Hollik István kerülhet Hirt Ferenc helyére a parlamentben.

Hollik Istvánnak kéri kiadni a Fidesz a megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot – közölte a párt szerdán az MTI-vel.

A Fidesz elnökségének döntése alapján a párt Hollik Istvánt jelöli a Hirt Ferenc halála miatt megüresedett országgyűlési képviselői helyre, a döntésről hivatalosan értesítik a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB).

A tavaszi parlamenti választáson a kormánypártok országos listájáról a parlamentbe kerülő Hirt Ferenc tavaly december 6-án hunyt el. A jogszabály szerint listás mandátum esetén a jelölőszervezet nevezheti meg, kinek kéri kiadni a megüresedett mandátumot az országos lista jelöltjeik közül, ennek hiányában a mandátumot a listán soron következő jelölt szerzi meg.

A Fidesz és a KDNP azonban a rendelkezésére álló határidőig nem nevezte meg, kinek kéri a mandátum kiadását, az NVB ezért a listán következő, a 87. helyen szereplő Csizi Péternek (Fidesz) adta ki a mandátumot kedden.

Csizi Péter a döntés előtt írásban jelezte az NVB-nél, hogy nem kívánja mandátumát átvenni, azonban nyilatkozata csak akkor lép hatályba, amikor a képviselő a mandátumot megszerzi, azaz az NVB keddi döntése jogerőre emelkedik.

Az NVB ezt követően adhatja ki a mandátumot Hollik Istvánnak.

Hollik István korábban KDNP-s parlamenti képviselő volt, de az áprilisi választáson nem jutott be a törvényhozásba. Utána a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivőjeként dolgozott, majd pedig novemberben ő lett a kormányszóvivő.

Forrás: Index

Címlapi kép: YouTube/Fidesz

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Hazudni szemrebbenés nélkül,másokon élősködni megy neki remekül? Akkor arra a székre
érdemes,tehát leül? Így még kevésbé lesz esélye,hogy hazugság által megszégyenül?
namihami
Oda való. Kiharc...kinyilatkozta magának.
Kilógni nem fog.
Edmond Dantes
Csizi Péter miért nem kíván beülni a frakcióba? Csak nem megismerte a díszes társaságot?
justhpeter
ÉLŐ PÉLDA ARRA, HOGY HOGYAN LEHET NYELVVEL PARLAMENTI SZÉKET "KIHARCOLNI"
Igazolva, hogy a fideSS szerint nyelvében él a nemzet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok