Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester megsértődött az Origo csütörtöki cikkén, miután a portál megírta, hogy valami nem stimmel az otthonszüléses, családi vállalkozásának a pénzügyeivel sem, mivel a cég valószínűsíthető árbevételének fele – ami egyébként a cég honlapján, általuk megadott adatokból kiszámolható – szőrén-szálán eltűnt, nem szerepel a beszámolókban. Ennek oka az lehet, hogy igaz, amit Hódmezővásárhelyen beszélnek: a polgármester családi cége sokszor elfelejt számlát adni a szülések után, ezzel pedig elkerüli az adózást – írta az Origo. Márki-Zay szokásos módon Facebook-bejegyzésében Rákosi-korszakot emlegetett, és bőszen magyarázni kezdte a problémás időszakban épp általa vezetett cég bizonyítványát, arról győzködve a követőit, hogy a jelentős pénzbeli eltérés azért van, mert voltak, akik nem, vagy kevesebbet fizettek. Magyarázatában számos logikai bukfenc van, nem egyértelmű, hogy nem kerülték-e meg az adófizetést A Te Szülésed Kft.-nél. A polgármester védve...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@durbincs: maga tud ott az üledékes iszap mélyén a tóban a bedes barlangjában még morbidabb lenni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
@durbincs: maga tud ott az üledékes iszap mélyén a tóban a bedes barlangjában még morbidabb lenni?
csak úgy....
@Commenter: ez ? szopik,nyalik, gombot varr ,persze nem ingyen .
ha bele gondolok,hogy ezt a semit mondó ondó keszeget,havonta mennyivel támogatja a fidesz...
Borsodi
Ő a következő akit félre kell állítani,csak a hülyékre és gerinctelen emberekre van szükség.(Pl.
www.youtube.com/watch?v=xOIcU_uXDiQ
Sámannus
Én a zórbányi szaros gatyájára sokkal kíváncsibb vagyok mint az egész országéra.
Commenter
@csak úgy... : ez? Narancsos fényevő, se hús, se hal csak agit-prop. Itt meghalt egy kisgyerek, és a halálát most Márky Zay Péteren próbálják szétkenni. Politikai propagandára felhasználni egy baba és a szülei tragédiáját? Tönkretenni Márki Zay Pétert és családját is ez a cél. Ne sikerüljön nekik.
mekkelek
@durbincs: gratuláció, az agitprop osztálytól piros pontot kapni... már postán a vezír bekeretezett képe fel lehet rakni az àgy fölé
advocat
Talán a fideszesektől tanulta! Uniós pénzen "családi ház" és hasonlók.
csak úgy....
@Commenter: A fidesz, egy döglött kutyát is számon kérne Hadházyn, ha azzal sikerül nekik bele rúgni,
Marky Zay a volt fideszes , és Ö is hányingert kapott,ettöl a harácsoló , focialista bandától...
csak úgy....
a prosti srácok ellen pereskedni ,lassan nem fussa nekik durbincsra...
solidedge
A Fidesz minden áron meg akarja buktatni Márkit. Ehhez azt veszi elő amiben világelső. Az aljas sunyi hazug rágalmakat. Ezt a cikket tehát a helyén kell kezelni. Hülye gyerekek hülye nyávogása.
csak úgy....
@durbincs: ellened mivel lehet védekezni? rovarírtó ? chemotox ?
egérfogó vagy patkány csapda?
Commenter
@durbincs: maga százas? Forduljon a bányató csernusához.
Commenter
@durbincs: maga nagy dózist kaphatott a maszlagból? a tállai féle polgári estélyen?
Commenter
@durbincs: magukat meg körbevonták fekete kordonnal. Mire ez a gyászhangulat? Évértékelő van csak maguknak, örülni kellene.
tudode
Mit kotoRÁZHATTAK "ezek" a PITBULLOK ahhoz, hogy találjanak Márky Zay Péteren MARDOSNI VALÓT ezek a tisztességüket már a székházmutyinál elvesztett prondók!
relatív
Jó hülye média-munkás fogalmazhat csak így! Hiszen annál kínosabb nincs, ha egy hatalom a jogos bírálóit, elrontott gyakorlatának kijavításában segítőit azok személyét hazugságok, rágalmak sorozatával ' jutalmazzák ' !!!

Akik ebben segítséget nyújtanak erősen szégyellhetik magukat, és kérdés, hogyan tudnak gyermekeik szemébe nézni ezek után ?!
polar450
A Szopó Srácok? Ugyan már...bárkiről előbb hinném ezt a sztorit, de nem egy makulátlan M.Z.P.-ről!
Commenter
@durbincs: megjött a várkert bazárból? Látni nem süllyedt el a gazdája beszéde miatt azottani halastóban...
polar450
@durbincs: MI a helyzet barompofa? Nem gyógyulsz, mi?
arcmás
Nem, a ki-bebaszott hulladék Pesti - otromba - Srácok szerint...

Nem érdekelnek ezek a szennyemberek.
Ha összefutunk, szarrá verlek.
Ha nem futunk össze, nem verlek szarrá, de remélem, hogy lesz egy ember, akivel összefutsz, és szarrá ver.
Úgy szarrá, hogy véresre halálig.
Nincs jogod élni - semmilyen szinten, emberölő!
csak úgy....
@durbincs: te ,vénségedre dedós ? ovi nagy csoport? muki-muki,apád ha látna...
solidedge
@durbincs: Kedves Durbincs. Veled, aki Orbán fényképével a kezében rejszol a budin nincs mit kezdeni.
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.