62 éve hunyt el Horthy, Németh Szilárd fontosnak tartotta a megemlékezést az egykori kormányzóról.

A Magyar Narancs cikke szerint Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kommentár nélkül, de fontosnak tartotta, hogy szombaton megemlékezzen Horthy Miklós egykori kormányzó haláláról.

Németh Szilárd megemlékezett Horthy haláláról

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Derzsi Elekes Andor

Németh Szilárd

62 évvel ezelőtt, 1957. február 9-én a portugáliai Estorilban hunyt el Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem tudom, hogy mindeközben a drága doktorminiszterelnök úrnak hol röhögött éppen a vakbele, de biztos vagyok benne, hogy fideszbeszédül nincs semmi ellentmondás a kormány mindenkori világos beszéde és mondjuk aközött, hogy Orbán két éve már kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst. Akinek nem az elévülhetetlen bűneit, hanem a fantasztikus érdemeit szokás újabban méltatni. Akinek a kormányzása alatt fogadták el a zsidótörvényeket, amelyek súlyos vallási és faji diszkriminációt érvényesítettek a zsidó nemzetiségű magyar állampolgárok ellen. Gondolom, simán összefér a nagyszerű, kivételes államférfiú minősítéssel a tény, hogy mintegy 430 ezer magyar zsidót pusztítottak el a koncentrációs táborokban, mire vitéz nagybányai méltóztatott leállítani a deportálásokat. Gondolom, nem probléma az sem, hogy évről évre fideszes szaralakok nosztalgiáznak az úgynevezett Horthy-emléknapon, ahol a NER címzetes történészei vagy arról óbégatnak, hogy a zsidók deportálása egyszerű idegenrendészeti eljárás volt, hol azt fejtegetik, hogy a Horthy által aláírt zsidótörvények nem jogfosztást, hanem csak jogkorlátozást jelentettek a zsidók számára.Végül is Gulyás kolléga is jogkorlátozást emlegetett, úgyhogy helyben vagyunk. Vagyis az, hogy a zsidók számát faji alapon korlátozták az üzleti életben és az értelmiségi pályákon, hogy az állami állásokból teljesen eltávolították őket; hogy 1941-ben megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötéseket, hogy később már a földbirtokaik átadására kötelezték őket, az nem jogfosztás, hanem jogkorlátozás. Az, hogy korábban a Csepel-szigeten kényszermunka-tábort hoztak létre, ahol az állam rendjére veszélyesnek minősített értelmiségieket, újságírókat, írókat, festőművészeket tartottak fogva bírósági ítélet nélkül, az a kivételes államférfiúság egyik ékes bizonyítéka. Naszóval nincs kollektív bűnösség, csak akkor, amikor a menekülteket kell homogén masszaként lebűnözőzni és leterroristázni, és egy egész országot megmérgezni a gyűlölettel. Mert...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
Szóval a szilárd megszilárdtotta a nyelvét a nemzeti seggben,amit az 01geci gründol!
Eladott Ország
Szerintem Németh Szilárd egy időutazó. Úgy képzelem, hogy valaki – még Rákosi idején – betámasztotta a pincébe, aztán elfeledkeztek róla. A Fidesz egy lelkes tagja pedig megtalálta az erősen pókhálós rezsibiztost, aki a mellette ácsorgó két darab Csepel kerékpárral ellentétben nem rozsdásodott. Ezután feltalicskázták a napfényre, leporolták és ránk szabadították. Sajnos képtelen elsajátítani a ma használt nyelvezetet, ezért folyamatosan azokat a szófordulatokat használja, amiket annak idején sikerült elraktároznia az agyában.Németh Szilárd remekül megformálja a mindenhez értő, mindenről véleményt alkotó, minden zugban kommunistákat gyanító, folyamatosan a múltat okoló, felelősséget semmiért nem vállaló, rákosista-retorikába ragadt fejű megélhetési politikus prototípusát. Ha ő lenne az egyetlen ilyen, nem is lenne akkora baj. De nem az egyetlen, még csak nem is egyedi. Véleményem szerint gond nélkül ki lehetne cserélni Kövér Lászlóval és ha bajuszt növesztene Németh, a kutya nem venné észre a cserét. Épül-szépül Csepel: a képviselő úr háza előtt végre leaszfaltozták az utcát. 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--8YEbT9DI--/w_1160/7FJBzx0gkj88PwBys.jpeg
2011-ben, amikor a Google autói arra jártak, még földutak övezték Németh Szilárd házát
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--Orazx7xf--/w_1160/7FJC4y0TD2h8132mms.jpeg
Aszfaltozott út, kocsibehajtó, járda, és még a csapadékvíz elvezetését is megoldották. Nos ilyen egy csepeli vörös kommunista, őskövület, "pénzért, szopok, nyalok, gombot varrok..."
