Rendkívüli sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrök arról, hogy nem baleset történt január 23-án, amikor kiégett a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai kollégiumának egyik emelete. Fiatalok körömlakklemosóval belocsoltak egy szivacsot, majd meggyújtották az épületben. Ettől keletkezett a tűz.

A tájékoztatót Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Palotás Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának szakmai helyettese tartotta. 

Tinédzserek gyújtották fel szándékosan a Ráday utcai kollégiumot – a tűzben egy négygyermekes édesapa halt meg

Kollégium égő épülete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren 2019. január 23-án. Az égő házban a tűzoltók egy holttestet találtak. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrség pénteken délután jelentette be: szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Ráday utcai kollégium Budapesten.

A gyanúsítottak fiatalok, elfogták őket, mindhárman budapestiek.

A rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy három embert gyanúsítottként hallgattak ki:

két 15 éves, és egy 16 éves fiatalt.

Kiderült, hogy már korábban gondolkodtak azon, hogy fel kellene gyújtaniuk valamit, és ezt a tervüket a kollégiumban valósították meg:

körömlakklemosóval leöntött szivacsot gyújtottak meg, annak lángjai továbbterjedtek, így keletkezett az emberhalállal végződött tűzeset a református kollégiumban.

Tinédzserek gyújtották fel szándékosan a Ráday utcai kollégiumot – a tűzben egy négygyermekes édesapa halt meg

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Palotás Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai helyettese a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai kollégiumában keletkezett tűzesetről tartott sajtótájékoztatón a rendőrség Teve utcai székházában 2019. február 1-jén. A rendőrség szerint szándékos gyújtogatás miatt égett ki a kollégium, amelynek során egy ember életét vesztette. MTI/Balogh Zoltán

Az Origo tudósítója szerint a három fiú a nyomozóknak azt mondta,

a gyújtogatás előtt már beszélgettek arról, hogy valamit fel kellene gyújtani, a körömlakklemosót is együtt vették, hogy azt használják majd erre. Ötletelés közben látták meg a szivacsot. Egyikük lelocsolta, a másik felgyújtotta.

Bevallásuk szerint a falnak támasztott matrac úgy lángolt, mint egy kémény. A szakértői vizsgálatok alapján megállapították, hogy a nagy tüzet az okozta, hogy a fal mögötti lépcsőházban éghető anyagok voltak, a tetején pedig egy nyitott ablak.

A fiúk azt mondták,

csak heccnek szánták.

A három tini szabadlábon védekezhet.

Mint ismert, január 23-án este gyulladt ki a budapesti Ráday utcában található református kollégium, a tűzben egy ember életét vesztette.

Az áldozat egy négygyermekes, veszprémi családapa, 46 esztendős volt. 

A férfi egy pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozott. Épp doktori munkáján dolgozott, ezért volt Budapesten. 

A közel kilencven ott tartózkodó közül egyedül ő nem tudott elmenekülni a pillanatok alatt felcsapó lángok elől. Holttestét az egyik lépcsőfordulóban találták meg.

Maga volt az életöröm. Nagyon szerettem vele beszélgetni, feltöltődtem már akkor is, ha csak a közelében voltam. Megfontolt, nyugodt, nagyon bölcs ember volt. Kevés ilyen kiegyensúlyozott embert ismerek. Nagyon nehéz róla múlt időben beszélni. A gyermekeit és a feleségét nagyon-nagyon sajnálom, mert ők így hatan egy annyira szép, harmóniát árasztó megbonthatatlan egységet alkottak

emlékezett róla korábban egy barát.

