Egy svájci lapnak beszélt arról George Birnbaum, Arthur Finkelstein üzlettársa , hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára.

Egy, már korábban elindult propagandahadjárat kicsúcsosodásának lehettünk szemtanúi 2017 júliusában, amikor országszerte megjelentek a hirdetőtáblákon az Orbán-kormány legújabb nemzeti konzultációját reklámozó óriásplakátok. A plakáton Soros György feje volt látható, mellette pedig a szöveg: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”, amellyel arra utaltak, hogy az üzletember éppen Magyarországot készül megtámadni.

Külföldi kampányguru tálalt ki, hogyan építették fel a Fidesz Soros elleni kampányát

Fotó: Kormány.hu

A több svájci napilap hétvégi mellékleteként szolgáló Magazin nevű lapnak az egyik ötletgazda, George Birnbaum elmondta, hogyan alkották meg Arthur Finkelsteinnel közösen a tökéletes ellenségképet a Fidesz számára.

„Még azelőtt lesöpörtük a szocialistákat az asztalról, hogy elkezdődött volna a választás” – mondta a kezdetekről a kampánytanácsadó és még tíz év után is nehezen hiszi el, hogy mennyire könnyű dolguk volt. A következő kampányhoz viszont kellett egy újabb célpont. Kapóra jött, hogy a pénzügyi válságot követően külföldi hitelekre volt szüksége az országnak, amelyekhez a feltételeket a Világbank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap diktálta. Az új ellenség a „finánctőke” lett, meg „a külföldi bürokraták” és a terv tökéletesen bevált.

A 2010-es és 2014-es Fidesz-győzelmek után viszont az ellenzék nagyobb pártjait, az MSZP-t és a Jobbikot már nem volt értelme főellenségként beállítani, a finánctőke is le lett győzve, másfelé kellett tehát keresgélni.

Arthur mindig azt mondta, hogy a szövetségesek annak idején nem a nácik ellen harcoltak, hanem Hitler ellen, az amerikaiak pedig nem az Al-Kaida, hanem Oszáma bin Láden ellen

Kellett egy személy, aki nem csak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.

Külföldi kampányguru tálalt ki, hogyan építették fel a Fidesz Soros elleni kampányát

Fotó: Youtube

Soros valóban tökéletes ellenségnek bizonyult. Egyrészt rá lehet aggatni a liberális címként, másrészt megtestesíti azt, amit a konzervatívok annyira utálnak sikeres baloldaliakban: egy pénzügyi spekuláns, aki közben gyengébb kapitalizmust szeretne. Harmadrészt nem politizál, így nincsenek politikai eszközei a visszavágásra és még csak nem is él az országban.

Birnbaum láthatóan ma is büszke a találmányukra:

Annyira nyilvánvaló volt. Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.

Felvetődött az a kérdés is, hogy a Soros ellenes támadásoknak van-e zsidóellenes felhangja – többekszerint erről volt szó. A két zsidó, Birnbaum és Finkelstein által felépített ellenségkép kísértetiesen hasonlít az egyik legrégibb antiszemita trópusra, a gonosz, kapzsi, világuralomra törő zsidóéra – hívja fel a figyelmet a Magazin cikke. A vallását gyakorló Birnbaumot azonban még a feltételezés is felháborítja, hogy köze lenne egy antiszemita kampányhoz:

Amikor kitaláltuk a kampányt, egyetlen másodpercre se jutott eszünkbe, hogy Soros zsidó. Sőt, azt mondja, hogy nem is tudta ezt a milliárdosról. Hozzátette azt is, hogy sohasem dolgozna antiszemitákkal és előzetesen még körbe is kérdezett, hogy Orbán hogyan áll a zsidókhoz és nem hallott semmi gyanúsat.

Ha valaki zsidó, akkor már nem is támadhatom meg?

– kérdezi a kampánytanácsadó.

