Újra napirenden van vasúti mellékvonalak bezárása 

Felszámolná mellékvonalakat a Fidesz. Tizennégy szakasz van veszélyben, de az önkormányzati választások előtt jegelnék az ügyet – tudta meg a Népszava.

Értesüléseik szerint a vonalszakaszok megszüntetésének előkészítését jelzi az is, hogy Fónagy János államtitkár irányításával már javában tart a párhuzamosságokat csökkenteni hivatott egységes országos vasúti- és buszmenetrend létrehozása. A hírt megerősítette a lapnak a Közlekedő Tömeg Egyesület egyik alapítója, Gyöngyösi Máté is.

Összesen 14 vasúti mellékvonalat szüntetne meg a kormány

Gyöngyösi emlékeztetett: a MÁV Start Zrt. már tavaly két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vasútvonalon is arra írt ki közbeszerzési pályázatot, hogy a szerelvényeket autóbusszal váltsák ki. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ugyan egyelőre megakadályozta, hogy a kiírásban szereplő december 9-e legyen az utolsó nap, amikor vonat jár a Nyíregyháza-Nyírbátor és a Mátészalka-Csenger vonalon, de a tárca csak általánosságokat közölt a vonalak bezárásával kapcsolatban. A Népszava úgy tudja, hogy a tárca elszánt:

további 12 szárnyvonalat akarnak felszámolni, mert a cég többmilliárdos hiányából faragniuk kell. A korábbi két megszüntetésre ítélt szakasszal együtt 14 vonalat számolnának fel.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Népszava)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Érdekes, amikor balos kormány volt, ebből mekkora uszítást csináltak, hogy ez egy támadás a nemzet ellen!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
világos a mocskos hazaáruló komcsik ócska gazdaságossági okokra hivatkozva akarták megszüntetni a kihasználatlan szárnyvonalakt, de most népünk szeme-fénye az ország, a nemzet érdekében teszi! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: s különben is aki vonatozni akar az menjen az orbán-kisvasútra! =))
1magyar
Sokszor látom hogy 10-en sem utaznak egy szerelvényen, ebből 5 biztosan ingyen nyugdíjas, tehát nem éri meg.
Talán ha ingyen lenne akkor kiváltaná a buszokat.
Gauntlet
Érdekes, amikor balos kormány volt, ebből mekkora uszítást csináltak, hogy ez egy támadás a nemzet ellen!
csipetke
Elsőként a kisvasutat kellene megszüntetni,mert csak viszi a pénzt.Ami csak veszteséget termel,azt minek fenntartani?Ugyanez vonatkozhatna a sok felesleges stadionra is,fene se tudja hány milliárdba kerül a fenntartásuk.
desiro
Akkoriban még dolgoztam mint mozdvez, volt rálátásom, és jogos volt a azoknak a vonalaknak a bezárása. Majd jött a fitymasz kormány és vehemensen ordibálta újra indítjuk a vonalakat aztán szép csendben leállították újra. Most további 14 vonalat zár be.
A nyírségi kis vasutat amit ellopott a csuti, gazdaságosan üzemelt sokan használták munkába járásra.
Hogy is van ez? Ja lölőke vett 1 újabb bankot, és a Zala Erdő zrt-ét.
solidedge
Vasutas mesélte kiszámolták hogy ha a 3 utast akiket éppen akkor vittek a szerelvényen taxival vitették volna haza olcsóbban megúszták volna. Elmondása szerint egy kilométer megtett út 10 ezer forintjába kerül a MÁV-nak.
Qqberci
Ha nem költenek egy vasútvonalra meg elrekvirálják a gépeti a felcsutka expresszhez, akkor az lerongyolódik és a kutya se akarja használni, Ettől veszteséges lesz és akkor már csek meg kell szüntetni. A nyírségi kisvasút is lehetett volna nyereséges túristaattrakció, ha a háborúban leszakadt balsai Tisza-hidat felépítik és helyreáll a Nyíregyháza -Sárospatak összeköttetés...
wpym
Fejlesztes, ujjaepites hianyaban ez a legjobb megoldas. Ez enyhitene a letszamhiany okozta gondon is. Tovabbi pozitivum lenne, ha bizonyos ejszakai, hajnali vonatok is megszunnenek.
ittott
@wpym: sőT hajtányokat adnának tisztelt utazóknak, ez segítene az elpuhultság csőkknetésében is. IZMÁBAN ÉL A MAGYAR
wpym
@ittott: Ne aprozzuk el: toljak a vonatokat az utasok.
papa.49
Pontosan a FÓnagy verte legjobban a pofáját 2010. ben akkor most mit hazudsz vén szemétláda !!!
lusta
Vegyünk egy nyírségi példát. Csigafutás. Erről van szó. Ahelyett, hogy felújítanák, hagyják tönkremenni. Utána persze csodálkonak, hogy nincs utas. Vegyünk egy lengyel példát. Az Alsósziléziai Vasút egyre több korábban bezárt vonalat újranyit és korszerűsít. Az utasszámnövekedés meg hatalmas. 2012-2017 között 75%-al nőtt az utaslétszám.
sokanvagyunk
A kisfalvakba, tanyákba már bevezetett víz- és villanyhálózatot mikor kezdik "racionalizálni"?
KisGenyo2
Az egész MÁV-ot fel kellene számolni...
Mobil123
A "mocskos tetű elmúltnyolcév" amikor ezt tette mekkora ugatás volt .
lusta
@KisGenyo2: Nem felszámolni kell, hanem a kötöttpályás személyszállítás monopóliumát kellene felszámolni.
görbetükör
Hogy is mondta Petőfi:

Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.