human
Ha minden jól megy Orbán is Kazahsztánban vagy környékén fogja kilehelni a lelkét a villájában tucatnyi testőrrel körülvéve. Ezt érdemeli.
Eladott Ország
Nem tudom, hogy mindeközben a drága doktorminiszterelnök úrnak hol röhögött éppen a vakbele, de biztos vagyok benne, hogy fideszbeszédül nincs semmi ellentmondás a kormány mindenkori világos beszéde és mondjuk aközött, hogy Orbán két éve már kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst. Akinek nem az elévülhetetlen bűneit, hanem a fantasztikus érdemeit szokás újabban méltatni. Akinek a kormányzása alatt fogadták el a zsidótörvényeket, amelyek súlyos vallási és faji diszkriminációt érvényesítettek a zsidó nemzetiségű magyar állampolgárok ellen. Gondolom, simán összefér a nagyszerű, kivételes államférfiú minősítéssel a tény, hogy mintegy 430 ezer magyar zsidót pusztítottak el a koncentrációs táborokban, mire vitéz nagybányai méltóztatott leállítani a deportálásokat. Gondolom, nem probléma az sem, hogy évről évre fideszes szaralakok nosztalgiáznak az úgynevezett Horthy-emléknapon, ahol a NER címzetes történészei vagy arról óbégatnak, hogy a zsidók deportálása egyszerű idegenrendészeti eljárás volt, hol azt fejtegetik, hogy a Horthy által aláírt zsidótörvények nem jogfosztást, hanem csak jogkorlátozást jelentettek a zsidók számára.Végül is Gulyás kolléga is jogkorlátozást emlegetett, úgyhogy helyben vagyunk. Vagyis az, hogy a zsidók számát faji alapon korlátozták az üzleti életben és az értelmiségi pályákon, hogy az állami állásokból teljesen eltávolították őket; hogy 1941-ben megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötéseket, hogy később már a földbirtokaik átadására kötelezték őket, az nem jogfosztás, hanem jogkorlátozás. Az, hogy korábban a Csepel-szigeten kényszermunka-tábort hoztak létre, ahol az állam rendjére veszélyesnek minősített értelmiségieket, újságírókat, írókat, festőművészeket tartottak fogva bírósági ítélet nélkül, az a kivételes államférfiúság egyik ékes bizonyítéka. Naszóval nincs kollektív bűnösség, csak akkor, amikor a menekülteket kell homogén masszaként lebűnözőzni és leterroristázni, és egy egész országot megmérgezni a gyűlölettel. Mert...
Eladott Ország
@Eladott Ország: folytatás ma,12:09... addig nem lehet megnyugodni, ameddig egy egész ország nem retteg ökölbe szorult végbélnyílással, és nem koncolja fel az egyik fele a másikat.
kereső
Úgy szeretnék már én is "megemlékezni"-volt egy orbán korszak!,köszönet nem volt benne, ahogyan horthyéban sem.Orbán ugyanúgy hajtaná halálba a katonáit, ellenlábasait,és az éppen kipécezetteket, mint ahogy nagy elődje tette.
kereső
Mondjuk orbán túltesz horthyn, hiszen a nagy előd, a példakép nem szüntette meg a társadalombiztositást, és az Akadémiát!
advocat
"A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején, kollektív bűnösség nincs, de állami felelősség van – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, vasárnap Budapesten." Mert a főnök Horthy volt.
És Németh Rezsiszilárd meg megemlékezett vitéz lóbányai Horthy Miklósról! Egy kormányon belül. Egy kicsit ide, egy kicsit oda, tegnap egy kis igazi fasiszta felvonulás.
Szilárd neg elmehetnek valami bőrorvoshoz, mert ahogy kinéz! Eléggé undormányos! Szerintem. De persze a havi fizetésből nem futja.
staro2
Ha legkevésbé is szimpatizálnék vitéz kőbányaival, akkor ordítva tiltakoznék, hogy ez a mozgó pacal szájára vette a nevét
Sámannus
Ez a gesztus jellemző az agyhalottak kormányára.
tudode
Na és akkor mi van, ha EZ AZ IZOMAGYÚ megemlékezett Nagybányai Horthy Miklósról.
.
Nem kellene a SZÁJUK ÍZE SZERINT történelmet hamisítani, hanem mondjuk a Tanácsköztársaságtól szobrot emelni, mondjuk a Kössuth téren azok TISZTELETÉRE, akik hozzáadták, pl. a KIRÁLYI VÁRAT, melyet azok FOGLALTAK EL az országgal együtt, akiknek "csak" un. miniszterelnöke, illetve NINCS IS MINISZTERELNÖKE garázdálkodnak, amelyre a HONFOGLALÁS ÓTA NEM VOLT PÉLDA:
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t=18s
.
Ejha!
polar450
Zsíros Pacal azután vásárolt egy családiházat, miután kapott 2 mrd-ot ajándékba birkozócsarnok felhúzására!
Ugye, semmi összefüggés...
Fradigege
1957-ben egy zsidónál talált menedéket Portugáliában.
CsipkeRózsa
@Fradigege: Rosszul tudod. Nem zsidóknál talált menedéket:

"Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására."

Ott lehet, hogy 2 zsidó család is támogatta az Alapítványt.
nezelodo
Ez a hajfeju megemlékezett Hothyrol, apám meg haláláig a barátjáról, akit ez a kiváló kormányzó a haláltáborba vitetett a csendoreivel családostul, a Szakály fele seggnyalo szerint közigazgatási eljárás keretében. Szégyellhetne magát ez a dagadt...
Kookas
te geci én is megemlékeznék a tiédről!!!
justhpeter
Sziszi csak megmutatta, hogy valójában kik is a nácik itthon.
Lepényleső
Ez a migrációnak szóló reklám kormányunk részéről,miközben torkuk szakadtából akarnak
minket meggyőzi az ellenkezőjéről?
Ludas Matyi
Most mar jo lenne ha az elvtarsak az 1956-ban ledöntött Sztalin szobrot is ujra felallitanak es megemlekeznenek Sztalin atya halalanak evfordulojarol is. Ha mar a volt komcsikrol beszelünk!
arcmás
Fide-SS
vagy
Fide-CCCP
vagy
Tökmindegy, mert ideológia itt nincs, és sosem volt, csak diktatúrák kliséiből összeollózott elnyomó-hatalomtechnikai katyvasz
Kookas
@justhpeter: a nácik leánykori nevük FIDESZ!!!
sokanvagyunk
Minden kerek fordulón kellene neki - holnap például 62 év, 3 nap...
papa.49
@Horizont: Egy valami még ehhez ha valami csoda folytán a Horthy feltámadna mint Magyarország kormányzója ezeket a ,,tajparaszt gyerekeket,, mind a Prónay különítmény kezére adná !!!
Egy valamit elfelejtettek a fiúk a ,,parasztnak,, akkoriban KUSSS volt, meg a vöröskatonáknak is !!!
desiro
A zsírdisznóról kellene már megemlékezni, és az összes fitymaszosól.
desiro
@Shikari: Neked is mint az agyatlanok megtestesítője.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.