Találgatások indultak be a helyszínnel kapcsolatban.

Itt helyezik örök nyugalomra Andy Vajnát
Fotó: MTI

Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a kormány saját halottjának tekinti Vajnát, temetéséről gondoskodnak, minden ellenkező híresztelés dacára, Budapesten, a Fiumei úti temetőben lesz a végső nyughelye a kormánybiztosnak.

(hvg.hu)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Még szép, hogy a saját halottjának tekintik, hisz Andy jó fiú volt, önként adta át-vissza a javait a közösségnek, így otthon kaphatott infarktust, nem pedig egy rendőrautó hátsó ülésén. Miután ők tömték ki a mi pénzünkből, ő meg lerótta az alkotmányos illetéket, ennyi kijár neki. Akkor ezt is az adófizetők pénzéből rendezik - mert ugye szegény örökösnőtől nem lehet elvárni, hogy ő állja a cehhet, bár az is a mi pénzünkből lenne. És Andyt hányszor temetik majd újra?
Mindig, amikor kell majd O1G-nek egy kis cash? uploads.disquscdn.com/images/abafc1e82a3048b0c5dda8897359996c86cb8aac6e5455740fd6409db3aa30b8.jpg?w=600&h=590
uploads.disquscdn.com/images/e8975008d8dcd03abdf9ba387d407c3e69a23025a6940fdff53f6c5fcf1b316c.jpg?w=600&h=375
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Micike
Ez igen! Ez aztán a határorozottság a kormány részéről. Eldöntötték és slussz-passz! Az senkit nem érdekel, hogy Vajna Amerikában a fia és a szülei mellett akart nyugodni.
Eladott Ország
Még szép, hogy a saját halottjának tekintik, hisz Andy jó fiú volt, önként adta át-vissza a javait a közösségnek, így otthon kaphatott infarktust, nem pedig egy rendőrautó hátsó ülésén. Miután ők tömték ki a mi pénzünkből, ő meg lerótta az alkotmányos illetéket, ennyi kijár neki. Akkor ezt is az adófizetők pénzéből rendezik - mert ugye szegény örökösnőtől nem lehet elvárni, hogy ő állja a cehhet, bár az is a mi pénzünkből lenne. És Andyt hányszor temetik majd újra?
Mindig, amikor kell majd O1G-nek egy kis cash? uploads.disquscdn.com/images/abafc1e82a3048b0c5dda8897359996c86cb8aac6e5455740fd6409db3aa30b8.jpg?w=600&h=590
uploads.disquscdn.com/images/e8975008d8dcd03abdf9ba387d407c3e69a23025a6940fdff53f6c5fcf1b316c.jpg?w=600&h=375
RonaGyuri
Hogy is mondta Iván Ivanovics Sztalin temetése kapcsán: ennyi pénzből már az egész KB-t el lehetne temetni! =))
volvós
...érdekes lesz, az elhunyt végakaratával ellentétben !!!
volvós
A " víg őzvegymek " nincs pénze a temetésre...csóró lett !
1magyar
A gazdag örökös helyében szégyellném, hogy a szegény emberektől kell még ezt is elvenni a kormánynak.
Nem telik az örökségből?
Eladott Ország
@RonaGyuri: 11:47; Hruscsov ennyi pénzből számolt le a Sztálinizmussal és Berijával , építette ki a saját hűséges KB-jét. Az is sokba volt, nekünk meg a NER kiépítése.
kokopelli
@Micike: ...majd reklamál az "Andy",ha hideg lesz a fekhely? Fityisz-módus?! (;-))
Jozefina
Ez az olcsóbb megoldás!!! Még sem utazhat a fél fidesz-kdnp Los-Angelesbe egy temetésre!!?? Bár megtehetnék!!! Viszont ha a végrendeletével ellentétben Budapesten temetik el az is egy keresztényi cselekedet ugye KDNP???!!!
adrenalink
@volvós: 11:50-re Legfeljebb ha kiderül, hogy másképp végrendelkezett, jó szokásukhoz híven majd az éj leple alatt elvitetik...
Eladott Ország
@Jozefina: ma, 12:20; A csútit és bandáját be se engednék az USA-ba, el "Bungézták."
lampa laz
Ha igazán szerette volna a férjét, akkor a fia és a szülei mellé temetteti el. Így viszont, h mi álljuk a költségeket, csak biodíszletként fog részt venni az eseményen, mert ott O1G-jé lesz a főszerep.
Az azért elég hihetetlen, h az öreg ne rendelkezett volna arról, h hova helyezzék halála után. Kétlem, h itt akart volna maradni.
1magyar
@lampa laz: Szerintem is erről mindenki beszél vagy tudatja a hozzátartozóval,hogy temessék el.
Az pedig szent és megmásíthatatlan.
Ha nem úgy történik kísérteni fog.
lampa laz
@1magyar: "Ha nem úgy történik kísérteni fog." Kívánom, h valóság legyen...
1magyar
@lampa laz: Nálunk apám még életében elmondta, hol és hogyan temessük. Eszünkbe sem jutott volna megmásítani.
Igaz, megfenyegetett:( ha nem kívánsága szerint lesz, kísérteni fog.
Commenter
@lampa laz: nem hiszem el, hogy nem a fia mellett akart nyugodni. Élete legnagyobb törése volt, mindennap gondolt a fiára ezt mondta.Nem ismerjük a végrendeletet, igy csak találgathatunk, de szerintem orbán van elég aljas ahhoz, hogy meggyőzze a feleséget a saját igazáról azaz, hogy megéri a nemzet halottjának lenni, holott nem szól ez másról mint orbánról és egy újabb legendáról, trófeáról (szigorúan mint filmes és producer) és legendás hagyatékról amit begyűjthet. Szánalmasan átlátszó amit művel. Aki képes az utolsó kívánságot felülírni az a legalja, lelkileg-emberileg. Sajnos politikai szerepvállásásával végül azt érte el Andy Vajna, hogy nem nyugodhat békében?
papa.49
Mindenki nyugodjon le mivel a csutipatkány nem kívánatos Amerikában nem mehet oda, meg még jó páran a kompániából, így itt temetik el, oszt. slussz !!!
Az hogy a Bandi ta mit akart a csutit picit se izgatja !!!
lampa laz
@Commenter: Így igaz. Az aki az életét szinte ott kezdve élte le, minden szálával oda kötődve, annak ne lett volna az a kívánsága, h halála után az övéi mellett pihenhessen. Timike csak átutazó volt az életébe, egy kaland amit a végen még meg akart élni. De ő tudta és ismerte a betegségei súlyát és ezzel kapcsolatban intézkedett is, mint ahogy a cégeivel is megtette azt. Ha ezt az utolsó végakaratát bárki is megmásítja az tényleg egy szemét görény. Az özvegyéből is meg a "fő temetkezési vállalkozóból" aki nem más mint orbán, simán kinézem. Bár nem rajongtam a holivúdi endyért, azért ez mégis csak kicseszés vele azoktól, akikért olyan sokat tett.@Commenter:
lampa laz
@Commenter: jaj bocs, a végét egy kicsit elkapkodva újból betettelek, a telefoncsengés megijesztett.
Commenter
@lampa laz: nem hinném, hogy ne szerette volna Magyarországot, de biztos vagyok benne hogy a szülei és a fia többet jelentettek neki ennél a rezsimnél, ők pedig Amerikában vannak eltemetve.
Itt valami nagyon nem kerek, hiszen több forrás is elsőként azt mondta hogy amerikában lesz a temetés.
vadsanca
Mi van? A felesége nem viteti amcsiba? Talán nincs rá lé? A pénze meg kellet! Na erről ennyit! Nem szeretném véleményezni. A "saját halott" mint fogalom, számomra eléggé nonszensz. De biztos könnyű ezzel a kijelentéssel élni, ha nem a saját pénzem használom fel.
Úgyhogy, kedves magyar adófizetők -a kormány jóvoltából- megint van mire költenetek.
F_Viktor
"... a kormány saját halottjának tekinti Vajnát, temetéséről gondoskodnak..."

