendelkezésre áll. Sokan segítettek, előfordult, hogy megállt a faluban egy autó, és azt kérdezték, hol lehet adakozni,de az állam is jelentős összeggel támogatja az építkezést. Ez katolikus templom lesz, körülbelül 100 négyzetméteres, ahol 50-60 ember is elfér majd – mesélte Nemcsák Károly.

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cszalai77
--_=-Itt találsz meztelen lányok a városodban : My.Su/Lanyok
Clavigo
Nem lesz ebből baj,,more ?? Orbán elvtárs református,,momentán.. Nem tévesztetted el az irányt,,Nyalóka ? Bár ,,ha közpénzből épül,,akár félhold is lehet a tetején... Amelyik a legjobban fizet,,oszt jó napot.
papa.49
@Clavigo: Mivé válik a faszi, meg kell mondjam már a Szomszédokban se tetszett a faszi, már amíg láttam ...
Edmond Dantes
Ajjaj,megjelenik az állami támogatásban a közpénz.Mint tudjuk,ilyen esetekben pedig igen nagy a súrlódási veszteség! Nem hülye ez a Karcsi,ráadásul Orbán a barátja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.