Pénteken jelenik meg az új 500 forintos bankjegy a forgalomban, a régi típusú 500 forintosokkal 2019. október 31-ig lehet majd fizetni – mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Pénteken jelenik meg az új 500 forintos a forgalomban
Fotó: mnb.hu

Hozzátette, november 1-től

a régi típusú 500 forintosok nem értéktelenednek el, hiszen azokat a hitelintézetek 3 évig, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli.

Pataki Tibor az új 500 forintos bankjegyről elmondta, hogy vöröses piros lesz a színe, közepén egy vágtató ló motívuma látható, amely forgatásra elszíneződik. Megjegyezte, a papírpénzt ellátták hologram fóliával, illetve olyan jelzésekkel is, amelyek csak UV lámpa alatt láthatók.

Kiemelte, Magyarország még soha nem volt olyan jó helyzetben a hamisításokat tekintve mint most: voltak olyan évek, amikor 10-12 ezer darab hamisítvány is előfordult, míg tavaly a számuk nem érte el az 500-at. Ez pedig vélhetően a megújult bankjegyeknek is köszönhető – tette hozzá az MNB igazgatója.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Ugyanolyan gusztustalan ocsmany, mint az 5000-es.
rokker33
@wpym: az 1000-2000 forintos is ocsmány az 500 as és az 5000 res is a tervezőnek nincs sok érzéke a szép bankjegyek tervezésére ! Valószínűleg senki sem akart vagy akar hamisítani 500-1000 vagy 2000 es bankjegyeket, mert alapból nincs értéke az előállítása többe kerülne mint amit valójában ér!
kereső
Na végre. Most már mindegyiken matolcsy aláirása szerepel. Ezért volt az egész!Még hiú is!
Eladott Ország
Az a paripa ott mi a faszom? Megint lovas nemzet lettünk? Vagy a táltosként dübörgő magyar gazdaság az? Vagy csak a Ferrarit vesszük meg? A hátulján a romos, ostromlott stadiont értem.
uploads.disquscdn.com/images/cfbc997d2c114a06d4be35cfbe9fa7e84a3e4b17aa336d085aa3d53b56b8b919.jpg?w=600&h=277
Értéke a megjelenés pillanatában: uploads.disquscdn.com/images/091b9939f3f98e485926bcf8dcb4f4fa0963de36917182f311fb3c5fcfcd5172.jpg?w=600&h=262
Ez semmi. Kína 2025-ben már a Forintot fogja bevezetni, mert Mo. jobban teljesít!
Eladott Ország
Románia 2024-re bevezetné az eurót. Jobban teljesít!
444.hu/2019/02/01/romania-2024-re-bevezetne-az-eurot
Orbán ígérte: 2024-re kivezetné M.országot az unióból...
horseman
@wpym: @rokker33: Szerintem azért tartjátok ocsmánynak mert nincs elég belőle:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.