orbán annyira ragaszkodik vajna stróman 70 milliárdjához, hogy még temetését is közpénzből fizetik!? Ehhez azért pofa kell!
Qqberci
@vadsanca: Az első hír még az volt, hogy Amerikában temetik el, a szülei és a fia mellé. O1G-t viszont valószínűleg nem engedik be az USA-ba, így figyelmen kívül hagyva Vajna akaratát, saját halottá léptették elő és így itthon már O1G is részt tud venni a temetésen...
adrenalink
@F_Viktor: 23:06-ra Vajh' megint lesz -mostmár nemzethy- "kegyeleti bizottság", mint anno Puskás Ferencnek? :-(
F_Viktor
@adrenalink: Ha orbán és oligarchái látnak benne pénzt, akkor még mauzóleumot is építtetnek vajna strómannak, csak, hogy a fityeszes birkák a belépők árával fizethessenek nekik egy kis extra alkotmányos pénzt.
adrenalink
@F_Viktor: A Puskás hacacáré 186 millióba került. Ez vajon mennyibe fog fájni nekünk?
Eladott Ország
@adrenalink: A Puskás stadion építését átvette mangalicaszerelő,( megvette az előző kivitelező ZÁÉV-et) Lölő. A végösszeg ennek többszöröse lesz, az holtbiztos.
adrenalink
@Eladott Ország: Én a Puskás Ferenc temetésének költségéről pötyögtem 00:20-kor.
Eladott Ország
@adrenalink: Oké, bár az sem volt olcsó, 180 millió forintba került, de tőle nem sajnálom, megérdemelte.
papa.49
@adrenalink: tetszik ez a ,,család kérésére,, MIKOR MÁR NINCS SENKI A CSALÁDJÁBÓL !!!
Talán csak az első felesége él Amerikában, ha egyáltalán el vált attól is !!!
adrenalink
@Eladott Ország: 11:17-re Én, Veled ellentétben sajnálom ezt a pénz, Puskás nem ezt érdemelte! Kár, hogy Orbánt akkor még nem szállta meg a fene nagy puritánság...
m.magyarnarancs.hu/tudomany/puskas_ferenc_temetese_kapasbol_fole-66413
Eladott Ország
@adrenalink: Puskás név márka a világban, őt mindenki ismeri, még Kossuthnál is ismertebb, jobban cseng a neve. A fidesz nagyjai ha lopni kell ennyi pénzért le sem hajolnak. Az országból milliárdokat vittek már ki abban is világ legjobbjai között vagyunk.
papa.49
@adrenalink: Én is sajnálom az ilyen haccacárékra elszórt milliókat, milliárdokat, temessék el tisztességes emberi körülmények között, de ne akarjanak versenyezni az amerikai elnöki temetésekkel !!!
Azt meg végképp utálom mikor ilyen ,,macskjancsik,, felkapaszkodnak olyan emberek hírnevére, amiért ők semmit nem tettek !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.