Grassegger azonban figyelmeztet: Soros neve mind Birnbaum, mind Finkelstein előtt ismert volt évtizedek óta. Finkelstein ráadásul az 1980-as években egy kampány során már hasznosította az egyik jelölt választóinak antiszemita attitűdjét, ahogy attól se zárkózott el, hogy homoszexuálisként egy olyan politikus, Jesse Helms tanácsadója legyen, aki ellenezte a melegek egyenjogúságát.

(24.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
aki eztet elhiszi szamarabb a lónál:
Amikor kitaláltuk a kampányt, egyetlen másodpercre se jutott eszünkbe, hogy Soros zsidó.

Sőt, azt mondja, hogy nem is tudta ezt a milliárdosról. =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
olivér
@m73: az mszp stb. nem alkalmazott külföldi reklámszakembereket? Ez a Sorosra épülő médiakampány azért tudott sikeres lenni,mert a valóságra épült ,az emberek többsége számára hihető volt és a többség egyébként is inkább tartotta elfogadhatónak a Fidesz kormányzati teljesítményét,mint amit a tapasztalatai alapján az ellenzéktől várhatott !! Az ellenzék számára ez fájdalmas és megsemmisítő,de földön fetrengéssel,ajtónak rohanással,senki számára sem hihető úgynevezett "ellenzéki összefogással" nem lehet ezután sem választást nyerni,még a Fideszes mamelukok bűnei ellenére sem!!
kereső
@olivér: háááááááááát, ez sziven ütött " a fidesz kormányzati teljesitménye" .Van neki? Micsoda -sorold!
olivér
@kereső: Nem kell sorolnom,a választók így tapasztalták és kész!
olivér
@m73: Másként közelítem meg a dolgot,nem tett rosszat,úgy önmagában,sokaknak mégsem tetszenek a céljai,törekvései és azok nagyon súlyos következményei.A nációk ész nélküli vegyítésének már nagyon sok áldozata és kárvallottja van,amit nem lehet relativizálni és ezek a bajok csak nőni fognak a betelepítettek növekvő számával egyenes arányban.Javaslom,Soros pénzen telepítsék ezeket az embereket Szaud-Arábiába,Kuvaitba,az Emírségekbe,Malajziába stb.a saját fajtájuk közé és ott végezzék el ezt a nagyszabású társadalmi kísérletet Soros vagy az un.befogadó államok pénzén!Ja,hogy ilyen baromságot csak az úgynevezett demokratikus,jóléti államok retardált,korrupt vezetői engednek meg az országukkal,agymosott ,elemi önvédelemről is leszoktatott polgáraival!
olivér
@m73: Igaz,Orbán hozzáállása az üzlethez és a hatalomhoz az egy kérdés,míg emberélet kioltására bármikor kész,indulatos,vehemens emberek rátelepítése mások nyakára pedig egy másik.Nálunk sajnos ez a két baj nem válik el egymástól de, ha választani kell,hogy eltűröm, amit az Orbán rezsim művel vagy utat engedek egy olyan folyamatnak,ami ázsiai és afrikai kannibálok tömeges betelepítéséhez vezet és oda fajul,hogy magyar emberek véres halálához vezet,akkor nyilván és kételkedés nélkül Orbánékat választom.Azoknak akik elbagatellizálják ezt a kérdést,kívánom,hogy legyen módjuk megízlelni azt a fájdalmat,amit az olyan ember érez,akinek a gyerekét ezek a vademberek -az úgynevezett menekültek-leölik,mint egy disznót.Mint az a francia kisvárosi édesanya,akinek 18 éves fiát agyonszurkálta két ilyen állat és ő sírt,hogy nem látják a politikusaink,hogy megölnek minket és mindig ugyanazok a gyilkosok(mármint a muszlimok).Ezeket beengedték a virágzó,keresztény többségű Libanonba,arab testvéri szolidarításból,ezek a mocskok hálából polgárháborút robbantottak ki és terrorista fellegvárat csináltak az országból.Ez a fajzat soha nem változik,ha ezt tették az arab testvéreikkel,az európai embereknek le fogják szopogatni a húsát és belehugyoznak a koponyájukba!!!Csak idő és demográfia az egész!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.