Hallottak már az Értéktár programról? Ez nem más, mint a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben elindult műkincs-felkutató és megvásároló programja, amelynek kerete 32 milliárd forint volt. A program tavalyi év végi lezárásakor csupán az egyharmadát használták fel erre a célra, 10,8 milliárd forintot. Az MNB nyilvánossá tette a honlapján, hogy milyen műtárgyakat vásárolt az összegen. Ebből az is kiderül, hogy 33 tételre költötték el a program keretében a közel tizenegy milliárd forintnyi összeget. Nemcsak műtárgyakat, hanem gyűjteményeket is vásároltak a pénzből.

Forrás: prokontra.hu
Feltöltő: PV
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Gondolom Eu-s sereghajtóként, de még a régióban is utolsóként erre nélkülözhetetlen szükség van.
Különösen úgy, hogy hazai műtárgyakat is a múzeumok helyett gyakran magánlakásokban, magánirodákban, hivatalnokok és polgármesterek irodáiban helyeznek el.
Gondolom majd ezekből is jut ide-oda néhány csekély darab.
Ezek az igazi luxusszocialisták.
Levendula
Ez arcpirító... még a fideszesek körében is ellenérzéseket vált ki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.