A Párbeszéd szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábban többször is megvizsgálta a párt szabályzatait és nem találta törvénytelennek a párt működését.

Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az ÁSZ közleményben azt írta, azonnal visszavonja a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztését, ha megfelelő módon igazolják gazdálkodásuk törvényes kereteit.

Párbeszéd: az ÁSZ korábban nem találta törvénytelennek a párt működését

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A Párbeszéd reagálásában azt írta, a bekért dokumentumokat határidőre eljuttatták, ha csak a szabályzatok miatt függesztették föl a Párbeszéd támogatását, akkor ez "aligha" lehet akadálya annak, hogy a jog- és szabályszerűen működő párt végre hozzájusson a törvényben garantált működési forrásokhoz.

Közölték emellett azt is, nem értik, mi szükség volt az intézkedésre és feháborítónak tartják hogy az ÁSZ prejudikált és úgy függesztette fel a párt összes állami támogatásának folyósítását, hogy nem lehet olyan információja, amely arra utalna: a párt törvénytelenül működne.

Jelezték: az intézkedés teljesen ellehetlenítheti a párt működését és részvételét az idei EP- és önkormányzati választásokon.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Apropó!
.
Az ÁSZ-nak nincs semmi kivetnivalója azon, hogy VELÜK EGYÜTT közjogilag érvénytelen az egész bagázs:
.
Ez mokKÁS!
.
SystemError
Választás elött mások a törvények. Nem igaz már, hogy ezen fenn kell akadni, miközben ez a mély erkölcs minden 01G szavazót átjár.
Rockxy
A most nem korábbat jelent, hanem mostot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.