Megemlékeztek a magyar ápolók napjáról kedden az Országgyűlésben, ahol napirend előtt szó volt a munka törvénykönyvének túlórával kapcsolatos módosításáról és az otthonápolási díjról is. Az ellenzéki képviselők rendre a túlóratörvényre utaltak a felszólalásaikban.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke megemlékezett arról, hogy február 19-e, Kossuth Zsuzsanna születésnapja 2014 óta a magyar ápolók napja. Kossuth Lajos testvére a 1848/49-es szabadságharc idején a tábori kórházak főápolónője volt.

Az alelnök elismerését fejezte ki azoknak, akik ápolóként dolgozóknak. Helytállásukért köszönet és megbecsülés illeti őket

- fogalmazott.

Egy napig tartott az ellenzéki bojkott a parlamentben

A mai ülésen ismét megjelentek az ellenzéki pártok képviselői az ülésteremben. A napirend előtti felszólalásaikban elsősorban a "rabszolgatörvénynek" nevezett túlóratörvény ügyét hozták fel.

A kormánypárti válasz a baloldal és a Jobbik összefogását kritizálta

- írja az Index.

Visszatért az ellenzék a parlamentbe: a Jobbik szerint a Fidesz "a magyar fiatalt szaporítani való haszonállatnak" nézi, a Párbeszéd közölte, hogy "el kell takarítani a kormányt"

Vadai Ágnes és Varju László DK-s képviselők, valamint Ungár Péter, az LMP képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. február 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Jobbik: a magyar fiatalok biztos munkahelyet, tisztességes fizetést szeretnének

Gyöngyösi Márton (Jobbik) leszögezte: a Jobbik egyetért azzal, hogy a demográfiai mutatókat, a munkaerőhiány pótlását népesedéspolitikai eszközökkel és nem migrációval kell megoldani. A Fidesznek azonban a népesedéspolitika is csak egy politikai termék, mint a migráció – hangoztatta.

A miniszterelnök által bejelentetett népesedéspolitikai intézkedéseket úgy jellemezte: a Fidesz szerint "a magyar fiatal szaporítani való haszonállat", amit ha kitömnek hitellel, produkálja a szükséges gyerekszámot, ha ez megvan, mehet az összeszerelőüzembe és majd valaki felneveli a gyerekét, mert a szülőnek a "rabszolgatörvény" miatt nem marad erre ideje.

Fogságban még a nemesebb állatok sem szaporodnak, nemhogy a tervekkel és célokkal rendelkező emberek

- mondta.

A jobbikos politikus szerint a magyar fiatalok arra vágynak, hogy saját lábukon állhassanak, biztos munkahelyhez, tisztességes fizetéshez jussanak. Nem szeretnének olyan országban élni, ahol az előrejutás egyetlen záloga a Fidesz-párttagság – tette hozzá.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt firtatta, ha a Jobbik ellenzi a migrációt, miért nem támogatta a kormány ezzel kapcsolatos intézkedéseit, és miért támadja azokat a családpolitikai intézkedéseket, amelyek még életbe sem léptek.

További családpolitikai intézkedéseket is kilátásba helyezett.

Kitért arra, hogy a Jobbik teljesen "belegabalyodott" a baloldali pártokba. Úgy folytatta, folyamatosan sértegetik a magyarokat, szolgalelkűnek nevezik őket, az idősebb korosztályt pedig far-hát kommandónak hívják jobbikosok.

Halomba dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, amelyek azt bizonyítják: a Jobbik szélsőséges párt maradt – jelentette ki.

Hiába veszik fel a lódenkabátot, alóla kilóg a kisnyilas gúnya

- fogalmazott Dömötör Csaba.

Dömötör a válaszában azt is mondta, hogy szerint szégyen, hogy míg korábban a baloldal sorra gyártotta az "elhatárolódási", "eddig és ne tovább" nyilatkozatokat az antiszemitizmussal szemben, sőt, DK-s képviselők sárga Dávid-csillagot is kitűztek, a baloldal most már közös listáról beszél a Jobbikkal.

Hol vannak a sárga csillagok? Nem látom a csillagokat!

- mondta Dömötör, aki emlékeztetett arra, hogy

a baloldaliak régen vírusnak nevezték az antiszemitizmust, és az államtitkár szerint mostanra "nem a vírus tűnt el, hanem a baloldaliak elvei."

Párbeszéd: el kell takarítani a kormányt

Szabó Tímea (Párbeszéd) az ellenzék hétfői, a Suzuki-gyárnál tett látogatása kapcsán azt mondta: a 2,6 milliárd forint állami támogatást kapott cégtől kirúgták azt az embert, aki szakszervezetet akart szervezni, ez pedig azt bizonyítja, hogy az autógyártó alkalmazni akarja a 400 óra túlmunkát.

Orbán Viktor egy olyan Magyarországot akar, ahol a dolgozók éhbérért, kiszolgáltatva, heti hat napot dolgoznak

- mondta, hozzátéve, minden olyan vállalatot ellenségnek tartanak, amely a magyar embereket kizsákmányolja.

Közölte, Orbán Viktor hatalomra kerülése óta hadjáratot folytat a magyar dolgozók ellen, ilyet csak olyan miniszterelnök tesz, aki "utálja saját országát".