Miért nem csináltatok
Eddig is már?... vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.
Nessy
Na, Fónagy NERtárs is megvilágosodott! Akkor volt nagy fogadkozás, hogy ők ilyet! Szó se lehet róla. Most szépen megcsinálják. Aztán lesz egy busz oda - vissza reggel, meg délután! Természetesen, akik munkát keresnek, ilyen településekről, majd találnak a legközelebbi városba! Utazás? Oldják meg!
Sajnos a teleportáció csak Star Trek filmekben létezik.
wpym
@KisGenyo2: Egyetertek, de akkor a millio ingyenelo, nem dolgozo, semmirekello penz nelkul maradna.
Commenter
Nem baj. Lényeg, hogy a felcsúti kisvasút nyereségesen dübörög, kit érdekel a MÁV?
namihami
Helyes, szüntessék meg. De ne csak ezeket, hanem mindet.
Szavazni úgyis a falujában kell a parasztjának, egyébként meg mi a francnak kóricâl? Elégedjen meg az MTv1-gyel, a Tv2-vel és a Kossuth rádióval. A végén még kinyílna a csipája, attól meg az Isten óvja meg a Fidesz hatalmat.
Nekik a narancsfalva a cél. És ezét bizony tenni kell. ...tesznek is...
sokanvagyunk
A mellékvonalakat nevezzék át kisvasútnak, biztos lesz rá pénz és akarat a működtetésükre.
justhpeter
Úgy olvastam a Nyékládháza-Tiszaújváros vonalat is be akarják zárni. A MOL mit szól hozzá ?
nezelodo
Nahát, pedig a 2010-es választások előtt mindet meg akarták nyitni. Van olyan is, amit felújítottak, nagy pártcsinnadrattával át is adták, most pedig bezárják. Még szerencse, hogy az akkori kampányukban csak hazudták szokásuk szerint a kis posták újranyitását, így azokat most nem kell legalább bezárni. Így megy ez hazudóséknál...
Lepényleső
...az első hónapban,a már megszüntetett 154 mellé,egyenlőre,hiszen ez a kormány jobban
teljesít mint közösen az összes elődje?
lusta
@justhpeter: Csak a személyszállítás szűnik meg. Ez azért is érdekes, mert Tiszaújvárosból Budapestre és vissza még mindig a vasút a legjobb.
justhpeter
@lusta: Ezt én is így gondolom, de a busz gyakrabban jár Miskolc irányába, tehát az elviszi a rövid távú utasokat. Viszont a személyforgalom megszüntetésével így is fenn kell tartani a pályát a teher forgalom számára, viszont elveszti a hosszabb távú utasokat.
vadsanca
Elsősorban olcsóbban kellene értékesíteni a tömegközlekedési szolgáltatásokat!
Másodsorban a felcsúti kisvasút mennyi hasznot termel?
De visszatérve az első gondolathoz. Kevesebb embert kell alkalmazni a meglévő feladatokra és ésszerűen kell működtetni a vonalakat. De hát.,az Ész az nagy úr! Az meg nem soknak van ebben az országban. Legalább is ami a vezetőinket illeti.
KisGenyo2
@wpym: Ha az összes MÁV dolgozó közmunkabéren maradhatna otthon, amíg nem lesz nyugger, vagy nem talál másik állást, 1500 új buszt vennének évente a volánoknak, 2000 fővel nőne a buszsofőr állomány, még akkor is kevesebb mint fele annyiba kerülne mint a MÁV jelenleg. ;-)
KisGenyo2
@lusta: Nem kell felszámolni, csak ne legyen állami. ;-)
Papuska1
Nem értek egyet egyetlen vasútvonal megszüntetésével sem! Némi korszerűsítéssel és racionalizálással minden vonal vesztesége csökkenthető! Ha a környezetbarátságot is figyelembe vesszük, összességében gazdaságossá tehető! A ráfizetéses vonalak kihasználatlansága a lassúságukból, a korszerűtlen kocsikból adódik. Automatizálással, pályakorszerűsítéssel, villamosítással, gyors modern helyi vonatok beállításával, főként Uniós pénzből tartósan a vasúton tartható lenne a forgalom, sőt némi teherforgalomra is esély lenne. Túl sok kamion füstöl üreg dízelmotorokkal az utakon! Pont ezeken az útvonalakon is.
lusta
@justhpeter: A buszok nem mennek be Nyékre az állomáshoz, Miskolcon meg a Tiszaihoz.
wpym
@KisGenyo2: Tessek Homolya es Csepke kartarsaknak eloadni...lol
advocat
@Papuska1: Nézve Európát, nem igazán érthető. Mindenhol (akár Szerbia, akár Ausztria, stb.) szűnnek meg a vasutak. Csak a fővonalak maradnak. Meg hétvégére - esetleg - turista mutatványnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.