Forrás: Blikk, Origo

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@Shikari: már a református tanoncok is libsik? Nahát, hogy mik vannak és hogy kell vigyázni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szalaicrz
--Talál Meztelen Lányok a tied környéken itt : My.Su/Lanyok
ittott
ezek kollégisták voltak? mert ez egy egyházi kollégium volt. lehet felmenteni őket. Lucifer volt a ...
kolnidre
A keresztény fiatalok csak vicceltek.Mindhármat lehet élve eltemetni.Dicsértessék.
görbetükör
Meglehet, semmi büntit nem kapnak, mert "fiatalok".
Pedig legalább húsz év börtönt érdemelne mindegyik!
görbetükör
@Shikari: már a református tanoncok is libsik? Nahát, hogy mik vannak és hogy kell vigyázni!
csak úgy....
@Shikari: tibikém! kurva nagy káosz van a buksidban.
nézesd meg magad, talán egy lappangó agydaganat !?
Papuska1
@m73: Az a történelmi liberalizmus és a mai gazdasági és politikai alapon működő inkább anarchista liberalizmus köszönő viszonyban sincs egymással. Milyen szabadság az, amiben megmondják, hogy mit szabad mondani és mit nem, büntetés terhe mellett. Milyen szabadság az, amiben nem lehet kimondani azt, amit gondol az ember? Milyen szabadság az, ahol nincs rend? A szabadság és a rend együtt képes normális világot fenntartani! A mai liberálisok több tabut állítanak fel, mint amennyit a legdurvább diktatúrák állítottak fel egykor, és nem biztosítják a szabadság legfontosabb feltételét a polgárok biztonságát! Lehet valamire azt mondani, hogy "liberális" ha azt csak megcsúfolja! Egyébként nem tudom kik gyújtogattak és milyen volt a világnézetük. Ez most még valamiért titok.
Dr plágium
Ezért a tettükért minimum előzetesben kellene lenniük!
RonaGyuri
@görbetükör: ez egy retardált barom nem érti amit olvas, csak röfög! =))
Papuska1
@m73: Szerinted. Mások szerint nálunk van a világon az egyik legnagyobb szólásszabadság. Van, aki ezt meg is tapasztalta, például a németeknél, de más nyugati országban is. Ha valaki nemzetben, származásban gondolkodik, szerintetek rasszista. Hol a szabad gondolkodás határa. Azt pedig, hogy az egyik embernek előnye van valamiben, a másiknak meg hátránya ebből, valahogy nem tapasztalom. Tudnál erre példát mondani. Érdekelne. A rend területén én is érzek hiányosságokat, de ezt inkább a helyi anarchisták okozzák, meg egy kis puhaság a hatalom részéről. Másutt nem lehetne bizonyítékok nélkül vádaskodni, tudatosan elferdített dolgokkal embereket hergelni, tények nélkül befeketíteni embereket, csak politikai beállítódásuk szerint. Ezt másutt büntetik, vagy bizonyítani kell. Nálunk ez szinte korlátlanul lehet. Hogy is van ez?
csak úgy....
szabadlábon, nem csak a fideszes szülök gyermekei védekezhetnek ?
no, meg az M. Ricsi...
Csizmás Kond
...ez már haladás...kitaláltátok, hogy csakis fideszesek lehettek...brávó...
csak úgy....
@Papuska Sok okos dolgot olvastam töled,de ez sántít!
A köz tv. nem olassa be az ellenzéki híreket , nem is állnak szóba ellenzéki politikusokkal , max. a pálfordulós Volner vagy a polit ripacs ,modoros Morvai Krisztit és az MSZP böl ,gondolom pénzért és nem meggyözödésböl átvedlett Szili Katicának!
Csak nem attól van,szerinted szólás szabadság,hogy én Neked válaszolhattam!?
Eladott Ország
Az Index cikkéből: "A tűzeset után Orbán Viktor is ellátogatott a használhatatlanná vált kollégiumba, amit valószínűleg teljesen le fognak bontani." Vajon ki és mit szeretne a helyére építeni? A jó kurva életbe már. Annyi pénzt kap az egyház, hogy annyi a világon nincs, és akkor basznak megfelelni a tűzvédelmi szabályoknak? Egy kollégium ráadásul?! Hát nem is üzemelhetnének, mert alapból életveszélyes így.. Most a gyújtogatás egy dolog, viseljék a következményeit a tettüknek. De egy matrac felgyújtásától nem lett volna szabad így leégnie az épületnek, pláne, hogy kintről indult. Hogy a faszba égett le akkor, ha kintről indult az egész? Füstjelző rendszer? Tűzoltórendszer miért nincs egy kollégiumban? Vagy ott nem kötelező, csak a vendéglátóhelyeket basztatják azok kialakításával? Valahogy nem stimmel annyira a dolog, de egyszer nyilatkozhatnának értelmesen is...
csak úgy....
@Csizmás Kond: nincsenek ketrecben ,micim ...,szerinted "cigók" voltak ?
Papuska1
@csak úgy...: @csak úgy...: Azt hiszem a "közTV" fogalmával van valami problémád. A KözTV azt jelenti, hogy az emberek által a "köz" képviseletére választottak üzemeltetik, és azt kell képviselnie. Nem azt jelenti, hogy tájékozatlan emberek megtévesztésére és polgárháború kirobbantására alkalmas, torzításokat beolvashasson bárki, vagy aki úgy gondolja és nem tudott nyerni a választásokon, az mondja meg a tutit, ráadásul külföldi uszítók által fizetett egyének, akik célja, hogy az erős Magyarország szétessen és ne tudja a jobboldali kormány egész Európában végigvinni a kampányát, aminek segítségével meggyengül az Európai baloldal. Ezért káoszt, anarchiát idéznének elő itthon, véletlenül éppen a sorsdöntő Uniós választás előtt. Mintha Ukrajnában és még néhány közép-kelet-Európai országban, biztos véletlenül történtek volna a dolgok. Most háborúznak és éheznek az emberek. Biztos ez volt a "nép" akarata?
