Január 23-án este gyulladt ki a budapesti Ráday utcában található református kollégium, a tűzben egy ember életét vesztette.

A Károli Gáspár Református Egyetem budapesti, Ráday utcai kollégiumában történt tűzért felelős kamaszok büntetésének várható tartama

nem indokolja a letartóztatást, ezért védekezhetnek szabadlábon

– magyarázta Borbély Zoltán jogász az M1-en.

Emlékeztetett, hogy a rendőrség közveszélyokozás miatt hallgatta ki a három fiút; és

bár nem élet kioltását célozta a gyújtogatás, a közveszélyokozás a veszély tekintetében szándékosnak minősül.

Ez nagyon súlyos bűncselekmény, a fiatalok heccnek gondolták a tettüket, amelynek végül egy négygyerekes családapa esett áldozatul – fűzte hozzá.

Kollégiumi gyújtogatás: nem indokolt a letartóztatás

Tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrök arról, hogy nem baleset történt január 23-án, amikor kiégett a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai kollégiumának egyik emelete.

A fiatalok körömlakklemosóval belocsoltak egy szivacsot, majd meggyújtották az épületben. Ettől keletkezett a tűz.

Három embert gyanúsítottként hallgattak ki: két 15 éves, és egy 16 éves fiatalt.

Kiderült, hogy már korábban gondolkodtak azon, hogy fel kellene gyújtaniuk valamit, és ezt a tervüket a kollégiumban valósították meg. 

Mint ismert, január 23-án este gyulladt ki a budapesti Ráday utcában található református kollégium, a tűzben egy ember életét vesztette.

Az áldozat egy négygyermekes, veszprémi családapa, 46 esztendős volt.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
csak nem romániai, magukat magyarnak nevezők voltak???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
@Mirabilis: Azt nem tudhatjuk...mindenesetre érdekes, hogy egy szelet csoki miatt börtönbe küldhetnek már gyerekeket. Őket pedig nyilvánvalóan nem.
kapos.hu/hirek/kek_hirek/2010-09-02/egy_csoki_ellopasaert_is_bortonbe_kerulhet_a_kaposvari_diak.html
DR PRÉDlKÁTOR
baszD+ már csokilopásért is előzetesbe vágják az állampolgárt! Ébresztő barmok! Itt egy EMBER az életét vesztette 3 kiskcsg miatt!
vacsi
@DR PRÉDlKÁTOR: Itt nem 3 kisköcsögről van szó, hanem 3 mocsokról beszélünk, akik pontosan tudták - hisz ezzel a céllal vették a körömlakklemosót -, hogy ha egy habszivacs matracot meggyújtanak, az akkora tüzet okoz, hogy halálos áldozat is lesz. Az csak a jószerencsén múlt, hogy a többiek ki tudtak menekülni az épületből! Ez nagyon is szándékos volt, még ha nem is pontosan a szerencsétlen áldozatot akarták megölni, hanem bárkit!
Cicamama55
@DR PRÉDlKÁTOR: www.magyarkurir.hu/hirek/zoli-nagyon-szerette-az-eletet?fbclid=IwAR3EGvsPtTiMLtXNjmI3MkK0NI6i1WZf5gJMAbYOd_Csak pontosítani szeretnék, négy gyermeket nevelő édesapa volt. Szörnyű tragédiát okoztak ennek a családnak egy kis "hecc" miatt. Súlyos büntetéssel kellene elvenni a hasonlóan gondolkodók kedvét az ilyen gaztettektől!
DR PRÉDlKÁTOR
@vacsi: @Cicamama55: Olvassátok el még egyszer a hozzászólásomat, aminek a lényege az, hogy ezt a 3 lényt elengedték, miközben őmiattuk meghalt egy értékes ember.
nezelodo
Kedvesek a kölykök a NER-nek, vagy a szüleik, mint a Thököly úti gázoló a Sanya ba-nak, meg a gulutonyonak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.