A kormánypárthoz erősen köthető cég elemzője szerint a szocialista párt a hatalomért cserébe még a morális alapértékeit is képes feladni.

A Jobbikhoz való közeledés azt jelzi, hogy a szocialista párt a hatalom megszerzése érdekében kész feladni korábbi elveit, morális alapértékeit – mondta Rotyis Bálint, a Médianéző elemzője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Rotyis Bálint elemző: a szocialisták feladják elveiket a hatalom megszerzéséért

Fotó: Coub

Az elemző szerint csak a "kockás füzetben" működik az a logika, miszerint 2,5 millió ellenzéki szavazó van, hiszen ezek az emberek különböző pártok támogatói, akik rossz szemmel nézik, ha a baloldali pártjuk összefog a Jobbikkal, és fordítva.

"Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy 2010 óta az ellenzék képtelen volt bármiféle politikai eredményt felmutatni, és ebben a kétségbeesett, egyre gyengülő pozícióból próbál valahogy kitörni" – hangsúlyozta.

(MTI)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

menekült
@fideszes gyökér: Ez a kis rotyis jól iderottyintotta a nagy okosságot, biztosan megkapja érte a jól megérdemelt jutalmát. Annyi esze azért van, hogy tudja, akármilyen eszetlen is, érvényesülni 0rbánisztánban csak úgy lehet, ha benyallint a hatalomnak.
(Mondom ezt csak halkan, nehogy másokat zavarjak, és jaj, dehogy viccölök én az ő nevével, minden, ami erre utalna, csak a véletlen műve. hehe)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
...hogy is indultak az Orbánék?Nagy liberalizmussal eljutottak az illiberalizmushoz,amit ő nem
mond ki mert tudja,hogy baromság!Helyette a fizetett szajkók próbálják az "illib"-et kimagyarázni
mint a következő demokratikus lépcsőt! Ezeket a baromságokat mondatják el a hasonló agyam-
putáltakkal ill. a felnövekvő "pléhtartalékkal"!, (ha már arany nincs!)
Eladott Ország
Trágya ez az egész, szar idők, szar emberek. Pedig már kezdtem azt hinni, lejjebb már nem lehet menni. Ezek szerint még mindig nem az alja. A fidesz nem jobboldali párt, hanem szekta, de erős maffia beütéssel. A fideszmaffia se nem jobboldali, se nem centrista, se nem baloldali, se nem liberális, se nem konzervatív hanem egyszerűen hatalom- és pénzéhes rablóbanda. John McCain mondta, hogy Orbán neofasiszta diktátor és ugye ő azért tudta, hogy mi hol van a politikai palettán. Ártunk és ormányunknak annyi köze van a jobboldali konzervatív eszmékhez, mint Rákosinak volt, vagy Ceaucescunak. m.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/orban_ha_kell_1364501367.jpg
Eladott Ország
@adrenalink: február 15; 09:19; Soros megint megtámadott. Védjük meg. Megvédjük. Csak a fidesz. A fidesz elvei egyébként röviden, boldog karácsonyt! Csak még nem szorultak bele a karácsonyfába, se máshová.
A fidesz programja: Soros, migráncs, Brüsszel, Soros, migráncs, Brüsszel,...
uploads.disquscdn.com/images/3627de363154e22a20ce2f96e669cfea3a14080593f0e8a54baf273e57a9dfa3.gif?w=600&h=461
Peller Anikó
Ti mit adtatok fel a hatalomért rohadékok?

Ja, mindent.
adrenalink
@Eladott Ország: 07:53-ra A fityisz féle éppen aktuális elvekkel tisztában vagyok, hisz mindenütt nyomatják a pofámba! Én a szocialisták elveiről érdeklődtem volna...
Eladott Ország
@adrenalink: De nem is loptunk olyan sokat! Bár nem szoktam célravezetőnek tartani, ha valaki megpróbálja a Nokiás dobozok által fémjelzett 2010 előtti időszakot összemosni a 2010 utáni nyílt és gátlástalan pusztítással, most megint úgy érzem: ez itt nem a barikád két különböző oldala csak azért, mert míg egyesek nyolc éve a 10 méteres ugrótoronyból hugyozzák arcon a választókat, a kettesek szégyenkezve pisiltek a közös medencébe. Úgy tűnik, hogy ezek ugyanazok. Ez így, ahogy van, a rendszerváltás utáni egységes és oszthatatlan, ideológiák által el nem határolható politikai osztály. A maga hamisan fénylő valójában és erkölcstelenségében. Az természetesen maga lenne a szentségtörés, hogy egy politikus személyiségi jogai sérüljenek, hogy felelősségre vonható legyen, hát mégis hogy képzeljük mi ezt? Elszámoltatás? Ugyan már, ott sem voltunk. Az elitnek nevezett politikai csürhe – a mindenkori kivételeket megillető tisztelet mellett – soha semmiért nem hajlandó felelősséget vállalni. Pártállástól függetlenül mindenki a megúszásra játszik.
Menthetetlen ország az, ahol minden politikus ártatlan, mint a ma született bárány, miközben mindenki ott ügyeskedik, ahol tud és nem szégyell, aztán ha valami félig kiderül, akkor jön a sóhajtozás, hogy a másik oldal tehet mindenről és jön a magyarázkodás, hogy ez miért nem lopás, és miért nem felelős csak mindig valaki más. Ez megint az, aminek tűnik. Ez a rongyosra cincált, örökérvényű közhely: ezek ugyanazok. Miként a vesztes is ugyanaz. Egy hülyének nézett ország, amely ahelyett, hogy három évtized alatt felzárkózott volna Európához, a korrupció fertőjében vergődik és próbál meg túlélni a szarnak, bajnak nincs gazdája kezdetű népi bölcsesség dallamára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.