Elkezdődött a Dózsa György úti baleset tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az elsőrendű vádlott M. Richárd, akit egy biciklis bántalmazásával is megvádoltak, de ez korábban történt.

"Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!" – kiáltotta M. Richárd, amikor BMW-jével leszorított egy biciklist

Az elsőrendű vádlott M. Richárd az ellene és két fő ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények miatt, a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper előkészítő tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében 2019. január 25-én. MTI/Kovács Tamás

M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken.

Az előkészítő tárgyaláson az ügyész ismertette a vád lényegét, amely szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedessel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval.

Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője – a per harmadrendű vádlottja – pedig életveszélyes megsérült.

Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett. M. Richárdnak elsősorban a megengedett sebesség jelentős túllépése róható fel, a másik sofőrnek pedig a szabálytalan kanyarodás és az, hogy a szembejövő forgalomnak nem adta meg az elsőbbséget.

Emellett M. Richárdnak nem volt érvényes vezetői engedélye, a karambolt megelőző napokban kokaint fogyasztott, bár ez az ütközésnél nem játszott szerepet.

Az ügyész kitért arra is, hogy ha a harmadrendű vádlott szabályosan kanyarodik, akkor a baleset elkerülhető lett volna.

Az ügyészség e vádpont miatt halálos közúti baleset gondtalan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak:

Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!

Ezután

az elsőrendű vádlott belerúgott a biciklisbe, társa – a per másodrendű vádlottja – pedig arcon ütötte.

Az ügyész szerint ebben a vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg.

Az ügyész azt indítványozta, hogy ha M. Richárd elismeri bűnösségét, akkor kapjon 7 év 2 hónap szabadságvesztést és véglegesen tiltsák el a járművezetésről, a harmadrendű vádlottat pedig beismerés esetén két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsa a bíróság, továbbá tiltsa el egy évre a járművezetéstől.

M. Richárd a tárgyaláson részben elismerte bűnösségét.

A 2015-ös cselekménnyel kapcsolatban elismerte a garázdaságot, ami – mint mondta – "butaság" volt, és elnézést kért miatta. A közúti veszélyeztetést azonban vitatta.

A két halálos áldozatot követelő 2017-es balesetről szólva pedig azt mondta: "mindenki számára tragédia, őszintén sajnálom az elhunytakat". A vádirati tényállással kapcsolatban először közölte, hogy "mindennel egyetért", viszont vitatta a járműve haladásával, sebességével kapcsolatos megállapításokat.

A másik autó vezetője, a harmadrendű vádlott annyit mondott, hogy "nem érzi magát hibásnak", ügyvédje pedig felmentést kért. Mint mondta, a tényállást elfogadják, de jogilag az ügyészségtől eltérően értékelik a történteket.

"Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!" – kiáltotta M. Richárd, amikor BMW-jével leszorított egy biciklist

Az elsőrendű vádlott M. Richárd az ellene és két fő ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények miatt, a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper előkészítő tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében 2019. január 25-én. MTI/Kovács Tamás

M. Richárd védője kérte ügyfele előzetes letartóztatásának megszüntetését. Elsősorban arra hivatkozott, hogy védence szívműtét előtt áll. M. Richárd ezzel kapcsolatban azt hangoztatta:

tényleg életmentő műtétre van szükségem

A bíróság azonban elutasította az indítványt, miután az előzetes letartóztatás elrendelése elleni fellebbezés elbírálása még folyamatban van a másodfokú bíróságon.

M. Richárdot csuklyás kommandósok kísérték az előkészítő ülésre.

A bíróság a másodrendű vádlott ügyében márciusban tart előkészítő ülést, az érdemi tárgyalás, a bizonyítás pedig áprilisban kezdődik a Dózsa György úti halálos baleset ügyében.

M. Richárdot 2006-ban az úgynevezett kecskeméti maffiaperben 8 év szabadságvesztésre ítélték jogerősen.

A Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet "katonájaként" mondták ki a bűnösségét. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, épp egy rivális bandával való leszámolásra készültek.

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Rogán a zsebben. Innentől meg fidesz jogállam, szóval inkább valami kitüntetést fog kapni. Az áldozat meg sorosügynök lesz..Ennyi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
@qxy: majd, ha elengedik a kezét!
Márpedig egy hithü fideszes kezét nem igazán engedik el!
Rogánék!
balos
@Zeta: Nem sokáig eszi a "fekete-kenyeret"!Egy infraktús és...
Zeta
@balos: hogy nelegyen daloskedvében?
Lepényleső
Keresztgyereknek ez kijár? Teheti azt amiért másnak börtön jár?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.