A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít – jelentette ki a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István úgy vélekedett: teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy.

A kormány válasza: Soros György

A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely "asszisztál" a "bevándorláspártiak" kampányához – fogalmazott.

Kérdésre felelve Hollik István közölte, hogy nincs újdonság Ahmed H. ügyében, továbbra is tárgyalnak Ciprussal. Ameddig az egyeztetések le nem zárulnak, a szír férfi idegenrendészeti őrizetben marad – tette hozzá.

A kormányszóvivő kijelentette: képmutatónak és visszataszítónak tartják, hogy azok, akik korábban kiálltak Ahmed H. szabadon bocsátásáért – például Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő –, most nem jelentkeznek, hogy be szeretnék fogadni a szír férfit.

"Kicsit hasonlít ez az ügy ahhoz, hogy Soros György tiltakozik a kerítés ellen, de természetesen a saját házát kerítéssel veszi körül" – mondta Hollik István.

(MTI)

(Fotó: MTI/Mónus Márton)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Néhány erkölcstelen bűnöző összedugta a borgőzös fejét annak idején a kollégiumi lábszagban és eldöntötték, hogy ők lesznek az ország leggazdagabb emberei. És belevágtak. Létrehozták a megfelelő vállalkozást, megvannak a szükséges üzletkötők, betanulták a szöveget, amitől nem is tudnak, nem is szabad eltérni. Ugyanazt mondja mindegyik mindenkor, minden kérdésre. Soros, migránsok. Ezek a varázsszavak. Ezzel házalnak, ezzel ijesztgetik ugyanazt a vásárlói kört, amit a többi ilyen csaló banda is mindig megcéloz. A hiszékenyeket, tudatlanokat, tájékozatlanokat, butákat, csodavárókat. Eladják nekik az illiberális humbugot, a határkerítést, Orbán Viktort, a vallást. Aki megveszi ezeket – az ár óriási: múlt, jelen jövő – azt megvédik a migránsoktól és Soros Györgytől. A saját maguk által létrehozott fiktív ellenségtől.
Amiért másokat letartóztatnak és bíróság elé állítanak, ugyanazért a legfőbb bűnbandát istenítik és védik. Ameddig elég pénzük van megvásárolni, megkenni a megfelelő embereket. De az a pénz nem végtelen, nem kiapadhatatlan. Az ellopható források kiapadnak. A jól betanított ügynökök szétszaladnak, a zsoldosok elpártolnak. Az istenített cégvezető és bűntársai a rendőrségi hírekben fognak felbukkanni. Majd akkor kell elmagyarázni, hogy micsoda sikeres politikai szövetségről is van itt szó. És akkor kell választ adni az egyszerű kérdésekre is. Olyanokra, mint például: honnan a kastély, miből vásárolta a földeket, bányákat, szőlőket, palotákat, luxusautókat, miből taníttatta a gyerekét külföldön, honnan a mama disznótelepe, az unoka szállodája, honnan a milliárdok? Ez az idő közeledik. A bűnszervezet jól felépített rendszere széthullik. Van aki már látja és menekül, mások még hisznek benne, hogy megúszhatják. Megint másoknak semmi más választásuk nincs, mint végigcsinálni. Egy dolog biztos: félnek. Nyüszítenek. Féljenek is, elég kárt csináltak. Mohók lettek. Telhetetlenek. Most azzal kell majd szembesülniük, hogy kevesebb ostoba ember van, mint hitték.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
frczibor
==-Itt találsz meztelen lanyok a városodban : My.Su/Lanyok
namihami
Maholnap már arra a kérdésre, hogy mi volt az ebéd, arra is Soros lesz a válasz.
Eladott Ország
@Frejianna: @frczibor: Vár a csúti kancigány gazdád. Farokra fel, indul a köcsögtöltés, mélytorok öblítés fogmosással.
uploads.disquscdn.com/images/d9376b59956ec1f319c171e0b03b98cd88013e8c5a78cabe39cf21cd9c61e7c8.gif?w=600&h=168
1magyar
Soros semmit sem tehetne ha a népet nem fordították volna maguk ellen a nyugdíjjogosultság járadékká tétele, rokkantak megalázása, na meg a mostani rabszolgatörvénnyel.
Aki ezeket kiagyalta azok váltják le a kormány.
Lepényleső
A bán uralma alatt tudjuk milyen a lét - elveszik a lé nagyobb részét?
Soros csak egy kicsit is ha többet hagyna - inkább ő jutna hatalomra?
Yoda69
Olvassátok el az alábbi cikket és osszatok meg. Nagyon jó
Sajna a propi nem engedte feltölteni

magyarhang.org/publicisztika/allaspont/2019/01/19/orban-viktor-es-a-nagy-bloff/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.