A helyszínen kiderült, hogy egyszerű szocialista kampányfilm a magyar származású holland EP-képviselőről, Piri Katiról szóló dokumentumfilm, amelyet péntek este mutattak be Budapesten, az Art+ Cinemában. Mivel a vetítést követő beszélgetésen szóba került a magyar „rabszolgatörvény”, megkérdeztük a szervezőként jelen lévő, MSZP-s Ujhelyi Istvánt a holland rabszolgatörvényről is, amely évi 416 túlórát engedélyez. Érdemi választ sajnos nem sikerült adnia, mert minden figyelmét elvitte a személyeskedés és a maszatolás. Belépődíj nem volt a Magyarország az orbáni világon túl című kampánydokumentumfilm vetítésére, ingyen pezsgő viszont igen, és az ingyen narancslé olyan rostos volt, hogy meg kellett rágni. Ennél többet nem tehettek volna a nagyobb nézettségért a szervezők, hacsak nem azt, ha az MSZP-SZDSZ emberbarátibban kormányzott volna 2010 előtt, mégis félházzal futott a produkció, ami legfeljebb 50-60 érdeklődőt jelentett. Maga a 40 perces film a felejthető kategóriába tartozik,...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@durbincs: Ujhelyi sosem fog a pestisrácoknak nyilatkozni ez is egy maszatolós fejtegetés. Csak egyszer az életben küldenél be tisztességes cikket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
desiro
Hiteles hírforrás, mint a gazdája.
A Lendvay utcából Küldték be.
polar450
@Shikari: mi az a "liberálfasiszta" te kis nyelvújító?
lusta
Számoljunk egy kicsit. A hollandoknál 36 óra a heti munkaidő. Nálunk 40. Ez évente a hollandnak 208 túlórát jelent. TÚLÓRÁT. Nálunk meg normál munkaidő. Tegyük rá a 208 túlórát és a hollandus 416 túlórát dolgozott. Eddigi törvények szerint a magyar igásló 250 túlórát teljesíthetett, ami még éves szinten így is 42 órával több, mint a hollandus 416 túlórával együtt. O1G ls a föld-trafik ártunk és qurmányunk jelenlegi rendszere szerint ugyi 350 túlórát számít, ami éves szinten még rádob 100 órát, ami már így 142 órával jelentene többet, ha a holland is birkaként bégetne. El ne felejtsem. Még túlóra nélkül is a 36 órájával hetente háromszor annyit keres, mint a nemzethy matyar 40 órájéval hetente és 350 túlórával együtt.
simmering73
Prostisrácik, meg az elkurvult durbincs. Lépjünk át felettük, mint a kutyaszaron.
kissé felnőttem
Azért nem egészen mert 2019-et irunk ám és állj rabszolgának te
csak azt hogy a munka nálatok elvont fogalom. Kovácsinasként máshogy látnád a világot és nem tejföl se nem rózsaszin.
kokopelli
@lusta: érdekes,hogy arról az országról nem írnak,amelyikhez a "csutignóm" dörgölödzik.!!!
Úgyanis volt szerencsém megélni,hogy a törökök,görögök,horvátok stb. nemzetek dolgozói
már a hét közepén egymást megelőzve kérdezték,hogy a hét végén nem kell-e bejönni?
Mindegy,hogy takarítani,segédkezni vagy termelni,az volt a lényeg,hogy melózni!Karácsony
és húsvét előtt meg örültek a 24-órás üzemnek és a 7-napos heteknek! Pénz,pénz pénz!!!
"Azért jöttünk el otthonról hogy melózzunk!"-mondták.Annyit kerestek,a +25,+50 és a +100%-
al,hogy örültek,mint a kiscica a farkincájának!Természetesen mi a műszaki személyzet is kö-
telességszerűen bementünk!...az élelmiszeripar mindig prosperált!! (;-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.