Persze programot, ha sikerül káoszt kelteni, vagy egyáltalán bármi jövőképet nem tudnak adni, a balhét csinálók és megtévesztett társaik. Járjunk úgy, mint az Ukránok, éhezés, káosz! Ez volna a cél? Tényleg ez a Magyarok érdeke? Lehet, hogy ez néhány a baloldaliságot eszközül használó nyugati manipulátor érdeke inkább? Tényleg lehet ennyi véletlen egyezés? Na ne már!
csak úgy....
@Papuska1: Fogadok,hogy nem én vagyok a "köz TV" fogalmával öszze zavarodva!
Az esetleges más pártokra szavazók adó pénzeik is ott landolnak az úgy nevezett "köz TV" nél ,ami reggeltöl-estig a fidesznek melózik és csak a sorost fossa meg migráncsot !
Nem tudom,hogy jelenleg mi a Magyarok érdeke de biztos vagyok benne,hogy nem ez a két kulacsos ,ide nyalok oda köpök és fordítva politika! Nem vagyok baloldali sem liberális, sött !
Teszek az összes politikai pártra,föleg azokra kik a csórók hátán nagyzolnak és a gyerekkori álmaikat valósítják meg,ha törik ha szakad.
Eladott Ország
@csak úgy...: tegnap, 16:25; Az is érdekes, hogy a mai híradásokban ismét elhangzott, hogy az épületet el kell bontani. Ez az épület nem könnyűszerkezetes volt, hogy rommá égett, hogy ne lehessen gazdaságosan helyreállítani. Ez a telek valakinek kell, és nagy valószínűséggel, ahogy a bűnöző csúti cigány is mondta, valahol a közelben új kollégiumot kell építeni. Vajon miért nem lehet ott új kollégiumot építeni, ha már el kell bontani?!
Papuska1
@Eladott Ország: Egy pillanatig sem állítom, hogy a FIDESZ tökéletes. Tökéletes politikai erő nincs, még sehol nem produkáltak ilyet, legfeljebb többet, vagy kevesebbet lehet tudni a háttér dolgairól. Ugyanakkor manapság a politikusok nélküli világ sem létezik sehol.Ez a demokrácia alapja, persze tökéletes demokrácia sincs! Nyugaton a cenzúra és a politika sajátos működése a mi egykori "szocializmusunkhoz" hasonlóan ügyesen elleplezi a hibákat (bűnöket). Ennyire nyílt és a dolgokba belelátni engedő politika még soha nem volt nálunk. Aki nem vak, látja a hibákat és a jót is! Aki kicsit belelát az "elődök" világába, az képes reálisan értékelni. Nincs jó, csak kevésbé rossz! A politika lényege a manipuláció, a biztonsági tartalékok képzése és a hatalom megtartásának célja. Ezt nem lehet tőle elvitatni. Ugyanakkor az is adottság, hogy jobb, hihetőbb programmal, a választásokon minden politikai aktuális hatalom megdönthető. Persze, ha nem tud senki hihetőbb és mindenki számára elfogadhatóbb programot csinálni, mint a hatalmon lévők, akkor ők vannak előnyben és nyernek. Azt is látni kell, hogy a fővárosban csak a lakosság 1/5-e él. A fővárosiaknak tetsző program kétharmadot jelent az ellenzéknek. A vidék, népi és nemzeti gondolkodású. Ilyen program nélkül nem lehet győzni hazánkban, legfeljebb országos káoszt kirobbantani! Valahogy vagy a nyugatnak lehet kedvezni, vagy a velük kritikus nemzeti érzelmű magyaroknak. A kettő együtt nem megy! Szerintem Trianon után még 2-300 évig így lesz!
Eladott Ország
@Papuska1: A fidesz nem politikai párt ha nem egy bűnöző banda, politikai prostituáltak szövetsége, aki ugyanúgy leszarja a vidék Magyarországát is. A fidesznek programja, csak a lopott közpénzmiliárdok védelme. Fényes bizonyíték arra, hogy a volt keleti blokkot is már csak ánuszrózsán csókoljuk, ha így haladunk a bulgárokét is!
Pálinkás Pál
Cseppet sem tisztelt polpot... tehát ezek után ha valaki felgyújt valamit heccből...és bennég valaki,akkor nem kell olyan büntetésre számítania az emberölésért,ami indokolná az előzetest??
nem gondolod te mocskos fideszbáb,hogy ezt majd precedensként fogják emlegetni???
Papuska1
@Eladott Ország: Na például itt kezdődik. Dühödten állítasz olyat, amit annyian skandálnak és állítanak, de bizonyítékot még senkitől nem hallottam, csak olyan demagóg állításokat, amik erősen sántítanak. Nyugaton (és még számos normális országban) ilyen állításokért, ha azt konkrétan nem tudja bizonyítani valaki, büntetnek. Ez nem szólásszabadság! Egy nagyon rafinált módon tömegesen terjesztett rágalom, amit egyetlen bíróság sem igazolt még, nagyon aljas módszer egy kormány lejáratására. Pont erről beszélek. Válogatott csúsztatásokkal félrevezetve az embereket próbálják egyesek összezavarni a valóságot kevésbé ismerő, hozzá nem értő embereket. Pont erről beszélek. Írj egy példát arra, hogy mikor és ki lopott (konkrétan lopott és nem törvényesen a saját belátása szerint, amire jogosítást kapott) vett el pénzt. Várom a konkrét esetet. Nem a demagóg csúsztatott hazugságokat (nyugdíjopénz stb.) hanem valódi példát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.