Először is nem értem, hogy az a hímsovinizmus ellentételezése, vagy csak a kormány feminista befolyásolásának eredménye, hogy a családok helyett a nőket támogatják hangsúlyosabban. Természetesen nem azzal van bajom, hogy a nőket támogatják, inkább azzal, hogy a férfiakat a biológiai felépítésük miatt nemileg diszkriminálják.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Én egy kétgyerekes (és koromból adódóan több már nem is lesz) apa vagyok. Tehát az ügyben nem érintett.
És éppen ezért, ismeretlenül is azt kell mondanom, hogy ennek az 5 gyerekes apának tökéletesen sikerült rámutatnia ennek az ostoba és csak elsősorban néhány "" fideszanyának"" a részére meghozott agymenés hibáira.
Ebben az izében, ha betű szerint nem, de magjában bennefoglaltatik a tökéletes nemi diszkrimináció. Ahogy a "" 40 éves törvényben"" is.
50%-os válási mutató mellettl, ha elválnak, már a gyerektartás, lakásszerzés padló alá tesz egy volt férjet. Akkor ezek a költségek nem. az Eu-ig, de Venezueláig üldözik a volt férjet, hogy egyáltalán ennivalóra maradjon neki, ha már a híd alatt kell laknia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.