Havi 30 ezer forintos ösztöndíj mellett két kreditet kapnak azok az egyetemisták, akik gyerekek tanulását segítik. 

Azon egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért! kurzust, vagyis részt vesznek a programban, két kreditet és ösztöndíjat kaphatnak – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A Tanítsunk Magyarországért! program keretében egyetemi hallgatók karolhatnak fel gyermekeket, és segíthetnek nekik tanulmányaik sikeres elvégzésében.

Az államtitkár szerint a programban résztvevők bármilyen szakon tanulhatnak, nem muszáj pedagógusnak készülniük. A program szeptemberben indul – tette hozzá.

A két krediten túl a mentorok havi 30 ezer forint ösztöndíjban is részesülnek – mondta.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
helyeslem ha eláruljátok ki miatt nem jőtt meg 2019 januári nyugdij vagy királyunk blolkkoltatta? Csaaládbarátság neked ennyi 9 óra 12 perc van
namihami
Atyaisten! Ezek a honi oktatáspolitikánk vezetői tényleg azt hiszik, hogy ha valaki vállalja és adnak neki 30 rongyot, akkor az már fog is tudni oktatni? Az, hogy valaki képes-e ezt pusztàn akaromból és pénzért csinálni? Ez a tanítói/tanári hivatás tökéletes lenézése és sz@rral való bekenése. Nem azt oktatja (általában) a tanárképzés? Ennek az oktatásnak van némi hályogkovács fílingje.
Természetesen nem vitatom, hogy szerencsés körülmények esetén össze is jöhet. De az, hogy az oktatási képesség szempontja csupán a szándék és 30.000 forint lehessen? Hàt ez màr tényleg röhej. Az is hülye, akinek ilyesmi kipattan a fejéből.
"" Tudsz úszni? Nem? És ha megfizetem?"". Vagy "" pénzért szopok, nyalok, gombot varrok"".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.