De még adnak két hónapot a kormánynak az egyezkedésre.

Országos közszolgálati sztrájkot hirdetett a szakszervezet – videón a bejelentés

Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.

Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az MKKSZ az önkormányzati és kormányzati igazgatásban dolgozó tisztviselők érdekében egyedül, a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével közösen hirdet sztrájkot.

Hozzátette, a közszolgálat súlyos foglalkoztatási problémáinak leglényegesebb oka "a tarthatatlan, követhetetlen, szakmailag értelmezhetetlen bérpolitika" és a "teljesen összekuszált bérrendszer", elsősorban ezen szeretnének változtatni.

A HVG helyszíni felvétele:

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@papa.49: Itt már nincs miről tárgyalni. Megszűnt a demokrácia! A parlament azt dönt amit akar, a pártokat akkor büntetik meg és akkor tiltják be amikor akarják. Már csak a fekete autó hiányzik. Nincs hová hátrálni! Ezt a szemét, tróger, bűnöző fidesz bandát el kell takarítani a hatalomból!
Azonnal!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
Eladott Ország
@Pegero: Ez a pökhendiség, ez az arrogancia valami vírus? Lehetetlen ép ésszel felfogni ! Ennyire mély lenne a mélység ? Ennyire sötét a sötétség ? Ez már a kognitív disszonancia jele Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén…
i.pinimg.com/originals/df/c4/29/dfc42939428351d4043ad53e16990da7.jpg
Eladott Ország
@Pegero: Ideje lenne, hogy Kövér megnyilvánulásai alapján orvosok, szakemberek diagnosztizálják ennek az aberrált embernek a betegségét. Főnökén, Orbán Viktoron már láthattuk, milyen súlyos pszichikai betegségben szenved, és feltételezhetően milyen erős gyógyszereket használ. Kövér kórképe könnyen felrajzolható lenne, magánviseli a pszichopatákra jellemző valamennyi tulajdonságot. Nincs önkritikája, gátlástalan, kóros hazudozó, agresszív, nincs lelkifurdalása, félelemérzete, az önkontroll és a felelősségérzet teljes hiánya, érzelmi sivárság, empátiahiány, beteges énközpontúság jellemzi, erkölcsi érzéke a nullával egyenlő. Egyes kutatások azt mutatják, hogy az agyi központok közül az érzelmek kialakításáért felelős amigdala, és a döntéshozatalban, illetve a viselkedés szabályozásában szerepet játszó prefrontális kortex érintett leginkább. Agresszív viselkedés esetén az említett központok és a környező struktúrák közti kapcsolat sérülése mutatható ki.
Az amerikai Vanderbilt Egyetem kutatói viszont azt vizsgálták, mi az, ami túlteng a pszichopatákban. Az eredmények megerősítették, hogy ez az impulzivitás, a jutalom iránti felfokozott vágy és a kockázatvállalási hajlam. A kutatók szerint leginkább a két utóbbi tulajdonság áll kapcsolatban a pszichopátiával. Az egyének olyan erősen vonzódnak a jutalomhoz, hogy az elnyomja a kockázatérzést és a büntetéstől való félelmet. A kutatók az agy “jutalmazó hormonja”, a dopamin és a pszichopátia közötti kapcsolatot fedezték fel. A pszichopata agya a jutalmazásért képes kikapcsolni az önkontrollt, a felelősségérzetet, hazudik, szelektív az emlékezete, átgázol bármin. Ez a jutalmazás lehet anyagi természetű, a társadalmi érvényesülésre vonatkozó, de lehet a pszichopata egy általa csodált ember elismerésétől függő, akinek feltételezett elvárásait minden gátlás nélkül kiszolgálja, hogy tőle érzelmi jutalmat kapjon, de ilyen jutalom lehet a hatalom kóros élvezete is.
olkt.hu/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc/
Eladott Ország
@Pegero: Ez éppenséggel azt mutatja, hogy a nagyapák, a fiak, és az unokák is kommunisták voltak, majd ez utóbbiak fasiszták lettek, akik a náci fajelméletből genetikai hibával azonosították a baloldaliságot, ezzel egyszersmind saját nagyapjukat, apjukat, önmagukat, a családjukat (lásd még: gyakorló elmebetegség). Ahhoz is súlyos zárványokra van szükség az agyban, ha valaki ezzel a személyes múlttal fröcsögve kommunistázik, megfeledkezve felelősségéről és saját szerepéről, a múltjáról, amivel igazából soha nem szakított, soha nem számolt el, csak zubbonyt váltott, Schmidt Mária ugyancsak elmebeteg Terror Háza-kiállítása szerint. A skizofrénia szériatartozék és alapkövetelmény a Fideszben a gátlástalanság mellett. Az ország közéletének egyetlen hivatalos kommunistája kommunistázza azokat, akik az EP-ben jogállami normákat kérnek számon a kommunista diktatúra felszámolása után fasiszta diktatúrát bevezető volt párttagokon és KISZ-titkárokon. Magyarország az elmeorvosoknak kivételes szakmai terep, valóságos paradicsom. Kövér ezen belül unikális darab, sehol nem található mintapéldánya a gyakorló elmebeteg kommunistának.
nepszava.us/kover-gyakorlo-elmebeteg-es-kommunista/
Eladott Ország
@Pegero:Ez éppenséggel azt mutatja, hogy a nagyapák, a fiak, és az unokák is kommunisták voltak, majd ez utóbbiak fasiszták lettek, akik a náci fajelméletből genetikai hibával azonosították a baloldaliságot, ezzel egyszersmind saját nagyapjukat, apjukat, önmagukat, a családjukat (lásd még: gyakorló elmebetegség). Ahhoz is súlyos zárványokra van szükség az agyban, ha valaki ezzel a személyes múlttal fröcsögve kommunistázik, megfeledkezve felelősségéről és saját szerepéről, a múltjáról, amivel igazából soha nem szakított, soha nem számolt el, csak zubbonyt váltott, Schmidt Mária ugyancsak elmebeteg Terror Háza-kiállítása szerint. A skizofrénia szériatartozék és alapkövetelmény a Fideszben a gátlástalanság mellett. Az ország közéletének egyetlen hivatalos kommunistája kommunistázza azokat, akik az EP-ben jogállami normákat kérnek számon a kommunista diktatúra felszámolása után fasiszta diktatúrát bevezető volt párttagokon és KISZ-titkárokon. Magyarország az elmeorvosoknak kivételes szakmai terep, valóságos paradicsom. Kövér ezen belül unikális darab, sehol nem található mintapéldánya a gyakorló elmebeteg kommunistának.
nepszava.us/kover-gyakorlo-elmebeteg-es-kommunista/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.