Rögzítette: nem fognak beletörődni sem a dolgozók, sem a szakszervezetek, sem az ellenzéki pártok a munka törvénykönyvének módosításába. Tisztességes munkakörülmények kellenek és el kell takarítani a kormányt – hangoztatta.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint ha az ellenzéknek igaza lenne a munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban, akkor hosszú sorok tüntetnének a januári bérek kézhez kapása után. De csak önök tüntetnek

- tette hozzá.

A Suzukinál kialakult konfliktusról azt mondta, a jogszabályok biztosítják a munka világában a szerveződés védelmét.

LMP: a multik érdekében perceken belül lép a parlament

Ungár Péter (LMP) szerint amikor a multinacionális vállalatok kérték a munka törvénykönyvének módosítását, akkor azt "perceken belül" megtették a parlamentben. Amikor civilek és az ellenzéki pártok kérték az otthonápolási díj emelését, akkor azt nem sikerült elintézniük

- mondta. Szerinte a kormány által a témában benyújtott, majd elfogadott törvény nem oldja meg problémákat, sőt megosztotta a szüleiket és a gyermekeiket otthon ápoló embereket.

Hozzátette: jelenleg egy idős szülőjét ápoló ember 55-60 ezer forintot kap havonta. Ennek a juttatásnak a százezer forintra emelése kijönne abból az összegből, amit a Suzuki kapott adókedvezményként – jegyezte meg.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta, a parlament december 12-én döntött az ápolási díjak megemeléséről, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetéséről, de az ellenzék nem szavazta meg a javaslatot, képviselői fizikai erőszakkal akadályozták a levezető elnököt a munkájában.

Hozzátette: minden ápolási díjat megemeltek; már idén 100 ezer forintra nőtt a gyermekek otthongondozási díja, 2022-re pedig eléri a minimálbér szintjét. Ha fontos lett volna önöknek ez a kérdés, akkor megszavazták volna – mondta.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@vacsi: A törököket ne bántsd! Orbán hűséges barátja Erdogánnak!
Lehet hogy téged nem zavar, engem viszont kissé irritál a kb. húszezer pénzes , ellenőrizetlen "kötvényes", az ukrán maffia beszivárgása.
Azért néha a királyi médián kívűl próbálj máshol is tájékozódni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
,,Fogságban még a nemesebb állatok sem szaporodnak, nemhogy a tervekkel és célokkal rendelkező emberek"

:)
Jozefina
Ez a Dömötör nem hiszem, hogy ép eszű és kompromisszumkészséget mutató emberi lény lenne. Dől belőle a rosszindulat és a fidesz-kdnp-és keresztényi gyűlölet.
Igen a jobbik és a baloldal összefogott!!! És??? Nem elvhűséget esködtek egymásnak, hanem, hogy a dömötörféléktől megtisztítsák az országot!!! Egy a zászló egy cél!!! EURÓPA!!!
vacsi
@Jozefina: Hát, nekem az az Európa, ahol az arabok, törökök, négerek terrorizálják a hazai lakosokat - akik mellesleg ELTARTJÁK őket - a hátam közepére sem hiányzik!
Nessy
@vacsi: A törököket ne bántsd! Orbán hűséges barátja Erdogánnak!
Lehet hogy téged nem zavar, engem viszont kissé irritál a kb. húszezer pénzes , ellenőrizetlen "kötvényes", az ukrán maffia beszivárgása.
Azért néha a királyi médián kívűl próbálj máshol is tájékozódni.
Csizmás Kond
...ezek úgy viselkednek mintha egy kocsmába lennének...
nevemnick
Hogy is van: ,,másnak a szemében a szálkát..."
Volt kitől tanulniuk 2002-2009 között.
Azt kellett volna az ellenzéknek csinálniuk 2010-től, és kitaposni a lelküket is.
De ami késik, az mindig eljön.
Na ugye.
:D
arcmás
Fémtollal, szemüvegszárral nyakba, szembe, fülbe szúrni, A4-es lapból lehet penge élességűt hajtogatni és azzal torokra menni.
De ha nincs semmid, végső esetben ott vannak az ujjaid...
Te magad vagy a fegyver, ellenzéki képviselő.
De ha nem akarod, nem kell.
Te megkapod a kiemelt fizetésed - "így is, úgy is, és riszálod úgyis-úgyis" - a többi meg kit érdekel, mi?
Mert, hogy nem vagytok a topon, az több, mint nyilvánvaló, ugye ellenzék.

www.youtube.com/watch?v=rS_VTsCDbIc
telegdilaci
@Csizmás Kond: Sajnos a gazemberekkel nem lehet normális hangnemben,beszélni ha nem lennél vak! mindent lesöpörnek az asztalról amilyen javaslatot,az ellenzék,benyújt! miről hablatyolsz?
telegdilaci
Óriási a leszakadás Magyarországon a Bérekben! Dunántúlon élők,nem akarják el hinni hogy a Keleti régióban fillérekért,vagyunk kénytelenek,dolgozni! a KSH-szerint kihozott 320-ezres átlagbért,gondolom,BP-és a Dunántúli régióban mérték! ott biztosan meg van a Keleti Országrészben? jó ha 80-120-ezer összejön most már!
Csizmás Kond
@telegdilaci: ...Sajnos a buta ellenzék csak a szociálkommunista standard elvekben tud gondolkodni, ahol a saját érveit a saját ellenérveivel támasztotta alá mert mindkettőt ők képviselték. Ma a demokrácia nekik kínai...de sajnos fennhangon próbálják énekelni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.